Loading

munka

  • svg2023.04.28.mindennapok

    Post Image

    Olvasási idő: 10 perc. Új hét, régi érzelmek és hangulatok. A mostani hét már a mentorom és segítőm nélkül kezdődik. Pénteken ugyan nem voltam, de hétfő reggel bejövetelemkor már láttam az egybepakolt MacBook-ot a kiegészítőjével együtt: nincs többé Geri a cégnél. Talán tőle kaptam a legtöbb segítséget, hozzá fordulhattam, ha valamit nem értettem: furcsa lesz

  • svg2023.04.20.mindennapok

    Post Image

    Olvasási idő: 8 perc. Lao Ce címben olvasható szavaival kezdem a hetet (miért, hát mondhatta volna ő is?) és azzal, hogy ismét végigdolgoztam a hétvégét is – saját projektekkel. Teljesen kezdi megadni magát a derekam: a nejem szerint ez kezdődő ülőideg-gyulladás, a kezemen is kezd kijönni az ínhüvelygyulladás. Gyors egymásutánban fejeztem be a 2 órás

  • svg2023.04.14.mindennapok

    Post Image

    Olvasási idő: 4 perc. Szóval ismét egy újabb hét kezdődött. Nem nagyon tudtam pihenni, mert 2, saját magam által vállalt projekten dolgoztam egyszerre a szünetben. Az egyiket végül kedden délután, 14:40-kor fejeztem be: a Stamps Back című, Vakondok 5. film egyik vágatlan interjújának nyersfeliratait lektoráltam és szerkesztettem át. Elméletileg ez a munka egyenesen a Stamps

  • svg2023.04.06.mindennapok

    Post Image

    Olvasási idő: 3 perc. Nem írtam, de pénteken (márc.31-én) 7:31-kor kaptam a Google meghívót „Első hónap szakmai értékelés” tárggyal 2023.04.04. kedd 09:00 – 09:40 időtartamra. Bármennyire is nehéz volt, gyakorlatilag letelt az első hónap a próbaidőmből. A csapat még mindig nem tud hová tenni: hozzájuk képest boomer vagyok. A feladatok megfelelnek az elvártnak, azonban a

  • svg2023.03.31.mindennapok

    Post Image

    Olvasási idő: 6 perc. Szóval ismét egy új hét, lassan letelik az első hónap a próbaidőmből. Ahogyan az idő múlik, lassacskán beletanulok a munkába. Hétfő Undorító idő, szakadó eső egész nap. Tényleg nagy megterhelés figyelni: mindenki unatkozik, hogyan a főnök a múlt csütörtöki HR Festes élménybeszámolóját hallgatjuk. Csordogálnak a pull requestejeim elfogadásai: most már minden

  • svgTrendingsvg

  • svg2023.03.24.mindennapok

    Post Image

    Olvasási idő: 9 perc. Megint mozgalmas hétkezdet jutott az új munkahelyemen, de nem bánom. Hétfő Eljutottam addig, hogy a pénteken írt Doctrine migrációs scriptet befejeztem. A segítőkész „emberem” nem jött: táppénzen lesz a héten. Szóval igyekeztem ellenőriztetni a dolgot, amit működött is: küldtem tehát egy pull requestet, ami – végül 14:30 körül jött vissza –

  • svg2023.03.17.mindennapok

    Post Image

    Olvasási idő: 4 perc. Szóval ez a hét is viszonylag mozgalmas volt, már ami a munkát illeti. Hétfő Alapvetően még mindig a BDD leírással foglalkoztam. Ennek lényege, hogy gyakorlatilag tesztforgatókönyvet írsz – pszeudokódban. Ezt egy ügyes programozó pillanatok alatt át tudja írni tesztesetekre.  Ez így néz ki: (Title) Cím: A Report menü „Alias” része. (As

  • svg2023.03.12.mindennapok

    Post Image

    Olvasási idő: 4 perc. Nem tudom, hogy a Nyájas Olvasó emlékszik-e még a díjátadó-sagára, még tavalyról (2022-ről, hogy pontosabb legyek). A trilógia első két részét itt és itt elolvashatod. Csak most, hogy volt pár órányi énidőm jutott eszembe, hogy én bizony adós vagyok az eredmény leírásával. Persze ne számítson senki sem happy endre: a nyertes

  • svg2023.03.10.mindennapok

    Post Image

    Olvasási idő: 7 perc. Szóval indul a második hét is, melyet hivatásos programozóként tölthetek el. Az előző hét optimizmusa még erőteljesen élt bennem, amikor a hét elején munkába jöttem. Hétfő Hétvégén nagyobb országjárásra indultunk a szüleimhez Nógrádba, végül tegnap este 20 órára értünk haza, pont sikerült kipakolnunk a vásárfiát, mielőtt mindannyian bezuhantunk volna az ágyba.

  • svg2023.03.02.munka

    Post Image

    Olvasási idő: 5 perc. Hétfő A múlt heti, lenyűgöző durchmarsh miatt egész hétvégén nyugtalanul aludtam, igyekeztem kipihenni magamat. Végül erőm utolsó tartalékaival 10.30-kor bevánszorogtam aláírni a munkaszerződést. Gyorsan végeztem, pihegtem, mint egy kacsa, mire hazaértem. A nap hátralevő részében döglés történt. Már egészen előrehaladtam a Walking Dead sorozattal: jelenleg az 5. évadnál járok. Kedd Rendőrségi

svg