Loading

admin

  • svg2023.03.12.mindennapok

    Post Image

    Nem tudom, hogy a Nyájas Olvasó emlékszik-e még a díjátadó-sagára, még tavalyról (2022-ről, hogy pontosabb legyek). A trilógia első két részét itt és itt elolvashatod. Csak most, hogy volt pár órányi énidőm jutott eszembe, hogy én bizony adós vagyok az eredmény leírásával. Persze ne számítson senki sem happy endre: a nyertes elnyerte méltó büntetését. Nem

  • svg2023.03.10.mindennapok

    Post Image

    Hát szóval ilyen, amikor nyitott szemmel megyek a melóba. Az Államkincstár(!) parkolójában állt ez a csoda, majd kiesett a szemem, annyira megtetszett. Nem volt könnyű megörökíteni az – rendszám alapján tudom – 1984-es Citroën 2 CV 6 CLUB-ot (másnéven “Kacsát”), de megérte. Közkinccsé teszem, Ti is gyönyörködjetek benne. Annyira buhera, hogy már besírok tőle. 😀

  • svg2023.03.10.mindennapok

    Post Image

    Szóval indul a második hét is, melyet hivatásos programozóként tölthetek el. Az előző hét optimizmusa még erőteljesen élt bennem, amikor a hét elején munkába jöttem. Hétfő Hétvégén nagyobb országjárásra indultunk a szüleimhez Nógrádba, végül tegnap este 20 órára értünk haza, pont sikerült kipakolnunk a vásárfiát, mielőtt mindannyian bezuhantunk volna az ágyba. Mert persze hoztunk kaját

  • svg2023.03.02.munka

    Post Image

    Hétfő A múlt heti, lenyűgöző durchmarsh miatt egész hétvégén nyugtalanul aludtam, igyekeztem kipihenni magamat. Végül erőm utolsó tartalékaival 10.30-kor bevánszorogtam aláírni a munkaszerződést. Gyorsan végeztem, pihegtem, mint egy kacsa, mire hazaértem. A nap hátralevő részében döglés történt. Már egészen előrehaladtam a Walking Dead sorozattal: jelenleg az 5. évadnál járok. Kedd Rendőrségi rémálom avagy leszerelés kísérlete.

  • svg2023.02.23.mindennapok

    Post Image

    Ezzel a bejegyzéssel újtára indul tehát “A szegény kis programozó szimbolista klapec nyöszörgései” vagy rövidebben “Progklapec” nevű sorozatom, mely a “második első junior fullstack developer” programozó állásom próbaidejét mutatja be a nagyérdeműnek. Ideális esetben, “happy end” esetén (így lesz!) véglegesítve leszek és nagyobb lesz a fizetésem. Vágjunk bele együtt tehát ebben a kalandba együtt! Bármennyire

  • svgTrendingsvg

  • svg2023.02.16.álláshajsza

    Post Image

    Szóval elérkezett ez az idő is: végre döntés születik arról, hogy a Rendőrség után hol is folytatódik az informatikai karrierem. 6 hétig tartott a mostani álláshajsza, sokszor már a hajamat is kitéptem volna, viszont van egy jelentős – pozitív – különbség a 2 évvel ezelőtti álláshajszához képest: most már képes voltam “megcsípni” egy programozói állást

  • svg2023.02.10.álláshajsza

    Post Image

    Szóval ez terveim szerint az utolsó előtti része a sorozatnak. Meg is fogadtam – most már igazán, hogy ez volt utolsó, de tényleg az utolsó álláshajsza a következő két évben. Jelenlegi terveim szerint bármi áron meg kell tartani a programozói állásomat. Nagy valószínűséggel ez a két év a tanulás időszaka lesz. De hogy konkrétan az

  • svg2023.02.08.mindennapok

    Post Image

    Ma láttam a legmagyarabb feliratot egész életemben. Egy 2000-es, ezüstmetál BMW 318Ci kesztyűtartójának fedelére rakta ki a tulajdonosa a következő életbölcsességet – szigorúan helyesírási hibával 🙂 . Amikor kómás fejjel megláttam, annyira röhögtem, hogy még a könnyem is kicsordult, aztán később megláttam benne a keserédes iróniát.    

  • svg2023.02.04.álláshajsza

    Post Image

    Ez a hét inkább munka és próbafeladatok szempontjából volt tele és – abszolút értékben – nem történt annyi minden, mint az előző hetekben. Hétfő-Csütörtök A múlt hétvégén (talán pénteken) kezdtem el kidolgozni a “Játékos Kft.” által adott feladatot: egy CRUD-ot vanilla PHP backenddel és Vue.Js + TypeScript frontenddel. Én kis naiv, úgy gondoltam, hogy legrosszabb

  • svg2023.01.29.álláshajsza

    Post Image

    Szóval, hogy stílszerű legyek: Admin vagyok, péntek óta hivatásos programozó. Ez azonban nem jelenti az álláshajsza végét. De nézzük a hetet “röviden”. Hétfő és kedd Borzalmas lázzal és hidegrázással, extrém köhögésekkel ébredtem hétfő reggel. Bár nem szerettem volna, muszáj volt egy hét szabadságot kérnem, mivel nem engedhettem meg magamnak a táppénzt. Hálistennek sikerült hétfőn és

svg