Olvasási idő: 4 perc. Teljesen ambivalens zene a bejegyzés olvasásához: Bármennyire is szeretném, nem tudom mellőzni a mindennapok leírását a blogomból – és őszintén, nem is szeretném. Annyira küzdök azért, hogy pozitívan tudjam megélni mindazt, ami velem történik, de úgy tűnik, hogy ez egy olyan életszakasz a családom valóságában, amiben nagyon nehéz meglátni a jót.
Olvasási idő: 6 perc. A férfi tanárok legtöbbször azt híresztelik, hogy ők bizony téglafalak, melyen nem hatol át a diákok problémája. Én magam is ezt hittem egészen addig, amíg Inez, a túlkoros tizenegyedikes halálhíre el nem jutott a tanáriba egy október végi napon. Inez (UPDATE – a lányt természetesen NEM Ineznek hívták) volt – itt
Olvasási idő: 5 perc. Gratulálnom kell magamnak, mert sikerült egy héten “tripláznom” a hirtelen felindulásból elkövetett blogposztok számát tekintve. A legutóbbi blogbejegyzésemben ígértem néhány gondolatot a szüleinkről, akik sikeresen “felküzdötték magukat” mérgező szülőkből mérgező nagyszülőkké. Az elmúlt 2 napban olyan szinten negligáltak bennünket, hogy így éreztem, hogy a mai nap a legjobb arra, hogy kitálaljak.
Olvasási idő: 4 perc. Ez már a második “hirtelen” indíttatású blogbejegyzésem a héten, látható, hogy ez a hét sem a könnyebbek közül való. Most komolyan úgy jöhet le a Kedves Olvasónak, mintha én valami bamba pöcs lennék, aki random írogatja a netre a bántatát, ahelyett, hogy cselekedne. De tényleg minden lehetőséget kimerítettem már, muszáj némi
Olvasási idő: 3 perc. Bevallom, ténylegesen csúsztatok. Most nem azokról a Fényesen Csillogó, létükkel a világot megaranyozó embermillókról beszélek, akik már a fényben vannak. Róluk nem lehet mesélni: nincs olyan szó, ami ezeknek az embereknek a hiányát csak körvonalakban körül tudná írni. Rokonok, ismerősök halála – milliónyi felfoghatatlan tragédia. Nekem meghalt a negyedik osztályos tanárnénim,
Olvasási idő: 4 perc. Éppen azon gondolkozom nagyon erősen, hogy továbblépek a mostani cégemtől. Mindjárt kifejtem, hogy miért. Sajnos nem az első eset az életemben, amikor a céges kultúra hiánya miatt kell továbblépnem, de most először bánom, hogy eddig fajultak a dolgok. Első esetben – ahogy már néhány bejegyzéssel ezelőtt írtam róla – egy országos,