Az elmúlt hét több szempontból is rákényszerített, hogy újragondoljam a karrieremet. Egy csütörtök esti e-mail volt az első láncszem: egy üzenet, amelyben egyértelműen engem tettek felelőssé egy technikai döntésért. Azonnal válaszoltam, igyekeztem tisztázni a helyzetet, de a lényeget nem változtatta meg: nálunk az is egyéni hekkelésnek számít, ami máshol iparági sztenderd.

Másnap a “megbeszélésen” persze az derült ki, hogy a kolléga nem akart karaktergyilkosságot elkövetni, csak felvetni a problémát. Kár, hogy a levélben háromszor is szerepelt a nevem, másokat viszont meg sem említett. A pénteken távozó munkatársam még elküldött egy bokszkesztyűs emojit és egy gunyoros röhögést – mintha csak egy utolsó döfést akart volna adni. Nem reagáltam. Egyre inkább érzem, hogy valamilyen módon ő is benne van abban, ami mostanában történik.

Egyre jobban érlelődik bennem a gondolat, hogy ideje lenne elhagyni ezt a projektet, de cégen belül mozdulni jelenleg nem egyszerű.

A péntek délután egy váratlan üzenetet is hozott: a Quality Gate vizsga írásbeli részét sikeresen teljesítettem. Viszont a szóbelire még várnom kell – talán február végéig. Ez azt jelenti, hogy még legalább egy hónapig itt maradok.

Hétfőn aztán ismét megkaptam a frusztráció heti adagját: a kolléga pénteken azt ígérte, hogy végre működni fog a rendszer, de reggel ismét nem tudtam semmit futtatni. Írtam neki, hátha én rontottam el valamit, de csak egy rövid válasz érkezett: “Yes, I know. I’m on it.” Két hete nem tudok teszteket futtatni, és még mindig egy helyben toporgunk.

Mindezek mellett egy mellékállás keresése sem egyszerű, hiszen a szóbelire is készülnöm kell. Sajnos anyagi szempontból nem opció a felmondás, így egyelőre marad a túlélési stratégia.

A kérdés csak az, meddig.