Loading

munka

  • svg2022.10.20.mindennapok

    Olvasási idő: < 1 perc. Szóval éppen megint dühöngök – általában már nem szoktam ennyire kivetkőzni magamból, de a ma az elmúlt év legcsalódáskeltőbb eseménye következett be. Szóval a ma végre felhívtam az őrnagy asszonyt, aki e-mailezett velem a díjátadóval kapcsolatban. A telefonban a csaj csak hebegett-habogott: olyan váratlanul érte a hívás, mintha kivillant volna

  • svg2022.10.18.munka

    Olvasási idő: 3 perc. Szóval éppen 24 órája értesített ki Ó. r. őrnagy asszony e-mailben, hogy Tájékoztatom, hogy a X.Y. Kiképző Központ által 2022. évben kiírt „Innováció a rendészeti pályaorientációs képzésben” című szakmai pályázati felhívásra benyújtott pályaműve a szakmai döntés alapján elismerésben részesül. Remek hír, tényleg hálás vagyok érte. Legalább fél éve írtam a pályázati

  • svg2022.10.11.munka

    Olvasási idő: 2 perc. Szóval pénteken éppen két hete kaptam meg a „junior fullstack API” fejlesztői bizonyítványomat és éppen azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnám megtartani azt a tudást, amit szereztem. Úgy döntöttem, hogy tudásom fejlesztése és a portfólióm bővítése miatt 5 új projektbe fogok. Hogy ezek mik lesznek, még nem tudom. 1. Projekt: Egy szótár

  • svg2022.09.27.álláshajsza

    Olvasási idő: 3 perc. Ismét egy spontán bejegyzés, ezúttal a munkahelyről. Kvázi azzal is okolhatnám a dolgot, hogy kifogyóban a havi internetkeretem (rohadt proxys net!), de mindenképpen lenne pár apróság, ami böki az oldalamat. Mivel – tanulva az eddigiekből – nem szeretném időnek előtte ellőni a puskaport, így csak annyit mondok: a történelem ismétli önnönmagát.

  • svg2022.09.11.munka

    Olvasási idő: 3 perc. Remélem, hogy a szerencsétlen dátum ellenére sikeres időszak fog következni a blog és a saját életemben. Ezen a héten betegszabadságon voltam egy csúnya, Covid-gyanús torokgyulladás miatt, de eközben igyekeztem a lehető legtöbb időt elcsípni valamiféle értelmes tevékenységre. A héten végül 3 bejegyzést sikerült írnom, ami hónapok óta (egészen pontosan május óta)

  • svgTrendingsvg

  • svg2022.04.18.mindennapok

    Olvasási idő: 3 perc. Sajnos megint csak egy helyzetjelentős blogbejegyzésre futja az időből és az energiából. Annyi ennek a haszna, mint a monitoron egy nyújtódeszkának. De mivel sikeresen elsinkófáltam a blog egyéves évfordulóját, úgy gondoltam, hogy legalább ennyivel tartozom a „népes” olvasóközönségemnek. Eltelt egy újabb „választás” is, jómagam – a pedagógus-optimizmus maradékaitól áthatva – még

  • svg2021.11.08.mindennapok

    Olvasási idő: 8 perc. Tehát, hölgyeim és uraim, valamint marsiak, moszatok, mókusok, mokkáskanalak és egyéb, nem földi életformák – visszatértem, mint a videodiszkó a divatba. Igaz, hogy több ideig voltam távol, mint szerettem volna, de mentségül írom: rengeteg minden történt velem az elmúlt több, mint két (és fél) hónapban. Egyvalami sajnos nem változott – állásom

  • svg2021.07.17.munka

    Olvasási idő: 6 perc. Elöljáróban szögezném le, hogy nem szeretem a flame war-t és a flaming-et, de óhatatlan, hogy az ember belefusson szakmai vitákba, ha fórumokat böngész. Jelenleg cinikus időszakomban vagyok és talán manapság ért bennem össze az az élményhalmaz tapasztalattá, mely lassan egy éve érlelődik bennem. Csak emiatt nem írtam volna bejegyzést, de az

  • svg2021.07.09.álláshajsza

    Olvasási idő: 7 perc. Már szavaim sincsenek arra az avícsire, amiben vagyok. Ezen a héten a körülmények miatt kudarcot vallottam sztoikusként és a heti viselkedésemmel a teljes antitézisét gyártottam le a sztoikus filozófiának. Már csak a totális és tökéletes ellentétével, a következő videóval tudom kifejezni, hogy mennyire elegem van… (Plusz pont a megfejtőnek, aki megmondja,

  • svg2021.07.05.álláshajsza

    Olvasási idő: 3 perc. Fantasztikus távolságba kerültünk attól, hogy én valami értékelhető (azaz „nem személyes nyavalygás”) témájú tartalmat alkossak még egy darabig. Nemere István Peter M. Lenkov és pajtásai „A Pusztító” című opuszukból vett idézettel vezetem be az ehetit. Alant a fantasztikus magyar szinkron kiemelt szövegrésze: Bevallom, nem olyan lelkesedéssel vágtam bele az ismételt álláskeresésbe, mint

svg