Olvasási idő: 4 perc. Nem újdonság, amit itt írni fogok. Szeretett tanárnőm, kezdő írói szárnypróbálgatásaim előtt, közben (még 2007-ben) jó előre figyelmeztetett, hogy „XY vidéki városban esélytelen megjelenni, mert nyugdíjas-irodalom” van. Akkor még nem értettem, hogy ezt nem degradációképpen mondta, hanem ténymegállapítás gyanánt. Csak, mert ez a ténykérdés. Na jó, nem ilyen egyszerű: a szépkorúak
Olvasási idő: 4 perc. Tegnap újabb szívszorító hírt kaptam: egy motoros vesztette életét a 21-es főúton, nem messze attól a helytől, ahol éveken át éltem. Ez már a harmadik ember a faluból, akit közlekedési baleset ragadott el. Három különböző élet, három egyedi sors, de mind ugyanarra a végzetre jutott: a sebesség vált az életük végpontjává.
Olvasási idő: 10 perc. Tegnap este – gyanútlanul, mint a levegőben felejtett szívlapát – eltalált A Bálna. Régóta szerettem volna megnézni, de hol az egészségügyi gyíkok, hol a szerverem, hol a most induló webrádióm vette el az időmet. Tegnap végül letöltöttem és aztán olyan 22:30 elkezdtem nézni. Éjfél utánig tartott, mert egy szuszra néztem meg,
Olvasási idő: 5 perc. Van egy ötéves fiam. Egy kis őrült, tele élettel és lendülettel. Ha nem lenne, most talán nem is érteném, mennyire kegyetlen tud lenni a sors és milyen őszinte humorral szúr oda, ha éppen arra van kedve. Két éve próbálunk neki testvért adni, a feleségemmel minden megteszünk, amit csak lehet. A női
Olvasási idő: 15 perc. Szóval felmondtam – ismét. Annak ellenére, hogy egyetlen idegszálam sem kívánta és annak idején mondtam, hogy inkább odaszögezem a kezem az asztalhoz, mintsem felmondjak – mégis beadtam a felmondásom. Az élet pedig hoz furcsa helyzeteket. Elöljáróban: nem én akartam menni, de múlt hétfőn 09.11-én (hangulatában passzol az e napon történt másik
Olvasási idő: 3 perc. Bevallom, hogy nehezen vágtam bele ebbe a bejegyzésbe. Rendkívüli módon kifáradtam a múlt héten és a mostani hét elején is – dacára annak, hogy szerda óta szabadságon vagyok és legközelebb hétfőn megyek. Gyakorlatilag másfél napot aludtam. Valami nagyon félrement a munkahelyen. Valamit nagyon félrenéztem. Több héttel ezelőtt már meg akartam írni
Olvasási idő: 2 perc. Szóval megint alibibejegyzéssel próbálom enyhíteni a blogon, elemi erővel feltörő kommentáradatot (0 db), melynek témája: „hová tűntél?” Jelentem, éppen túldolgoztatnak. Történt éppen egy hete, hogy kedvenc kisfőnököm és a nagyfőnök, valamint a legtöbb fejlesztő éppen nyaralni mentek. A főnökség esetében ez az időszak 2 hét volt. Igen ám, de nehogy az a
Olvasási idő: 3 perc. Szóval, amikor ezt írom, ismét túl vagyok egy másfél hetes munkahelyi kihagyáson: fél hetet szabadságon voltam a végső kifáradás előtt, míg egy hétig középfülgyulladással feküdtem programoztam otthon. Ez az év mintája volt az erőltetett menetnek: két, államilag elismert szakmát szereztem; sikeresen megmentettük a házasságunkat, új munkát szereztem, plusz előkészítettem egy esetleges
Olvasási idő: 6 perc. Manapság egyre-másra gondolkodom el azon, hogy mi a szeretet és mi annak az abszolút jellemzője, ha úgy tetszik, az értelme? Modernségünkben, amikor gombnyomásra gyártják nekünk az érzelmeket, s azokat gyakorlatilag a Netflix akaratának megfelelően éljük meg, mit jelent nekünk a szeretet? Van-e még ilyesmi? Trendi ez még, vagy pedig csak az
Olvasási idő: 6 perc. Watch this video on YouTube És a remek, kimagasló eredeti, a Kansas zenekartól: Watch this video on YouTube Elnézésedet kell kérnem, Nyájas Olvasó a ritkás publikálásért. Nem ígérem, hogy megváltozik minden egyszerre, sőt, néhány hétre búcsúzni kényszerülök Tőled és a blogtól. Most – kissé hosszabb bejegyzésben – igyekszem az ideiglenes visszavonulásomat,