Loading

munka

  • Post Image

    Olvasási idő: 4 perc. Az elmúlt 3 hétben túlélni igyekeztem. No, bevallom, hogy ez kissé drasztikus megfogalmazás… Valójában csak basztam a rezet és igyekeztem megtanulni a céges kutyafittyet. Az első két héten még belépni sem tudtam szinte egyetlen rendszerbe, de erről már írtam valamelyest. Végül majdnem 3 hét után, e hét szerdáján (január 24-én) megkaptam

  • Post Image

    Olvasási idő: 3 perc. Elnézésedet kérem, Kedves Olvasóm, lemaradtál a történtekről, mint a magyar életszínvonal. December. 13-a óta, tehát gyakorlatilag 1 hónapja csak száguldanak velem az események. Mivel eléggé sok minden történt, másrészt meg a heti adagokhoz ez azért kevés, így igyekszem az eddigieket 2 bejegyzésbe összeszedni. Szóval – legutóbbi bejelentkezésemben még írtam erről –

  • svg2023.12.31.esszé

    Post Image

    Olvasási idő: 6 perc. Emberi arcok a statisztikák mögött Még karácsony előtti a hír (egészen pontosan 2023.12.20-i), hogy Magyarország egyik legnagyobb bootcampje, a Green Fox lehúzza a rolót. Én már akkor tudtam, hogy akarok erről valamit írni, mert van mondanivalóm a dologról. Bővebben, akit érdekel: https://g7.hu/vallalat/20231220/miert-zar-be-az-egyik-legismertebb-programozosikola-ha-nemreg-meg-brutto-600-ezres-kezdofizetessel-is-vadaszni-kellett-a-fejlesztokre/ A hír első hallásra nagyon megdöbbentő volt: hiszen a

  • svg2023.11.09.álláshajsza

    Post Image

    Olvasási idő: 4 perc. Szóval végre van miről írni. Első hír nem túlzottan jó: eddig a pontig, a héten 9 12 visszautasítás érkezett (péntek 16 óráig – Admin). Az egyik Háerres elvtársnő biztosra ment és összesen háromszor sikerült elküldenie a visszautasító levelet egymás után. A heti lerázásokból egy pozícióra sajnos butaságból, “véletlenül” adtam be a

  • svg2023.11.03.mindennapok

    Post Image

    Olvasási idő: 3 perc. Üdvözöllek újfent a bináris dzsungelből, Kedves Olvasóm! Egy újabb hét telt el állásinterjú nélkül: csak a mai nap 3 elutasítást kaptam e-mailben, anélkül, hogy a kapcsolatfelvétel legcsekélyebb kísérlete történt volna. Mivel már eléggé régóta úszkálok ebben a digitális álláskeresési pocsolyában komolyabb eredmények nélkül, így kutatni kezdtem az okokat. Mint kiderült: az

  • svgTrendingsvg

  • svg2023.10.29.álláshajsza

    Post Image

    Olvasási idő: 5 perc. Persze abban a pillanatban, hogy megírtam az előző bejegyzésemet, megint seggcsókoltatott a sors. Szerdán, okt. 25-én, 9:27-kor kaptam az elutasítást a könyvtárosi állásra, amin persze nem is csodálkoztam, tekintve, hogy az eredetileg tervezett 30 perces állásinterjú ajtótól ajtóig 12 perc volt. Tudtam, hogy nem akarok itt dolgozni: bruttó 316 ezer Ft-ért

  • svg2023.09.18.álláshajsza

    Olvasási idő: 15 perc. Szóval felmondtam – ismét. Annak ellenére, hogy egyetlen idegszálam sem kívánta és annak idején mondtam, hogy inkább odaszögezem a kezem az asztalhoz, mintsem felmondjak – mégis beadtam a felmondásom. Az élet pedig hoz furcsa helyzeteket. Elöljáróban: nem én akartam menni, de múlt hétfőn 09.11-én (hangulatában passzol az e napon történt másik

  • svg2023.08.28.munka

    Olvasási idő: < 1 perc. Kedves Olvasók! Jelentem, túléltem Erdély gigászi erdejeit és hegyeit, plusz egyetlen mackó sem rágcsált meg. Jelenlegi poszt inkább csak egy alibi bejegyzés, hogy jelentkezzek: szeretnék még szentelni egy rendes, bőséges bejegyzést az erdélyi kirándulásról. Képekkel és esetleg videókkal együtt. Rengeteget fotóztam, de olyan mennyiséget, hogy a Google Drive 2,5 napig

  • Post Image

    Olvasási idő: 3 perc. Bevallom, hogy nehezen vágtam bele ebbe a bejegyzésbe. Rendkívüli módon kifáradtam a múlt héten és a mostani hét elején is – dacára annak, hogy szerda óta szabadságon vagyok és legközelebb hétfőn megyek. Gyakorlatilag másfél napot aludtam. Valami nagyon félrement a munkahelyen. Valamit nagyon félrenéztem. Több héttel ezelőtt már meg akartam írni

  • Post Image

    Olvasási idő: 2 perc. Szóval megint alibibejegyzéssel próbálom enyhíteni a blogon, elemi erővel feltörő kommentáradatot (0 db), melynek témája: “hová tűntél?” Jelentem, éppen túldolgoztatnak. Történt éppen egy hete, hogy kedvenc kisfőnököm és a nagyfőnök, valamint a legtöbb fejlesztő éppen nyaralni mentek. A főnökség esetében ez az időszak 2 hét volt. Igen ám, de nehogy az a

svg