Szóval ismét önvallomás következik, Kedves Olvasó: piszok rosszul alszom. Kb. 20 éves koromig hortyogtam, mint a tej, de a közelebbi és távolabbi múlt folyamatos stressze és problémamázsái alatt egyre nehezebben tudok elaludni. Próbáltam már macskagyökeret rágcsálni, ami olyan büdös volt, mint a cica másik testrés(z)e – próbáltam Valeriánát, sört, meleg tejet, kínai javasasszony csecsét bevenni,
Üdvözlök mindenkit a digitális világ e távoli zugából, ahol a kód sorai között nem csak algoritmusok, hanem érzelmek is rejtőznek. Igaz ugyan, hogy már lassan egy hónapja nem jelentkeztem, de a napok olyan irgalmatlan egyhangossággal jelentkeztek, mint egy rendezett tömb. Blogbejegyzést írni ebben a multikörnyezetben pedig annyira esélyes, mint egy oroszrulett a félautomata M1911-el. Sajnos
Szóval megbeszélek. Megint. Egy olyan rendszerről, amelyet nem ismerek, egy olyan csapattal, amelybe most kerültem be. Rettenetes érzés. Túlvagyok 2 óra Redditen, átnéztem a Facebookomat és elolvastam azokat a leveket, amelyet “FYI” megjelöléssel kaptam – mindet. És még mindig beszélgetünk. “– Hát a pálpusztai kisjézus tegye már belétek a boldogságot, hagyjátok már abba, mert leszédülök
Szóval végre van miről írni. Első hír nem túlzottan jó: eddig a pontig, a héten 9 12 visszautasítás érkezett (péntek 16 óráig – Admin). Az egyik Háerres elvtársnő biztosra ment és összesen háromszor sikerült elküldenie a visszautasító levelet egymás után. A heti lerázásokból egy pozícióra sajnos butaságból, “véletlenül” adtam be a jelentkezésemet: Senor Fullstack Fejlesztő.
Üdvözöllek újfent a bináris dzsungelből, Kedves Olvasóm! Egy újabb hét telt el állásinterjú nélkül: csak a mai nap 3 elutasítást kaptam e-mailben, anélkül, hogy a kapcsolatfelvétel legcsekélyebb kísérlete történt volna. Mivel már eléggé régóta úszkálok ebben a digitális álláskeresési pocsolyában komolyabb eredmények nélkül, így kutatni kezdtem az okokat. Mint kiderült: az eddigi magas elutasítások oka
Egyre kevésbé értem a mostani világot: mint egy boomer bámulok néha. Most komolyan, mi folyik itt? Elküldtem az álláspályázatomat két helyi céghez, egyik sem IT-s, de éppen webprogramozót ÉS rendszergazdát kerestek: a meló egyik felében supportozni kellene, a másikban webfejleszteni. Adtam egy bruttó 700 ezres bérigényt – tekintve a speciális követelményeket és persze vártam a
Henley, William Ernest Invictus* Az égből, mely úgy hull fölém, mint földtekére zord pokol, bármely istent csak áldok én lelkemért, mely meg nem hajol. Az élet ökle letepert, s én nem jajgattam vergődve, nem, a véletlen dorongja vert, s véres, de büszke még fejem. Túl a harag, s könnyek honán csak a homály
Szóval felmondtam – ismét. Annak ellenére, hogy egyetlen idegszálam sem kívánta és annak idején mondtam, hogy inkább odaszögezem a kezem az asztalhoz, mintsem felmondjak – mégis beadtam a felmondásom. Az élet pedig hoz furcsa helyzeteket. Elöljáróban: nem én akartam menni, de múlt hétfőn 09.11-én (hangulatában passzol az e napon történt másik esemény is) eléggé jól
A bejegyzés választott címét Deáky Andrásnak, Gyimesbükk talán legfontosabb emberének könyvéből kölcsönöztem, mert remekül összefoglalja azt az igazságot, amelyet jómagam is megtapasztaltam az erdélyi kirándulásunk közben. A szervezés Alapvetően spórolási célzattal fizettünk be egy pécsi utazási irodánál egy erdélyi körútra, még júliusban. 2012-ben voltunk nyaralni legutoljára, még Egerben, hátizsákos turistaként: a feleségem akkor még csak
Már hetek óta nincsen hozzászólás-spam a tárolóban, szóval még a spammerek is nyaralnak. Jól teszik. Az elmúlt héten egymás után jöttek a fasságok, amelyek miatt megint nem tudtam egy sort sem írni: a melóban végre valamelyest konszolidálódott a helyzet, ekkor kaptam el egy (egyre fokozódó) durva torokgyulladást, amivel a héten itthon kell maradnom. Tényleg jártányi