Monthly Archives: május 2021

Egy szoftverfejlesztő krónikája 1. – Harc a Nagyúrral

Teljesen ambivalens zene a bejegyzés olvasásához: Bármennyire is szeretném, nem tudom mellőzni a mindennapok leírását a blogomból – és őszintén, nem is szeretném. Annyira küzdök azért, hogy pozitívan tudjam megélni mindazt, ami velem történik, de úgy tűnik, hogy ez egy olyan életszakasz a családom valóságában, amiben nagyon nehéz meglátni a jót. Írtam egy bejegyzést nemrégen arról, hogy úgy érzem, hogy a mostani munkahelyem egyre inkább kezd hasonlítani ahhoz az őrületben megtunkolt patkánylyukhoz, ahol másfél hónapot dolgoztam. A mai nap történetesen köbre emelte ezt az érzést. Konkrétan azzal a meggyőződéssel jöttem el a munkahelyemről, hogy ma vagy másfél-két héten belül felmondanak …

Inez története, avagy hogyan (nem) lehet feldolgozni egy iskolai tragédiát?

A férfi tanárok legtöbbször azt híresztelik, hogy ők bizony téglafalak, melyen nem hatol át a diákok problémája. Én magam is ezt hittem egészen addig, amíg Inez, a túlkoros tizenegyedikes halálhíre el nem jutott a tanáriba egy október végi napon. Inez (UPDATE – a lányt természetesen NEM Ineznek hívták) volt – itt már nem szépítek – a legjobb diákom: rendkívüli írói tehetsége részint a korából, részint az élettapasztalatából, részint a példátlan művészi adottságaiból fakadt. “Furcsa” volt a társadalom szemében: az őrületbe kergette a osztályfőnökét, tantestületet és az igazgatót az egyre fokozódó számú és nagyságú piercingjeivel és ha jól emlékszem, tetoválásai is …

Nevelési frász 2. – A mérgező nagyszülők

Gratulálnom kell magamnak, mert sikerült egy héten “tripláznom” a hirtelen felindulásból elkövetett blogposztok számát tekintve. A legutóbbi blogbejegyzésemben ígértem néhány gondolatot a szüleinkről, akik sikeresen “felküzdötték magukat” mérgező szülőkből mérgező nagyszülőkké. Az elmúlt 2 napban olyan szinten negligáltak bennünket, hogy így éreztem, hogy a mai nap a legjobb arra, hogy kitálaljak. Ezeknek a bejegyzéseknek az a célja, hogy egyrészt naplókként funkcionáljanak nekem a jövőben, másrészt pedig olyan rokonlelkeket keresek, akik hasonló cipőben járnak. Volt régebben egy műsor a tévében, amit Janikovszky Éva híres írónő írt: “A lemez két oldala”. Na, pontosan ugyanezt csinálom én is ezekkel a bejegyzésekkel. 2020. január …

Nevelési frász 1. – Amikor a gyerek büntet…

Ez már a második “hirtelen” indíttatású blogbejegyzésem a héten, látható, hogy ez a hét sem a könnyebbek közül való. Most komolyan úgy jöhet le a Kedves Olvasónak, mintha én valami bamba pöcs lennék, aki random írogatja a netre a bántatát, ahelyett, hogy cselekedne. De tényleg minden lehetőséget kimerítettem már, muszáj némi stresszt szublimálnom. Most vagyunk túl egy újabb egy órás hisztitornádón, végül Wifey levitte Csimótát a játszótérre. A gyerek konkrétan reggel 5.30 óta fenn van, álmos volt, mint a kutya, de nem akart aludni. Többször próbálkoztunk az altatással, de semmi: a gyerek fejhangon üvölt olyan kitartással, mintha bért kapna érte. …

A Covid áldozatai

Bevallom, ténylegesen csúsztatok. Most nem azokról a Fényesen Csillogó, létükkel a világot megaranyozó embermillókról beszélek, akik már a fényben vannak. Róluk nem lehet mesélni: nincs olyan szó, ami ezeknek az embereknek a hiányát csak körvonalakban körül tudná írni. Rokonok, ismerősök halála – milliónyi felfoghatatlan tragédia. Nekem meghalt a negyedik osztályos tanárnénim, akit bár nem szerettem, de az idősebb fiát bálványoztam (szinte a bátyámként tekintettem rá, okos felnőttre). Az „elhalt” fiatalabb gyermekére (aki általános iskolai osztálytársam volt) pedig borzalmasan irigy voltam a bátyja miatt. A Báty egyszer eljött hozzám a gépemet megszerelni: annyira örültem neki, hogy napokig madarat lehetett volna velem …