Now Reading: Progklapec 15. – A tanulságok levonása (VÉGE)

Loading

Progklapec 15. – A tanulságok levonása (VÉGE)

Elérkezett ez az idő is. Még februárban kezdtem ez a sorozatot, tehetséges, de állástalan programozóként.

Most már véglegesített, junior PHP programozó vagyok. Ez az időszak eléggé megterhelő volt a számomra, de hogy méltó lezárást adjak a Progklapec sorozatnak, így megpróbálom összefoglalni mindazokat a tanulságokat, melyeket ebben a közel fél évben gyűjtöttem.

  1. A tanulás

A legfontosabb tanulság, hogy a soha sem lehet eleget tanulni. Bármennyit képeztem is magam, tényleg nem lehet a babérjainkon ülni.

“Én lusta zsenit még nem láttam.”

mondta egy interjúban Klapka György, az Aranyember. Igaza volt.

Sok programnyelvet ismerek bizonyos szinteken, de egyre jobban kiviláglik az a különbség, ami a junior és a senior programozó között van. Remek kollégáim vannak, mert rákényszerítenek arra, hogy sokkal jobb minőségű kódot írjak: bár abban a pillanatban egy pohár vízbe tudtam volna fojtani őket, de a maximalizmusuk hosszútávon a javamra válik.

2. A felkészültség

Mindig fel kell készülni az ismeretlenre. Ordas közhely, mégis, szó szerint a mellettem ülővel történt meg: egy pillanat és már munka nélkül vagy. Én eddig igyekeztem a lehető legnaprakészebben tartani magam (mind munkalehetőségek, mint szakmai tudás terén), de nem áltatom magam: az, hogy véglegesítettek, csak ideig-óráig ad védettséget. Mivel kész terveim, utánpótlási vonalaim vannak, tényleg fel vagyok rá készülve, hogy ha szükséges, akár 3-4 hét alatt szerezzek új munkát.

Tényleg nem szeretném, de be kell látnom azt a régi, kommunista életigazságot: “a tőkésnek nem ugyanaz az érdeke, mint a dolgozónak“. Megvannak a hosszútávú terveim is az önállósodásra, de most a tapasztalatgyűjtésnek, a fejlődésnek az ideje van.

3. Szűkre zárt száj

Ezt az egyik iskolában tanította meg az Élet, ahová a sors tanítani sodort, de a említett iróniája, hogy itt én tanultam a legtöbbet. Akkor éppen a doktorimat írtam gőzerővel, s mivel egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy maradok, ezt fennhangon, pökhendi módon hirdettem a munkatársak között. Mivel magamat hittem a legokosabbnak, ezért csak az én erkölcsi elveimet hittem abszolút értékben igaznak. Soha sem volt egy munkahelyen több ellenségem és soha sem volt egyidőben több konfliktusom sem.

Meg kell tanulni visszanyelni az igazadat. Egyhelyütt olvastam, hogy minden sérelmed elmondására van mód bárki számára, ha megvárod a megfelelő helyet és időt, valamint a lehető legtapintatosabban fogalmazol. Senki sem szereti a gyűlölködőket.

Ez itt is megtapasztaltam: ez így igaz.

Most először úgy érzem, hogy tényleg “vizsgáztatva” vagyok, nem scheißegal, hogy mit és hogyan dolgozom. Egy kollektíva részévé váltam, bármennyire is magányos farkas vagyok, tényleg muszáj együtt, csapatként működnünk.

5. Az utóhatások – pletykák és  szálelvarrás

Szóval majdnem egy hónap után jelentkezett a munkatársam, akit kirúgtak április közepén: még nem talált állást, egy darabig – érthető módon a sebeit nyalogatta.

Múlt héten csütörtökön, amikor a fogorvostól éppen a bőrgyógyászhoz mentem, összefutottam azzal a munkatársammal, akit betanítottam a Robotzsaru-rendszergazdaságba. Természetesen gyűlölködött és átkozta ugyanazt az embert, aki őt is átkozta. Mint kiderült Béla, az említett engem is utált… Mennyire meglepte, hogy azzal válaszoltam: “mivel már elmúltam 16 éves, ezért rohadtul nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam”. Megnyugtattam – mivel egyik első kérdése volt – hogy beszélt-e a Béla róla nekem? Természetesen beszélt, de elsimítottam a konfliktus ezen szegletét. Mint kiderült, nem kaptak diplomával Robotzsaru-rendszergazdát, így “egy srác van, középfokú végzettséggel, de csinálja“. Paff, tehát még kevesebbért dolgoztatnak egy rabszolgát. Hát egészségére! Mennyire jó, hogy mindent leírtam nekik a vademecumomban…

Csak itt látszódott, hogy mennyire keveset számítanak a munkahelyi konfliktusok pár hónap távlatából. Értelmetlenül néztem, mintha mindazt, amit mondott, a román külügyminisztérium rádiózta volna Washingtonba (by Stephen King). Nem érintett, nem érdekelt már idegen embereknek a rosszallása.

Hogyan tovább?

Ahogyan neki is elmondtam: én nem dolgozom, én szórakozom. Szeretem a munkámat, imádom, hogy alkothatok valamit és egy nagyobb dolog részese lehetek.

Nem tudom, hogy meddig fog tartani ez az egész, de abban biztos vagyok, hogy ha ez is befuccsol, majd találok magamnak egy új lehetőséget, ahol kiteljesedhetek – programozóként.

A blog természetesen továbbra is üzemelni fog, ha bármilyen fontosabb életesemény jön, itt helyet fog kapni, de addig maradnak a blogomon az esszék, kritikák és egyéb írásműveim.

svg

What do you think?

Show comments / Leave a comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Loading
svg
Quick Navigation
  • 01

    Progklapec 15. – A tanulságok levonása (VÉGE)