Loading

admin

  • Post Image

    Szóval megint alibibejegyzéssel próbálom enyhíteni a blogon, elemi erővel feltörő kommentáradatot (0 db), melynek témája: “hová tűntél?” Jelentem, éppen túldolgoztatnak. Történt éppen egy hete, hogy kedvenc kisfőnököm és a nagyfőnök, valamint a legtöbb fejlesztő éppen nyaralni mentek. A főnökség esetében ez az időszak 2 hét volt. Igen ám, de nehogy az a maréknyi fejlesztő (3 fő

  • svg2023.07.06.személyes

    Post Image

    Szóval ez a 101. bejegyzésem, amit a blogomon olvashatsz, Nyájas Olvasóm. (A pontosság kedvéért megemlítem, hogy összesen 120 bejegyzés van az adatbázisba mentve, ebből 19 vázlatban várja, hogy befejezzem végre…) Mivel mindig adok az extravaganciára, pontosan ezért nem a 100. bejegyzésemet ünnepeltem meg, hanem a rákövetkezőt. Ideje is volt, hiszen elszalasztottam a blog első és

  • svg2023.06.26.emlékeimben ők

    Post Image

    Kérem a kommentelőket, hagyjuk most Moldova György politikai meggyőződésének tárgyalását, illetve Kádár Jánossal kapcsolatos véleményét. Nem ennek van itt a helye. Utálok megemlékezéseket írni, főleg olyan emberét, aki – számára öntudatlanul – végigkísérte az életemet. Irodalmi példaképem, Moldova György 2022. június 4-én halt meg, 88 éves korában. Szégyen, hogy már egy éve nem tudtam időt

  • svg2023.06.25.mindennapok

    Post Image

    Mint a rossz vicc mondja: írtam IQ-tesztet, de szerencsére negatív lett. 😀 Szóval: a rövid történet – hosszan, ahogyan – Nyájas Olvasó – azt nálam már megszokhattad. Még 2022. ápr. 19-én, egy keddi napon, pontosan 15:30-kor iratkoztam fel a Mensa HungarIQa tesztértesítőjére, mert úgy éreztem, hogy szeretnék ennek az elitszervezetnek a tagja lenni. Még a

  • svg2023.06.23.dokuesszék

    Post Image

    Valahogyan végigkísér ifj. Schiffer Pál munkássága. Volt már szó több munkájáról is: leginkább a kései munkái kerültek idáig a blogba, de ma egy olyan művéről lesz szó, amely alkotói korszakai közül talán a középsőbe sorolható. Ebben a korszakban Schiffer alkotói/rendezői koncepciója már kiforrott: bizonyos, etikailag ingoványos helyzetekben biztos kézzel irányítja a hőseit (még akkor is,

  • svgTrendingsvg

  • svg2023.06.19.mindennapok

    Post Image

    Elérkezett ez az idő is. Még februárban kezdtem ez a sorozatot, tehetséges, de állástalan programozóként. Most már véglegesített, junior PHP programozó vagyok. Ez az időszak eléggé megterhelő volt a számomra, de hogy méltó lezárást adjak a Progklapec sorozatnak, így megpróbálom összefoglalni mindazokat a tanulságokat, melyeket ebben a közel fél évben gyűjtöttem. A tanulás A legfontosabb

  • svg2023.06.17.esszé

    Post Image

    Szóval bevallom, hogy csak az alkalomra vártam, hogy valamiféle, nem a programozásról szóló írást elkövethessek. Ez hosszú lesz, megint szigorúan önvallomás jellegű. Talán pár embernek, akik nem rettennek el a fekete betűdzsungeltól, érdekes lehet. Olvastam egy remek cikket, melyben 3 tanárt (nőket – ez valamiféle nemi összetételt súghat a tanár szakmáról) mutattak be, s megkérdezték

  • svg2023.06.12.emlékeimben ők

    Post Image

    Szóval éppen szörföztem a weben és unatkoztam. Mióta először állást kerestem, 2013-ban random időpontokban rákerestem a Fejvadászra, arra csokornyakkendős, nagyon elegáns, de közben nyegle férfira, akinek éles nyelve azonnal levett mindenkit a lábáról. Legutoljára 2020-ban kerestem a cikkeit és a nyilatkozatait, de akkor halálos csend volt. – A Covid… biztosan a Covid. – legyintettem. Éppen

  • svg2023.06.04.mindennapok

    Post Image

    Eljött tehát ez is: a próbaidő vége. Mácius 1-je óta vagyok hivatásos programozó, ehhez végül közel 3 évnyi tanulás szükségeltetett. A 3 hónapos próbaidőm szerdán hajnalban jár(t) le: ahogyan ígértem 3 hónappal ezelőtt, minden hétről bejegyzés formájában számotam be. Ez 14+1 bejegyzést jelentett, hiszen leírtam a két munka közötti átmenetet is. A progklapec sorozat még

  • svg2023.05.26.mindennapok

    Post Image

    Szóval ez is elérkezett: a utolsó teljes hét a próbaidőből. Itt most tényleg látok sanszot a maradásra: nem csak valami uniós pénzt akarnak felnyalni utánam. Bár hivatalosan a próbaidő jövő szerda éjfélkor telik le, de mivel a pünkösd miatt csak kedden jövünk újra dolgozni a péntek után, így ha el akarnak küldeni, nagy valószínűséggel ezen

svg