A férfi tanárok legtöbbször azt híresztelik, hogy ők bizony téglafalak, melyen nem hatol át a diákok problémája. Én magam is ezt hittem egészen addig, amíg Inez, a túlkoros tizenegyedikes halálhíre el nem jutott a tanáriba egy október végi napon. Inez (UPDATE – a lányt természetesen NEM Ineznek hívták) volt – itt már nem szépítek – a legjobb diákom: rendkívüli írói tehetsége részint a korából, részint az élettapasztalatából, részint a példátlan művészi adottságaiból fakadt. “Furcsa” volt a társadalom szemében: az őrületbe kergette a osztályfőnökét, tantestületet és az igazgatót az egyre fokozódó számú és nagyságú piercingjeivel és ha jól emlékszem, tetoválásai is …
Megint egy olyan téma, ami személyes érintettségből született meg, de a jelenséget már több hónapja figyelem megdöbbenve. A vacak hét után ma szinte arcul csapott az emberek rosszindulata, bunkósága. Mindenki feszült és rosszindulatú. Mindehol Covid, oltás és oltásellenesség. Annyira unom már… Az alapprobléma: Programozást kellene tanulnom a fentebb említett okok miatt, de az a tanfolyam, amin részt veszek ragaszkodik hozzá, hogy egy végső, “nagy feladatot” csináljak meg, ami egy középbonyolult program kidolgozása a nulláról és ide tartozik a programkód teljes dokumentálása is. Ez barátok között is 2-3 hét egy junior programozónak. Az egyetlen gond, hogy nekem nincs ennyi időm. Tovább …
Talán a legnehezebb dolog, hogy pozitív legyek ezekben az időkben – természetesen csak lelki értelemben, járványtani szempontból könnyű összeszedni a pozitivitást. Néhány gondolat, emlékfoszlány a valamikori lelkiállapotomat demonstrálandó: Ahogy a kádban ültem fél órával ezelőtt, azon gondolkodtam, hogy mennyi mindent megéltem már, de még csak hasonló dolog sem történt velem, mint a COVID-járvány. Még gyermekkoromból emlékszem 9/11 tragédiájára. Ott ültünk vagy kéttucatnyian a technikateremben 2001. szeptember 11-én, a rissz-rossz, fekete-fehér Videoton tévé előtt, először tesiórán, majd a 12-13 éves osztálytársaimmal együtt döbbenten néztük, hogy omlanak össze a tornyok, hogyan ugranak ki a kétségbeesett emberek a semmibe. Akkor éreztem magam először …
Ez a kifejezés is egy szakzsargon, a pszichológiai terminológia része. Ha jól tudom, akkor Susan Forward 1989-ben megjelent “Mérgező szülők” (Toxic parents) című könyvével alkotta meg a fogalmat. A bejegyzés olvasásához egy kis zene: Figyelem, már most, elöljáróban közzétenném, hogy nem vagyok pszichológus, de sajnos saját élményeim vannak a jelenségről, azokat írom le. A mérgező szülő nyilván többféle lehet: a verbális bántalmazótól a gyermekerőszakolóig széles skálán mozoghat. Egy közös bennük (és erre hajaz a magyar kiadás borítója, ezért tartom telitalálatnak): a destruktív szülői viselkedés. Magyarra lefordítva: a szülő a gyermekét a lehető legsérülékenyebb korában, kisgyermekként kezdi verbálisan és/vagy fizikailag bántalmazni, …