Egy szoftverfejlesztő krónikája 1. – Harc a Nagyúrral

Teljesen ambivalens zene a bejegyzés olvasásához:

Bármennyire is szeretném, nem tudom mellőzni a mindennapok leírását a blogomból – és őszintén, nem is szeretném. Annyira küzdök azért, hogy pozitívan tudjam megélni mindazt, ami velem történik, de úgy tűnik, hogy ez egy olyan életszakasz a családom valóságában, amiben nagyon nehéz meglátni a jót.

Írtam egy bejegyzést nemrégen arról, hogy úgy érzem, hogy a mostani munkahelyem egyre inkább kezd hasonlítani ahhoz az őrületben megtunkolt patkánylyukhoz, ahol másfél hónapot dolgoztam. A mai nap történetesen köbre emelte ezt az érzést.

Konkrétan azzal a meggyőződéssel jöttem el a munkahelyemről, hogy ma vagy másfél-két héten belül felmondanak nekem. És őszintén, talán jobb is lenne.

Nem akarok visszamenni Ádámhoz és Évához, de annyi is elég ebből az egész keserves toszakodásból, hogy még mindig azt a nyavalyás, szájbatekert szöveges kalandjáték átdolgozását és Angularra történő átalakítását végzem Tasziló, a vezető progmanusz “mentorálásával”. Keserves szar feladat. Az egész program gyakorlatilag kódsorokra hullik: tele van kezdő baromságokkal, code smellekkel és hírből sem ismeri az objektum-orientáltságot. Borzalmasan egyszerű és primitív: manapság már teljesen másként írnám meg.


Nem vagyok annak a híve, hogy valakit a kinézete és a stílusa alapján ítéljünk meg, azonban elhallgatni sem akarom, hogy a srác a tipikus gyíkfejű, negyvenes, “ancihotelban” hesszelő kobold prototípusa, akit még a játszótéren is sírva vertek agyon a többiek. Tudom – mivel üvöltve közölte a főnökségnek -, hogy válófélben van, a gyerekét a felesége vitte magával, aki máris talált egy új pasikát és sürgősen kellene lóvé az asszonykának, mert a közös ház felét ki kellene fizetnie.

Az elején – Isten látja lelkemet – próbáltam sajnálni és megértően közeledtem hozzá, dacára annak, hogy én magam világéletemben kínosan ügyeltem arra, hogy bármilyen gondom-bajom volt, egyetlen egyszer se lássák rajtam a diákjaim. Mások vagyunk – ezzel magyaráztam be magamnak, hogy a srác tízből egyszer sem tud normálisan viselkedni. Például a levelekre egyáltalán nem, vagy csak orbitális agyfrancot tud válaszolni. Például: hogy nem köszön a munkatársainak. Például, hogy szándékosan 15-30 perc késéssel érkezik a találkozóinkra, s akkor is ráhúz még 20-25 percet a gép előtti tökölődésre, miközben nagyon jól tudja, hogy én rá várok a vendégfotelben.

Az empátia nem mindenkivel veleszületett tulajdonság, de mint pedagógiából megtanultuk: elsajátítható. Mint a fegyelem, mint a kedvesség, mint a pontosság.

Én persze hétről-hétre nyelem a sok hülyeségét: én, aki minden új osztályban úgy kezdtem a legelső tanórát, hogy “két dologgal lehet maradéktalanul és azonnal felidegesíteni: a pontatlansággal és a tiszteletlenséggel“. De ezt itt persze nem mondhatom. Ettől még nem lenne Taszilónk más, mint a többi piszkálódó, másba a lábát törlő varangy, de emellett megvan az a rossz tulajdonsága, hogy feladatot sem tud kiadni és emellett abszolút nem érti a helyzetemet és nem érdekli a mentoráltja.

Ma egészen addig mentünk el, hogy a múlt heti feladatmegoldásomat (amit persze megint pocakból kúrt hozzám az egy órás agymenése végén, foghegyről) egy órán keresztül ekézte és mocskolta, hogy miért rossz? Emellett persze megint olyan dolgokat követelt rajtam, amiket nem adott ki feladatként és nem tudhatok a jelenlegi tudásszintemen. Amit hiányol a kódomból, az tulajdonképpen a különbség egy senior és egy junior programozó között: a programkód finomsága, a gyakorlati praktikák. Értem és belátom, hogy szakmailag igaza van. De akkor sem lehet így egy munkatárssal bánni.

Ma például 25 percet késett, majd 20 percet üvöltve beszélgetett a főnökséggel, aztán amikor odamentem, elhajtott, hogy türelmet kér. Újabb 20 perc után volt képes fogadni.

Gyakorlatilag össze-vissza tépdelte a programkódot, majd amikor egy óra után kértem egy másolatot, gyakorlatilag elküldött a búsba.

Ott, akkor egy kissé szópárbajoztunk. Én felvilágosítottam róla, hogy nincs 10 év tapasztalatom a programozásban. Ő akkor gyakorlatilag azzal vádolt meg, hogy nem is én írtam a játékot. Érted, megírom 80 oldalnyi dokumentációt, elmegyek megvédem a játékot és a dokumentációt az OKJ-bizottság előtt, beadom egy állásjelentkezésre, ahol programozók nézik meg, majd bevállalom az átdolgozását, de biztosan csalok… Mert amikor levegőt nem tudnék venni, ha nem lenne ingyen, én biztosan külön programozót fogadtam, aki hétről-hétre megírja a feladataimat. Nevetséges! Nem volt durva hangnemű a vitánk, inkább csak határozott álláspontot képviselve szájkaratéztunk öt-tíz mondatot. A kérdésem: miért vettek fel úgy, ha pontosan tudták, hogy mennyire felszínes a programozási tudásom? Tudták, hogy bele tudok tanulni, de nem megy segítség nélkül. “Nem adhatok mást, csak mi lényegem” (Madách Imre).

Természetesen a nagyfőnöki iroda mellett “konzultáltunk”, aki végighallgatta a beszélgetésünket. Pontosan végszóra kellett Taszilónak a vezetői értekezletre bemennie, én persze elhúztam haza. Vártam a hívást a felmondásról, de ma megúsztam.

Amikor a buszon ültem hazafelé, valamiért ezt az Ady-versszakot idézgettem fel magamban:

Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
„Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.


Comments

  1. Mérnök az utcáról

    Kedves Admin! Én a helyedben dobbantanék innen a saját mentális és fiziológiai egészséged érdekében. Mint írtam a versenyszférában mindenhol ez megy. Toxikus és nagyon szakmaiatlan lehet ez a cég mint a legtöbb multi.
    Nézd meg a linkelt rövidfilmet.
    https://m.youtube.com/watch?v=BKorP55Aqvg
    Régen nevettem rajta, de ma már tudom mi a folytatása. A felmondás pedig nem úgy lesz hogy egyből elküldenek, hanem előtte aláiratnak veled egy fegyelmit, amit valami mondvacsinált indoklással fognak adni ezek a pszichopata munkahelyi vezetők. Utána pedig egy napon váratlanul behívnak egy tárgyalóba ahol választhatsz hogy egy elbocsátást vagy egy közös megegyezést írsz alá. Nekem ebből lett végleg elegem több mint 1 éve, ezért lettem kvázi pályaelhagyó.

    1. Admin

      Kedves Mérnök! Ismét köszönöm a hozzászólásodat, amikor februárban elindítottam a blogot, nem gondoltam volna, hogy valaki egyáltalán elolvassa azt a keszekusza baromságot, amit írok.
      Jót nevettem a linkelt jeleneten, eddig nem ismertem. Hasonló érzésem van nekem is a melómmal kapcsolatban. Az a legdurvább, hogy ahol dolgozom nem is egy multi, hanem egy viszonylag kicsi, családiasnak mondott cég, olyan 20-25 emberrel. (Ettől többet azért nem mondanék, mert nem akarom, hogy egy-két kolléga esetlegesen felismerje magát.)
      Felmondanék, de sajnos – hogy egy klasszikus idézzek – “anyagilag úgy meg vagyok viselve, hogy szocpolitikát kellett felvennem”, szóval muszáj kivárnom az említett munkahelyi konfliktus végét, de gyanítom, viszonylag hamar kiderül, hogy mit is akarnak tőlem. Amit elvárnak, az teljesíthetetlen: 3-4 programnyelvet 3 hónap alatt lehetetlen kezdőként megtanulni, legalább is, nekem nem megy. A végső terv persze az, hogy amint összeszedek annyi XP-t hogy vállalkozni tudjak, elhúzok innen szabadúszni. Amúgy én is pályaelhagyó vagyok, eredetileg, a szakmám szerint magyar- és történelemtanár vagyok, de sajnos hiába mennék vissza tanítani, az igazgatók nagy többsége is ilyen segghülye, mint a főnökök a videóban. A fizetésért cserébe heti 75-85 órát dolgoztam és körülbelül ugyanennyit kerestem.
      Keserű tapasztalatokat írsz itt le, szóval látszik, hogy nem vagy te sem naposcsibe. Lehet rólad tudni valamit? Mérnökségről vagy mérnökségre váltottál?

      1. Mérnök az utcáról

        Kedves Admin!
        Köszönöm válaszodat. Sokmindent írtál. Nos, a blogodat a google találati listájában láttam először, amikor a GDPR és a toborzók feketelista kifejezésekre kerestem rá. Ez még a hónap elején volt. Elolvastam a munkakeresős posztodat, megnéztem a többi témát is amiről írtál és érdekes olvasmánynak bizonyultak a BKV járatain való utazás alatt. Írtad hogy lehetetlen elvárások vannak veled szemben. Nos én is ugyanezt tapasztaltam csak az elektronikai iparban. Ebből már tudhatod hogy villamosmérnök vagyok. Az én esetemben volt már olyn hogy elvárták tőlem is hogy fejlesszek szoftvert VB.net-ben, mivel a gyártógép szekvencere csak azt támogatta, nekem meg semmi tudásom se tapasztalatom nem volt. Persze ráment több hét és csak nem jött össze. Mivel új termékről volt szó, ezalatt az idő alatt ki lehetett volna szűrni bizonaos firmware hibákat, amire nem került sor és csak a vevőnél derült ki hogy nem működik úgy a termék ahogyan kellene. Mindezért persze engem szedtek elő és rúgtak ki. Na azóta vagyok úgy hogy ha még egyszer valaki azt mondja nekem hogy a programozás mérnöki munka, annak beverem a képét. Én elektronikával foglalkozom, ami a hardver. A szoftverfejlesztés az egy külön szakma. Ezért ha valaki ilyet vár el tőlem annak meg kell mondani hogy egy fizuért két munkakört nem látunk el. Vagy a mérnöki bér mellé fizessen még egy szoftverfejlesztőit is! Na ennyi a ranting. Szerencsére most a közszférában vagyok ami ugyan nem fizet olyan jól de legalább szakmai a munka. Visszatérve szerintem azért kéne lelépned mert hosszú távon ki fognak készíteni mint Inezt. Az őrület őrültséget szül. Sajnos a munkahelyeken zsarnokság van nemcsak a célkitűzésben, a teljesítményértékelésben, ott zsarnokság van az elismerésben beléptetésben stb. Ha volna költői vénám átírnám Ilyés Gyula versét a mai munka világára.

        1. Admin

          Kedves Mérnök! Köszönöm az olvasást és remélem, hogy a továbbiakban is figyelemmel kíséred a blogot. Ezek szerint megérte a Google-indexeléssel bajlódni, nem is gondoltam, hogy sikerült. 🙂 Ez a honlap, amolyan hobbi projektként indult, megpróbálkoztam azzal, hogy telepítsek és karbantartsak egy honlapot, eddig úgy tűnik, hogy sikerült.
          Nos, így már teljesen világos a dolog. Abszolút megértem, hogy inkább továbbléptél, mintsem, hogy megint rajtad csapódjon le más baromsága. A .Net szerintem nem a legkönnyebb nyelvek közé tartozik, én mondjuk Javás vagyok, de ismerem annyira a C alapú nyelveket annyira, hogy tudjam, kegyetlen meló egy jól és hibátlanul működő programot írni bennük, főleg speciális hardverre és célra. Annyi a hibalehetőség (főleg az ipari alkalmazásnál), hogy az ilyen spéci szoftvereket komplett csapat szokta csinálni (és nem hetek, hanem hónapok alatt, intenzív hibateszteléssel), és a szavaidból én úgy veszem ki, hogy te voltál az “egyszemélyes hadsereg”.
          Teljesen igazad van, hogy lépni kellene (és fogok is azonnal, amint valamennyi tartalékot képeztem), csak sajnos most nem vagyok olyan helyzetben, hogy megtehessem: egy csomó tartozás van a nyakamon. Majd egy évig voltam munka nélkül, azalatt csak az átképzésemmel foglalkoztam – egy jó programozás-tanfolyam százezrekbe kerül. Visszamehetnék tanítani, de pont az Inez eset miatt nem szeretnék. Annyi, de annyi fiatal, érettségire készülő lelki hullát láttam az elmúlt pár évben, hogy inkább ez nyír ki. Majd írok egy posztot arról, hogy az új igazgatóm, hogyan próbált kicsinálni, amikor beadtam a felmondásom. Annyi majdnem bizonyos, hogy nem feltétlenül kapnék állást a városban. Gyakorlatilag felégettem a hidakat magam mögött, szóval most még maradnom kell.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .