Now Reading: MediorMultiMarathon 4. – Exclupridexiety és én – Magányos Hajózás a Kódtengeren Túlra

Loading

MediorMultiMarathon 4. – Exclupridexiety és én – Magányos Hajózás a Kódtengeren Túlra

Üdvözlök mindenkit a digitális világ e távoli zugából, ahol a kód sorai között nem csak algoritmusok, hanem érzelmek is rejtőznek. Igaz ugyan, hogy már lassan egy hónapja nem jelentkeztem, de a napok olyan irgalmatlan egyhangossággal jelentkeztek, mint egy rendezett tömb. Blogbejegyzést írni ebben a multikörnyezetben pedig annyira esélyes, mint egy oroszrulett a félautomata M1911-el.

Sajnos ma ismét mélypontra kerültem: sikerült egy közös, több egységet összefogó meetingen résztvenni, ahol gyakorlatilag megerősödtek az idáig is tapasztalt negatív tapasztalataim.

De ha kissé költőibb lennék, akkor mondhatnák, hogy ma arról szeretnék mesélni, hogyan ismerkedtem meg egy új „baráttal”, az Exclupridexiety-vel (magyaros kiejtése: ekszklupridexzájiti), aki nem hagyott magamra a MediorMultiMarathon sorozat negyedik állomásán sem. Az Exclupridexiety, ez a furcsa szó, amit talán még soha nem hallottál, Kedves Olvasóm, egy olyan érzést takar, amely sokak számára ismeretlen lehet. Ez az érzés az, amikor a büszkeség és a kirekesztettség egyszerre szorongat belülről, miközben próbálsz helytállni egy olyan területen, ahol a tudás a legfőbb érték.

Az “Exclupridexiety” szó három különböző fogalom kombinációjából áll:

  • “Exclu-” a “exclusion” (kizárás, kirekesztés) szóból,
  • “-pride-” a “pride” (büszkeség) szóból,
  • “-exiety” az “anxiety” (szorongás, aggodalom) szóból.

Ez a kifejezés tehát a kirekesztés és büszkeség által okozott szorongást vagy aggodalmat jelenti, különösen olyan kontextusban, ahol az ember kirekesztve érzi magát, esetlegesen a munkahelyén belüli dinamikák vagy kollégák viselkedése miatt.

A MediorMultiMarathon során, talán először ma éreztem tisztán: itt ültem én, a számítógépem előtt, körülöttem a német kollégák, akik zökkenőmentesen, egybefüggően dolgoztak, mint egy jól olajozott gépezet. És ott voltam én, aki bár nem új a szakmában, de valahogy mégis úgy éreztem, mintha most kezdeném az egészet. Az Exclupridexiety itt csapott le rám. Büszke voltam arra, amit eddig elértem, de egyben rettegtem is, hogy nem vagyok elég jó, hogy kirekesztenek a tudásom, vagy annak hiányosságai miatt. A kollégák közötti láthatatlan falak, amiket csak én láttam, magányosságot és kiszolgáltatottságot éreztetnek velem.

Exclupridexiety, te “ringyó”, ahogy kedvesen neveztelek! Mindkettőnket, engem és a másik magyar kollégámat is vasmarokkal szorongat: egyre biztosabbá teszi, hogy valóban kívül állunk a csapaton – érezteti, hogy hiába teperünk a tudásért, hiába tudjuk, hogy van még mit tanulnunk magunkról és arról, hogyan illeszkedünk a nagyobb képbe – mégsem kapunk segítséget.

A MediorMultiMarathon ezen állomásán tehát nem csak kódokat írtam, hanem önmagam egy új oldalát is felfedeztem. A teljes átszervezés, multinacionális környezet miatt a projekt meg 2 hónapja áll, mert “Otto felesége szül, Dirk elment síelni, Thomas beteg, Michaelt elbocsátották” és csak ő tudja. Minimális meló van, az is pillanatok alatt kész, de amúgy home office-ban vagyok, szóval nem az a kihívást jelentő környezet. A fizetés bitang jó, de már lassan befonom a szemöldököm itthon. Ettől függetlenül eszemben sincsen váltani, mert százszor inkább ez, mint a halálra dolgoztatás.

Persze érthető, ha nearshore kiszervezés címszóval németektől vesznek el olyan projekteket, amelyek 10-20 évig náluk voltak és kirúgják a legjobb fejlesztőket. Totális fejetlenség, viszonylag jól megfizetve (pontosítok: mediorként egész jó). Maga a céges kultúra jó, egy csomó plusz juttatás van. A cégnél nagyon projektfüggő az élmény: esetemben pl. 2 hónapja nem nagyon csinálunk semmit (“betanulunk”), mert a team lead és az a fejlesztő, aki valamicskét értett a projekthez, egyszerre mentek el a cégtől. Mégis, ha beválsz, akkor 1-2 évig is maradhatsz a projekten.

Mégis, rettenetesen letör, ha nem kapsz információkat, mert csak egy ilyen üzenet jön a kérdéseidre: “you can try to send the questions to Team3, but i’m afraid, that this week nobody can answer, because nobody is here or is full with other topics…“, hogy direkt minden németül megy, hogy kizárnak az azonnali német bragyogással és csak egy féregnek tartanak, aki miatt bizonyára Hans Régenkurt-ot kirúgták és Te vagy az oka.

Exclupridexiety, ez a szörnyeteg, amely kísért, nem csak a képernyők mélyén rejtőzik, hanem a szavak közötti szünetekben, az elmaradott válaszokban, a néma üzenetekben is ott lapul. Ez a szörnyeteg nem csupán a szakmai kihívásokat teszi nehezebbé, hanem az emberi kapcsolatokat is megmérgezi, egy olyan digitális magányba taszít, ahol a kollégák közelsége csak illúzió.

A német bragyogás, a nehezen érthető üzenetek, a távoli, elérhetetlen válaszok – mindez csak tovább erősíti azt az érzést, hogy egy másik világ lakója vagyok, egy idegen, aki csak véletlenül tévedt ide. A “you can try to send the questions to Team3” típusú válaszok, ahol még a reményt is elvágják, hogy valaha is részese lehetnék a csapatnak, a közösségnek, csak tovább mélyítik ezt az érzetet.

De ahogy idővel megtanultam, Exclupridexiety nem csak egy ellenség, hanem egy tanítómester is. Megtanít arra, hogy megtaláljam a saját útjaimat az információkhoz, hogy kreatív módon közelítsem meg a problémákat, és hogy saját magam is próbáljak meg közösséget építeni, még ha ez csak virtuális térben is lehetséges.

Az, hogy Hans Régenkurt helyére kerültem, nem rajtam állt. Mindannyian próbálunk a magunk módján helytállni ebben a változó világban, és ha valakit kirúgnak, az nem egy új ember hibája. Az, hogy én vagyok “az oka”, csak egy másik narratíva, amelyet el kell utasítanom, hogy megőrizzem a saját mentális egészségemet és önbecsülésemet.

Exclupridexiety tehát nem csak a magányról és az elszigeteltségről szól; arról is szól, hogy megtanuljuk értékelni a saját erősségeinket, hogy felismerjük, mennyire értékesek vagyunk, még ha ezt mások nem is látják. Megtanít arra, hogy bár külsőleg talán elszigeteltek vagyunk, belsőleg erősebbek és összekapcsoltabbak lehetünk, mint valaha.

Miközben ezt a bejegyzést írom, egy újabb példa bukkan fel arra, hogyan táplálja az Exclupridexiety érzését a kommunikáció és a kölcsönös megértés hiánya. Egy közös chatcsoportban, ahol a projekt minden tagja jelen van, egy német kolléga üzenetét látom megjelenni: “Ich schlage vor fachlich versierte Senior-Entwickler nicht durch fachlich unversierte Junior-Entwickler zu ersetzen. Das wird zumindest die Fault-Tolerance bei Umsetzung fachlich nicht vollständig spezifizierter beibehalten und nicht massiv verschlechtern!” Ez a mondat, ami szabadon fordítva annyit tesz: “Azt javaslom, hogy a szakmailag jártas senior fejlesztőket ne cseréljük le szakmailag járatlan junior fejlesztőkre. Ez legalábbis megőrzi a hibatűrést a szakmailag nem teljesen meghatározott implementáció során, és nem rontja jelentősen!“, nem csak a szakmai hozzáállásról árulkodik, hanem a csapaton belüli megosztottságról is.

A szavak mögött ott rejtőzik a feltételezés, hogy mi, a nearshore csapat tagjai, kevésbé vagyunk képesek, kevésbé vagyunk értékesek, mintha csak juniorok lennénk, akik nem érdemelnek meg tiszteletet vagy figyelmet. Miközben valójában medior fejlesztők vagyunk, akiknek van tapasztalata és tudása, de ezek az előfeltevések és címkék akadályozzák, hogy valódi értékünket megmutathassuk.

Ez a fajta kommunikáció csak olaj a tűzre az Exclupridexiety érzésével kapcsolatban. Nemcsak hogy félreértik a szerepünket és képességeinket, de egy olyan üzenettel is szembesülünk, ami direkt vagy indirekt módon kirekeszt minket, mintha nem lennénk elegendően jók vagy értékesek a projekthez. Ez erősíti azt az érzést, hogy kívülállók vagyunk, akiket nem vesznek komolyan, akiknek a hozzájárulása másodrendű.

Ezért, miközben küzdünk az Exclupridexiety szellemével, fontos felismernünk, hogy a kommunikáció és a kölcsönös tisztelet hiánya mélyíti csak az árkokat közöttünk. A megoldás része lehetne a nyílt párbeszéd és az előítéletek leküzdése, ahol mindenki – függetlenül attól, hogy nearshore, offshore vagy helyi csapat tagja – egyenlő tiszteletben és elismerésben részesül.

Ahogy továbblépek ezen az úton, egyre inkább megértettem, hogy az Exclupridexiety nem csak egy személyes harc, hanem egy szélesebb kontextusban értelmezendő kihívás, amely a kommunikációra, az előítéletekre és a szakmai elismerésre vonatkozik. Egyetlen cél most az lehet, hogy ezen a digitális kódtengeren túli magányos hajózáson találjak olyan szigeteket, ahol a megértés, a tisztelet és a kölcsönös elismerés még csírájában megvan, ahol az Exclupridexiety szellemét végleg magunk mögött hagyhatjuk.

svg

What do you think?

Show comments / Leave a comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Loading
svg
Quick Navigation
  • 01

    MediorMultiMarathon 4. – Exclupridexiety és én – Magányos Hajózás a Kódtengeren Túlra