Amit egy tisztességes blogban hiányolni szoktál, az itt van.

Admin

Legutóbbi hozzászólások

  1. Köszönöm szépen a biztatásodat. Azért gyere vissza légyszi időnként olvasgatni, ha időd és kedved engedi. A blogolást semmiképpen sem hagyom…

  2. Örülök hogy így alakult. Itt legalább nincsen nagyúr. Közben van egy sejtésem hogy ki lehet ő valójában, de mindegy. Sok…

  3. Szia Mérnök! Egy dél-magyarországi település megyei rendőr-főkapitányságán dolgozom, mint IT-s főügyintéző. Bizalmi állás, több körös állásinterjú után kerültem be. Elméletileg…


Archívum


Bejegyzések kategóriái

  • Home
  • /
  • mindennapok
  • /
  • Háború gyűlölettel és ösztönökkel – rendhagyó esszé anyák napjára

Háború gyűlölettel és ösztönökkel – rendhagyó esszé anyák napjára

Olvasási idő: 3 perc

A héten egy szomorú apropóból kellett néznem a híreket: az egyik hivatásos, pécsi rendőr kollégánkat elfogták, mert megalapozottan gyanúsíthatóvá vált a pécsi és néhány budapesti bankrablás kapcsán. Ez rendkívüli megtörte az amúgy sem rózsás morállal rendelkező kollégáim hangulatát. Mint egy, a Rendőrségnél “fegyverviselés nélküli szolgálati jogviszonyban” dolgozó alkalmazott, pontosan látom, hogy mennyire megdöbbentett ez mindenkit. Lehetséges, hogy adok majd egy szerény, terhelő adatokat nem tartalmazó leírást a munkámról és a munkakörülményekről, de ezt még át kell gondolnom, mert a belső szabályozás szerint nem utalhatok magamra a rendőrség tagjaként, nem adhatom meg a munkahelyemet sem – bár ha nem vagyok beazonosítható, elvileg nem követek el bűntényt. Szóval erről majd a jövőben döntök majd.

De jelen esszém tárgya nem ez. Ahogyan böngésztük a híreket – bár nem szokásom, ezt ismét kiemelném – feltűnt egy hír: terhes lett az a 14 éves tinédzser, akit 5 orosz katona erőszakolt meg. Sajnos magát a hírt nem találtam meg (illetve csak ezt, egy hasonló tartalmút). Nincs gyomrom tovább kutakodni az eredeti hírért. S ami még megdöbbentőbb: a lány nem nőgyógyászati segítséget kapott az abortuszhoz, hanem pszichológiait, hogy el tudja fogadni a születendő gyermekét.

Döbbenetes. Napokig alig tudtam elaludni, folyamatosan ez a lány járt az eszemben: mit fog tenni, ha vége lesz a háborúnak? Hogyan fogja folytatni az életét egy karonülő csecsemővel? Hogyan neveli fel? Felneveli-e egyáltalán? Én mit tennék?

A háborús (genocidiális) nemi erőszakot tiltja a Genfi Egyezmény és háborús bűncselekménynek minősül. Sajnos mi, magyarok is megtapasztaltuk a “hős orosz” katonák, “a felszabadítók” meleg szeretetét. Van erről egy magyar, meglepően korrekt dokumentumfilm a “Becsöngetünk és elfutunk” Youtube-csatornán, a címe: Elhallgatott gyalázat.

A semmit nem érő, szovjet fémdarabokkal seggig felcicomázott szovjet veterán a 4. perc körül mondja a tutit:

persze ők [mármint a magyar lakosság] nem németek voltak, mégis, hű szolgái voltak a német birodalmi gépezetnek.” És emiatt azonnal meg lehetett és meg is kellett erőszakolni több százezer nőt és random embereket deportálni. Világos érvelés, nem? Amikor a jelenkori történelmet tanultunk, az egyik professzorunk utalt vissza erre: értsük meg – mondta -, hogy a rosszul felszerelt és valószínűleg erőszakos halált haló katonák számára csak ez jelentett ösztönző erőt: a háborút csak gyűlölettel és elemi ösztönökkel lehet vívni.

Nincs reális és megmagyarázható oka annak, hogy ahelyett, hogy otthon innánk a snapszot, miért egy büdös, guruló páncéldobozban lőjjük halomra a másik oldalon harcoló, szintén rettegő szerencsétleneket, akik két hete még azt sem tudták, hogy hogyan kell kibiztosítani a gépfegyvert. A politikai motivációk ezen a szinten csak a hús élvezetére degradálódnak.

Nagy kedvencem a Fury című háborús eposz, ami remekül megmutatja: nem lehet háborút nyerni gyűlölettel. Ellenséget leküzdeni lehet, de győzni, végleg maga alá gyűrni egy nemzetet nem lehet, ha nem hagyja magát.

Mert hát mi a háború? A pillanat legyőzése és a most uralása. Hogy a nemi erőszakból fogant fattyakat a hazatérő férj vagy apa haragja életben hagyja-e, az nem számít, miközben a túrósfarkú katonák a civilekbe ürítik magukat. Szeretném hinni, hogy különbek lennénk, mint 1945-ben, de hát a történelem sajnos meglepő dinamizmussal ismétli önnönmagát. Egy megtört lelkű generációt kell felnevelnie majd az ukrán anyáknak, ha végre kiűzik a megszállókat a hazájukból.

Rettenetesen sajnálom azokat a lányokat és asszonyokat, akiket azzal ver meg a testük, hogy teherbe esnek egy nemi erőszak után: mi erre a helyzetre a valós, elfogadható válasz? Ha nem akartam anya lenni, milyen kötelék alakulhat ki köztem és aközött a parazita között, aki bennem növekszik. Meg lehet-e szakítani egy életet, aki nem kedves nekünk? Különbek lennének-e az abortusz után ezek a hős asszonyok azoktól az összegyűrtpapír-szívű katonáktól, akik ilyen helyzetbe hozták őket? Lehet-e lélekgyilkosságra gyermekgyilkosság a válasz?

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
Radnóti Miklós – Nem tudhatom… (részlet) – 1944

Segíts nekik Mindenható, nekik, akik Nem Akartak Anyák Lenni!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .