Now Reading: Progklapec 5. – A munka dandárja

Loading

Progklapec 5. – A munka dandárja

Szóval ismét egy új hét, lassan letelik az első hónap a próbaidőmből. Ahogyan az idő múlik, lassacskán beletanulok a munkába.

Hétfő

Undorító idő, szakadó eső egész nap. Tényleg nagy megterhelés figyelni: mindenki unatkozik, hogyan a főnök a múlt csütörtöki HR Festes élménybeszámolóját hallgatjuk. Csordogálnak a pull requestejeim elfogadásai: most már minden hibát kijavítottam.

14 óra körül kapok egy szívatós feladatot, ez el fog tartani pár napig: a keresőmezőkben (hát persze, hogy ott! már volt vele dolgom) bizonyos tulajdonságok szerint nem lehet keresni a keretrendszer pár részén. Egy órába telik, hogy megtalálom az okát, de ez nem segít rajtam: ki van kommentelve a kód. Innentől indul a torkigslukk-parádé: nem találja az adatbázisban a kikommentezett oszlopokat, pedig ott vannak. Bármivel próbálkozok, nincs előrehaladás.

Közben hívnak a Rendőrségtől: menjek be aláírni a cafeteria igénylésemet. Mondom, hogy még nem látom előre, hogy mikor, de majd még a héten biztosan bemegyek majd.

Kedd

Mint kiderül, ma a gyakornok sráccal kellene véglegesíteni a feature-t, amit kidolgoztunk múlt csütörtökön. Egy senior mondja: “kurva sok bug maradt benne“. Persze, mert éppen elkészültünk vele a nap végére. Azt persze nem mondja meg, hogy hol. Gyere rá magadtól. A gyakornok srác persze a szakadó hó miatt nem jön be.

Reggel 2 órás bugfixingre indultam. “There is no dice” – még nincs eredmény. Bassza meg az a bug. Miért nem látja a létező oszlopot az SQL táblában, ha a többit meg igen? Most már tényleg senior segítséget fogok kérni.

A hibát végül segítséggel elhárítom, de megint jön valami más 10 táblával később. Próbálnak rávezetve segíteni, de magamban dühöngök, hogy megint hülyének néznek. Valami komolyabb gond lehet, mert a nyilvánvaló megoldások nem segítenek – ezt én ránézésre megmondtam. Nem, nem, próbálkozzak még. – végül igazam lesz: órákig próbálkozok, de még segítséggel sem sikerül a megoldás.

Hagyom is mára a dolgot, 15 órakor elmegyek haza.

Itthon próbál hívni egy exmunkatársam, miközben anyámmal videócsetelek és mutatom a gyereket. Végül nem hívom vissza, mert másnap úgy is be akarok menni a Rendőrségre, egy papírt aláírni.

Szerda

Szóval a két nagyfőnök és a kisfőnök Budapestre ment egyszerre két multival  tárgyalni. Valami gigászi, kétszer kétórás megbeszélésük lesz: már reggel elindultak, nem is biztos, hogy még munkaidőben visszaérnek. Hogy lesz így stand-up, ami hétfőn, szerdán és pénteken pontosan 9.48-kor szokott kezdődni? Mikorra tervezik a visszaérést? Semmit sem tudok, semmit sem mondanak. Próbálok vidám maradni, de – igazság szerint – eléggé befeszültem. Inkább nem is szólok semmit. Az inszel rocker gyereknek valami baja van velem: alig szól hozzám. Már nincs sok erőm kedvesnek lenni. Eléggé le vagyunk gatyásodva anyagilag és ez eléggé megrángatja a kedvemet.

Tegnap – csak úgy fél füllel hallgatózva – hallottam, hogy az egyik senior fejlesztő aktívan állást keres, állítólag a helyi magenta szoftverfejlesztő multi érdeklődik iránta. Én miért nem hallottam ezt? Tényleg ennyire kimaradnék csak azért, mert nincs pénzem a 3000 Ft-os, kézműves hambira ebédkor? Próbálok beilleszkedni, de már évek óta ezt csinálom és már nehezemre esik. Nincs erőm smúzolni.

Jó lesz itt kezdetnek, pontosan 2 évet jósolok magamnak: pont a juniorátusom végét. Ezt leszámítva nem sokat lehet tanulni itt: a PHP haldoklik, modern technológia nincs, front-endes feladatokat nem kapok. Ennek ellensúlyozására folyamatosan kell petprojecteket kell csinálnom. A másik lehetőség, a “B-terv” főnöke múlt héten ránézett a LinkedIn-es adatlapomra: látta, hogy hol dolgozom.

Ma valakitől el kellene kéredzkednem aláírni a cafeteriás papírt a Rendőrségen és elintézni, azt a rohadt Takarékbankos netbankos feloldást. Úgy tervezem, hogy 14 órakor elkérdezkedek valakitől és már nem jövök vissza, hiszen 15 óráig vagyok.

Végül nem lett az elkéredzkedésből semmi sem: 14 óráig itt maradtam, addig nem történt semmi, nem értek vissza. A rangidős csávó nem akart felelősséget vállalni: “írjak rá a főnökre, tőle kérdezzem meg” – válaszolta. Persze, majd megbeszélés közben ezzel basztatom. 14 órakor leléptem. Végül elintéztem mindent, 16:06-kor értem haza.

A volt munkahelyemen nagyon hűvösen fogadtak.  A fegyveres biztonsági őr (FBŐ) simán beengedett, le sem szarta, hogy ki vagyok. A Legkisebb Alezredes tüntetőleg elvonult, a többiek csak alig akartak kezet adni. Mint kiderült, a volt munkatársam nem azért hívott fel, mert annyira érdekelte, hogy mi van velem. Azért hívott, mert egy egyszerű feladatot nem tudott megcsinálni és nem volt a másik rendszergazda. Reggel azért visszahívtam, beszélgettünk egy keveset. Mondtam neki, hogy majd délután megyek személyesen is, jelezze ezt a titkárnőnek és hívjon vissza, ha nem jó nekik.

Maradtam egy 20 percet beszélgetni, de senki sem gondoltam azt, hogy odajönne. Szarok rá, aláírtam a cafeteria-igénylést és leléptem. Végül 25 ezer Forintot kaptam negyedévi zsold gyanánt. Mint kiderült, jól tettem, hogy leléptem: a bruttó 200 ezer forintos cafeteria idén már csak bruttó 156 ezer forint. Innentől már nem gondolom azt, hogy dolgom lenne a Rendőrséggel.

Arra azért még rákérdeztem, hogy mi a helyzet a pótlásommal? Talán egy csávó jön májustól. Alig akartak jelentkezni, a volt kolléga szerint nagyon rossz a híre az állásnak. Nem az állás szar, inkább a fizetés kevéske.

Közben egy nehéz és szerteágazó feladaton dolgoztam, pluszban be kellett fejezni a közös pair programming feladatot is.

Komolyan, néha kapkodásnak érződik a történet, de legalább mára ennyi.

Csütörtök

Megint egy bizonytalansággal kezdődő nap. Vajon ma pótoljuk-e a tegnap elmaradt stand-upot vagy holnapra marad?

Mai terveim szerint folytatom a nyelvesített branchen keresők rendberakását. Ez meglepően szívatós feladat: nagy szerteágazó, legalább 20 SQL táblát érint.

Ezt végül 10:08-kor sikerült abszolválni, majd új feladatot kértem. Persze megint valami szívatósat kaptam, nem is volt a főni személyesen az emeleten, hanem megbeszélésen volt. Mivel tudtam, hogy nem szereti, ha magamtól vágok bele egy feladatba, ezért kérdeztem. A következő párbeszéd jött létre köztünk:

Én, 10:08

Szia Gerzson! Megcsináltam a keresők rendberakását. Ha neked alkalmas, szeretnék tőled kérni egy kis segítséget/iránymutatást a mostani feladattal kapcsolatban is (a nyelvesített collection-ös). Akár itt írásban, akár majd személyesen. Köszönöm szépen előre is. 🙂

Gerzson, 10:08
Szia

mi a kérdés ? 😀

megbeszélésen vagyok, ha leírod tudok válaszolni

10:10
szerintem beszéljünk utána, ha lesz időd, mert az elinduláshoz kellene segítség.

Gerzson, 10:11
hát ez még sokáig tart

nem jó ha addig nem tudsz mit csinálni

délután 2 után érnék rá

Itt feladtam. Tehát ha nem kérdezek, hülyeséget csinálok. Ha kérdezek, akkor meg kellemetlen. Amúgy tényleg csak egy rövid breifing kellett volna, a többire majd rájövök magamtól. Ez nem annyira ördögtől való gondolat, tekintve, hogy alig ismerem a rendszert. Végül 12 órakor ért fel, nagy puffogva, 1-2 perc alatt megmutatta, hogy mit akart, de okosabb nem lettem tőle. Leszarom, majd megkérdezek mást.

Végül megkönyörült rajtam és kaptam valami gagyi feladatot, szokás szerint valami olyasmit, amit az évek óta itt dolgozó fejlesztők nem akartak megcsinálni. De erről sem írt, csak automatikus e-mail kaptam, hogy a tartalék feladatokból áthelyezett egyet a “current sprint” oszlopba. Erre még ennyit írtam:

10:18
Köszi, megkaptam a tartalék feladatot(Value options egységesítés). azzal már tudok haladni. 🙂

De erre már nem jött válasz.

Közben átnéztem a kártyáimat és jeleztem az update-eket rajtuk, de erre sem kaptam választ.

Amit megcsináltam, persze abba is belekötött: az automatikus szintaxis-formázást kellett visszacsinálnom, mert minek? Tényleg szívatás szaga volt ennek a dolognak.

Egész nap alig szóltam valakihez, mert már rettenetesen unom a szívatós feladatokat.

Nagyon örültem, amikor végre megkaptam egy feliratjavítást egy mellékprojektből – erről majd még írok.

Péntek

Teljesen elfáradtam a hét végére. Egyre nehezebben vagyok szociális, már tényleg zavar, hogy egymás hegyén-hátán vagyunk a padlástérben. Tényleg nem értem, hogy miért nem lehet valami minimális home office-t kiadni.

Ma már tényleg nem dolgozom annyit, elvileg lesz egy hétzáró “stand-up” 9.48-kor, de utána minimállángon fogok égni.

Rettenetesen megterhelő volt ez a hét, a szaladgálás pluszban fogyasztotta a lelkierőmet és a lelkesedésemet.

A napot végül szkippeltem: azaz testben ott voltam, de gyakorlatilag csak a feliratjavítással foglalkoztam. Nem voltam vevő a többiek baromkodására sem.

svg

What do you think?

Show comments / Leave a comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Loading
svg
Quick Navigation
  • 01

    Progklapec 5. – A munka dandárja