Olvasási idő: 3 perc. Ismét egy spontán bejegyzés, ezúttal a munkahelyről. Kvázi azzal is okolhatnám a dolgot, hogy kifogyóban a havi internetkeretem (rohadt proxys net!), de mindenképpen lenne pár apróság, ami böki az oldalamat. Mivel – tanulva az eddigiekből – nem szeretném időnek előtte ellőni a puskaport, így csak annyit mondok: a történelem ismétli önnönmagát.
Olvasási idő: 3 perc. Remélem, hogy a szerencsétlen dátum ellenére sikeres időszak fog következni a blog és a saját életemben. Ezen a héten betegszabadságon voltam egy csúnya, Covid-gyanús torokgyulladás miatt, de eközben igyekeztem a lehető legtöbb időt elcsípni valamiféle értelmes tevékenységre. A héten végül 3 bejegyzést sikerült írnom, ami hónapok óta (egészen pontosan május óta)
Olvasási idő: 3 perc. Körülbelül háromnegyed éve kezdtem újra templomba járni. A majdnem-válásom után úgy éreztem, hogy hálával tartozom az Úrnak, mert megmentette a családunkat a széthullástól. Nem gondolkodtam sokat, abba a templomba kezdtem járni, melyben az egyházi esküvőnk is volt és ahová az utcajegyzék szerint tartozunk. Katolikus vagyok, az a fajta, aki nem lázadozik
Olvasási idő: 3 perc. Érdekes, lassan elkészülő esszé kerekedett ebből az 1997-es magyar dokumentumfilm-ismertetésből. Az alkotás rendezője Kis Ervin Egon, operatőre Boldizsár András, producere Fehéri Tamás. A rendező a magyar internetes kereskedelem egyik jól ismert alakja (a rövid életrajza itt elérhető, egy 2020-as előadása pedig itt). Alapvetően egy karrierváltóról van szó, aki újságíróból végül üzletemberré
Olvasási idő: 4 perc. Elüljáróban: Ez az extanári különvéleményem a digitális oktatásról. Jómagam már harmadik éve nem tanítok, de az informatikus kollégáimmal történő beszélgetések során egyre-másra felmerül, hogy milyen érzés a tanárság? Milyen elvárásokat támaszt felénk a társadalom és miért mondhatjuk, hogy átlagban heti 70-80 óra körül dolgozunk? A jóérzésű rendőr kollégák a fejüket fogják