Watch this video on YouTube És megint egy lelkiállapotomhoz illő dal. Tegnap este megálmodtam ezt a címet, illetve – pontosabban – félálomban merült fel az elmém kavargó, kutyorgó mélyéből ez az idézet. A Harcosok Klubjából van (nem, nem fogom ezt sem bemutatni, tessenek kérem megnézni újra!). Mint rengeteg mindent, ezt sem értettem még vérvedelő tiniként
Mivel úgy vettem észre, hogy a heti egy poszt túlságosan sűrű leírását adja a látszólag “eseménytelen eseményeknek”, így a saját dolgomat megkönnyítve igyekszem a hétvégén történteket külön részbe sorolni. Az oldallal kapcsolatos információ, hogy létrehoztam – mostani intencióm szerint kísérleti jelleggel – egy Facebook-oldalt is a blognak, hátha idetalál még egy-két jószándékú pajtás. Mivel nekem
És itt – szokásostól eltérően – a bejegyzés tartalmához illő zeneszám. Kifejezetten tetszik a “naked as the eyes of a clown” hasonlat benne. 😀 Kérem szépen, ma felmondtam a próbaidőm vége felé járva. Mérnök úr, a kommentszekció oszlopos és ez idáig egyetlen tagja már jó előre megmondta, hogy ezt kellene tennem és végre beláttam, hogy
A múlt hétvége volt életem Top5 leggázabb időszakainak egyike. A nyilvánvaló idegösszeroppanást megelőzendő, ettől a héttől ismét elkezdtem a reggeli meditációt, imádságot és hálanapló vezetését. Jelentem, működni látszik a dolog: rengeteg stresszt égetek így ki a testemből, a kedvem is jobb és türelmesebb is vagyok. Hétfő reggel úgy indultam el munkába, hogy nem tudtam, hogy
Egyre idétlenebb címeket adok, de nézd el, Nyájas Olvasó, ez már csak rosszabb lesz. A héten két, nem munkával és személyemmel kapcsolatos bejegyzés kidolgozását is a fejembe vettem, de végül nem lett az egészből semmi. Eredetileg a már régen beígért Érkezés című film nyelvészeti elemzésének második részén dolgoztam egy-két órát, majd egy új sorozatot terveztem
Teljesen ambivalens zene a bejegyzés olvasásához: Bármennyire is szeretném, nem tudom mellőzni a mindennapok leírását a blogomból – és őszintén, nem is szeretném. Annyira küzdök azért, hogy pozitívan tudjam megélni mindazt, ami velem történik, de úgy tűnik, hogy ez egy olyan életszakasz a családom valóságában, amiben nagyon nehéz meglátni a jót. Írtam egy bejegyzést nemrégen