Szóval megbeszélek. Megint. Egy olyan rendszerről, amelyet nem ismerek, egy olyan csapattal, amelybe most kerültem be.

Rettenetes érzés. Túlvagyok 2 óra Redditen, átnéztem a Facebookomat és elolvastam azokat a leveket, amelyet „FYI” megjelöléssel kaptam – mindet. És még mindig beszélgetünk.

„– Hát a pálpusztai kisjézus tegye már belétek a boldogságot, hagyjátok már abba, mert leszédülök a székről.”

De nem, csak fossák a szót, mint egy babazsúron a tejcukorérzékeny klambók a „sportcsokit” a megevett sajttorta után. Nem jutunk semmire. Hónaljszagú, irodai humor és semmitmondó udvariaskodás. Nem értem, hogy mi történik: az agilis módszertan semmit sem jelent számomra – eddig. Planning Pokert játszanak egy olyan backloggal, amit egyáltalán nem ismerek.

És még csak csütörtök van. A héten már körülbelül 20-25 órát ültem meetingekben: beszéltek már hozzám szlovákok, németek, amerikaiak, magyarok – angolul. Hallottam már „tévedésből” németet, szlovákot, magyart és szlovént is a héten.

Most arról beszélnek, hogy újabb meeting lesz. A mi szupercsapatunk egy Majakovszkij-versről kapta a nevét: „Megmentjük a világot a pusztulástól, mi… vagyunk… az.. Önagyonűlésezők„. A lelkem már elhagyta a testemet és fogalmam sincsen, hogy mi történik.

Még van egy óra a munkaidőmből és tudom, hogy ki is fogják használni, mert nem akarnak dolgozni. Hogy lehet ennyit beszélni! Látom, hogy mozog a szája és hangot ad ki, de nem állnak össze a szavak értelmes gondoltfolyammá. A srác, aki velem együtt került a projektre – beteg. Nem megy be a héten: így könnyen lehet munkát színlelni. De én nem tehetem, mert valakinek figyelni is kell.

Nem lehet értelmes munkát végezni, mert megbeszéljük, hogy hogyan kellene értelmes munkát végezni – így nem marad idő a melóra. Megjegyeztél mindent? Holnap kikérdezem – egy meetingben.

És így megy újra és újra, amíg világ a világ, mindörökkön örökké. Ámen!