Olvasási idő: 7 perc. Szóval íme a második, kiegészített csonk, amit 2021.06.22-e óta képtelen voltam befejezni, de ahogyan a Sparos önkiszolgáló kassza hangja felidézte a filmben szereplő Zed-10-et, már rögtön rávágtam a film mottóját: “A bűn nem kifizetődő.” A Fortress – 33 emelet mélyen a pokolban magyar című, 1992-ben elkészített sci-fi beillik a 90-es évek
Olvasási idő: 7 perc. Szinte minden egyes évben csak a feleslegesség, sőt a totális értetlenség ül tort a márciusi nemzeti ünnepünkön. Már nem is tudjuk, hogy miért ünnepelünk, ha pedig igen, akkor legtöbbször csak az iskolai ünnepélyek erőltetett és uniformizált formái maradtak meg az emlékezetünkben. Bár már nem vagyok tanár, mégis úgy látom, hogy a
Olvasási idő: 5 perc. Szóval ismét önvallomás következik, Kedves Olvasó: piszok rosszul alszom. Kb. 20 éves koromig hortyogtam, mint a tej, de a közelebbi és távolabbi múlt folyamatos stressze és problémamázsái alatt egyre nehezebben tudok elaludni. Próbáltam már macskagyökeret rágcsálni, ami olyan büdös volt, mint a cica másik testrés(z)e – próbáltam Valeriánát, sört, meleg tejet,
Olvasási idő: 5 perc. Mindig is szerettem a bonyolult, többdimenziós történeteket – olyanokat, amelyeket nem lehet első hallásra kétbites erkölcsi böfögéssel polcra tenni, hanem órákat, jobb esetben hónapokat kell rajta gondolkodni. Ez persze hamis perspektívákat sugall, hiszen a szereplőknek gyakorta csak egy-két szívdobbanásnyi ideje volt dönteni. A másik nagy kedvencem a tárgyalótermi dráma vagy dokumentumsorozat:
Olvasási idő: 3 perc. Üdvözöllek újfent a bináris dzsungelből, Kedves Olvasóm! Egy újabb hét telt el állásinterjú nélkül: csak a mai nap 3 elutasítást kaptam e-mailben, anélkül, hogy a kapcsolatfelvétel legcsekélyebb kísérlete történt volna. Mivel már eléggé régóta úszkálok ebben a digitális álláskeresési pocsolyában komolyabb eredmények nélkül, így kutatni kezdtem az okokat. Mint kiderült: az
Olvasási idő: 6 perc. Szóval éppen valamelyik beszélgetés/filmnézés során ötlött fel a dolog: mi az a villamosprobléma? Magát a fogalmat ismertem, de az adott filmben azt mondta az egyik szereplő, hogy egyáltalán nem szabad részt venni ebben a gondolatkísérletben. Miért? Mi a lényege ennek? Úgy gondoltam, hogy megkérdezem erről a ChatGPT-4-es modelljét. Bízom benne, hogy
Olvasási idő: 3 perc. Watch this video on YouTube Már egy hete itthon vagyok és igyekszem tudatosan utánamenni annak, ami velem történik és történt a munkaerőpiacon. Több videót is megnéztem és egyre inkább az az érzésem, hogy kvázi szándékosan választok toxikus munkahelyeket, valamilyen tudatalatti folyamat eredményeképpen választom mindig a rossz kimenetelt, a csapnivaló céget, a
Olvasási idő: 9 perc. A bejegyzés választott címét Deáky Andrásnak, Gyimesbükk talán legfontosabb emberének könyvéből kölcsönöztem, mert remekül összefoglalja azt az igazságot, amelyet jómagam is megtapasztaltam az erdélyi kirándulásunk közben. A szervezés Alapvetően spórolási célzattal fizettünk be egy pécsi utazási irodánál egy erdélyi körútra, még júliusban. 2012-ben voltunk nyaralni legutoljára, még Egerben, hátizsákos turistaként: a
Olvasási idő: < 1 perc. Kedves Olvasók! Jelentem, túléltem Erdély gigászi erdejeit és hegyeit, plusz egyetlen mackó sem rágcsált meg. Jelenlegi poszt inkább csak egy alibi bejegyzés, hogy jelentkezzek: szeretnék még szentelni egy rendes, bőséges bejegyzést az erdélyi kirándulásról. Képekkel és esetleg videókkal együtt. Rengeteget fotóztam, de olyan mennyiséget, hogy a Google Drive 2,5 napig