Olvasási idő: 2 perc. Nagy szerettem Marcus Aurelius Elmélkedések című művét (egyébként most már itt ingyenesen elérhető, anno, mikor 2012 körül elolvastam még nem volt digitális formája). Tényleg hipnotikus hatással volt rám, ettől jobban csak Hermann Hesse – Sziddhárta című regénye tudott magával ragadni. Emlékszem, hogy hol fogtam neki a Tettye IC-n (valahol Bükkösd és
Olvasási idő: 2 perc. Szóval két nappal ezelőtt, közel a 16 órási hazainduláshoz, a főnököm hangosan elkezdte felolvasni a “Megkóstoltuk a vaginaízű csipszet, hatalmas csalódás ért minket” című cikket. Az írás eléggé sikamlósra sikeredett: bár mind én, mind a férfi teszterek is elismerik, valójában nem szoktunk figyelni a vagina ízére, mert “mással” vagyunk elfoglalva. Nagyon
Olvasási idő: < 1 perc. Szóval éppen megint dühöngök – általában már nem szoktam ennyire kivetkőzni magamból, de a ma az elmúlt év legcsalódáskeltőbb eseménye következett be. Szóval a ma végre felhívtam az őrnagy asszonyt, aki e-mailezett velem a díjátadóval kapcsolatban. A telefonban a csaj csak hebegett-habogott: olyan váratlanul érte a hívás, mintha kivillant volna
Olvasási idő: 3 perc. Szóval éppen 24 órája értesített ki Ó. r. őrnagy asszony e-mailben, hogy Tájékoztatom, hogy a X.Y. Kiképző Központ által 2022. évben kiírt „Innováció a rendészeti pályaorientációs képzésben” című szakmai pályázati felhívásra benyújtott pályaműve a szakmai döntés alapján elismerésben részesül. Remek hír, tényleg hálás vagyok érte. Legalább fél éve írtam a pályázati
Olvasási idő: 3 perc. Remélem, hogy a szerencsétlen dátum ellenére sikeres időszak fog következni a blog és a saját életemben. Ezen a héten betegszabadságon voltam egy csúnya, Covid-gyanús torokgyulladás miatt, de eközben igyekeztem a lehető legtöbb időt elcsípni valamiféle értelmes tevékenységre. A héten végül 3 bejegyzést sikerült írnom, ami hónapok óta (egészen pontosan május óta)
Olvasási idő: 3 perc. Körülbelül háromnegyed éve kezdtem újra templomba járni. A majdnem-válásom után úgy éreztem, hogy hálával tartozom az Úrnak, mert megmentette a családunkat a széthullástól. Nem gondolkodtam sokat, abba a templomba kezdtem járni, melyben az egyházi esküvőnk is volt és ahová az utcajegyzék szerint tartozunk. Katolikus vagyok, az a fajta, aki nem lázadozik
Olvasási idő: 4 perc. Elüljáróban: Ez az extanári különvéleményem a digitális oktatásról. Jómagam már harmadik éve nem tanítok, de az informatikus kollégáimmal történő beszélgetések során egyre-másra felmerül, hogy milyen érzés a tanárság? Milyen elvárásokat támaszt felénk a társadalom és miért mondhatjuk, hogy átlagban heti 70-80 óra körül dolgozunk? A jóérzésű rendőr kollégák a fejüket fogják
Olvasási idő: 3 perc. Sajnos megint csak egy helyzetjelentős blogbejegyzésre futja az időből és az energiából. Annyi ennek a haszna, mint a monitoron egy nyújtódeszkának. De mivel sikeresen elsinkófáltam a blog egyéves évfordulóját, úgy gondoltam, hogy legalább ennyivel tartozom a “népes” olvasóközönségemnek. Eltelt egy újabb “választás” is, jómagam – a pedagógus-optimizmus maradékaitól áthatva – még
Olvasási idő: < 1 perc. Szóval éppen rendezgetem a szobámat felkészülve a “szigorú” képzési vizsgára, melyen majd 360 fokban körbe kell mutatni a helyiséget és egyetlen papírlap sem lehet szem előtt. Szóval pakolgattam bőszen, közben megtaláltam egy másik élet bizonyítékát: még 2019-ben érettségiztettem a történelemből (és 2020-ban is, de akkor csak 1 főt kellett szóbeliztetni).
Olvasási idő: 3 perc. Már idejét sem tudom, hogy mikor jelentkeztem. Túl vagyok egy majdnem-váláson, egy már majdnem elvégzett front-end tanfolyamon és egy majdnem-költözésen. De hát a “majdnem halál, nem halál” – mondta House doki. A majdnem válásom hihetetlenül összetett dolog, erről nem is akarok beszélni vagy írni jelenleg. Annyit mondhatok, hogy sokáig-nem-jelentkezés és a