Lassan négy éve lesz, hogy az mesterséges intellgenciát használom. Gyakorlatilag az életem része: AI champion vagyok a cégemnél, AI-jal programozom és levelezésre, szerver karbantartásra használom. Most gondoltam bele, hogy az AI nekem még nem mondta, hogy nem tudom. Tényleg, szinte az első pillanatoktól kezdve használom, de ezzel a válasszal még nem találkoztam. Elvileg képes rá.
Nemrég megkerestem egy novellámat, amit elfogadtak és kifizettek. És 404-et kaptam. Levették. Ugyanaz a szerkesztő, aki hetekkel korábban lelkesen ajánlgatta, nem méltatott annyira, hogy szóljon róla. Pangram mondott rá egy ítéletet, ami ellen nem volt lehetőség és plénum fellebbezni. Rögtönítélő bíróság volt. Még arra sem méltatott a főszerk, hogy az eltávolításról írjon nekem. Vagy hogy
József Attilának továbbra is köszönöm a költészetét és a fenti klasszikusát is az Ars Poetica verséből. Először is: olvastam a kiírást még a nyáron. Megörültem. Végre egy kortárs, felnőtt hangokat kereső, politikai és poétikai trendek fölé emelkedő lehetőség. A zsűri? Egyetlen ember. Költő. Nagynevű. Kult. Akár személyes is lehet a döntés – gondoltam. Hát persze
Négy hónapja küldtem el a verseskötetemet egy országos, neves irodalmi kiadóhoz. Nem első próbálkozás volt – a magyar irodalmi tér egyik legtekintélyesebb intézményéről beszélünk, ahol évente néhány új kötet jelenik meg, zömében már bejáratott nevek alatt. Tudtam, hogy nem vagyok favorit. De abban is biztos voltam, hogy amit elküldtem, nem hobbipoézis, nem szellemi kaland, nem
Találtam egy irodalmi pályázatot az év elején. Egy vidéki város állt a középpontban – a történeteknek ehhez a helyhez kellett kötődniük, valósan vagy szimbolikusan. Tetszett az irány. Nem volt túl absztrakt, de nem is volt szájbarágós. Elég konkrét ahhoz, hogy inspiráljon, és elég tág ahhoz, hogy ne legyen korlát. Két novellát írtam. Külön jeligével, külön
Nem újdonság, amit itt írni fogok. Szeretett tanárnőm, kezdő írói szárnypróbálgatásaim előtt, közben (még 2007-ben) jó előre figyelmeztetett, hogy “XY vidéki városban esélytelen megjelenni, mert nyugdíjas-irodalom” van. Akkor még nem értettem, hogy ezt nem degradációképpen mondta, hanem ténymegállapítás gyanánt. Csak, mert ez a ténykérdés. Na jó, nem ilyen egyszerű: a szépkorúak tömege az egyetlen réteg,
Jelen sorok írója nem orvos, bár – önképzés során megszerzett némi orvosi ismeretet. Jelen írás inkább a logikára és a józan észre épít. Kérem, hogy ha egyértelmű logikai hibát vétenék, írj az e-mail címemre vagy ide megjegyzést. Watch this video on YouTube Csokonai Vitéz Mihály, a felvilágosodás kori magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja már életében
Kedves Péter! Hogy a legfontosabbal kezdjem: engedd meg, hogy gratuláljak most megjelent könyvedhez, a Várni a 29-esre címűhöz. Hogy stílszerű legyek: a könyvedet egy Montecatini Termé-ből, vagy még pontosabban Pistoia-ból hazafelé úton olvastam el – egyszuszra, körülbelül a feléig. Elnézésedet kérem, hogy máris billentyűzetet ragadok, de túl sok minden kívánkozik ki belőlem a könyved olvastán
Szóval majdnem napra pontosan (3 nap híján) 3 éve olvastam el egy krimiregény kapcsán – mintegy véletlenül – Dr. Bartucz Lajos – Személyazonossági Vizsgálatok a Magyar Jakobinusok Csontvázain című, 1961-ben megjelent tanulmányát, amelyben megrendítő részletességgel ír a magyar jakobinusok kivégzéséről és a maradványaik későbbi, kétséget kizáró azonosításáról. (Magáról a szerzőről itt olvashatunk bővebben.) Jómagam –
Szinte minden egyes évben csak a feleslegesség, sőt a totális értetlenség ül tort a márciusi nemzeti ünnepünkön. Már nem is tudjuk, hogy miért ünnepelünk, ha pedig igen, akkor legtöbbször csak az iskolai ünnepélyek erőltetett és uniformizált formái maradtak meg az emlékezetünkben. Bár már nem vagyok tanár, mégis úgy látom, hogy a történelem 1848-as forradalomtól második