Az első ilyen a “Számvetés – Perczel Tamás élete és halála” című (röviden innentől csak “Számvetés”), 2005-ben keletkezett dokumentumfilm-sorozat, melynek rendezője és operatőre Tóth Péter Pál, a beszélgető riporter pedig Brády Zoltán. Nyelvészkedjünk egy kicsit, mivel a cím egy eléggé régies fogalmat takar és nem mindenki érti: A magyar nyelv értelmező szótára szerint számvetés (főnév):
Valahogyan végigkísér ifj. Schiffer Pál munkássága. Volt már szó több munkájáról is: leginkább a kései munkái kerültek idáig a blogba, de ma egy olyan művéről lesz szó, amely alkotói korszakai közül talán a középsőbe sorolható. Ebben a korszakban Schiffer alkotói/rendezői koncepciója már kiforrott: bizonyos, etikailag ingoványos helyzetekben biztos kézzel irányítja a hőseit (még akkor is,
Érdekes, lassan elkészülő esszé kerekedett ebből az 1997-es magyar dokumentumfilm-ismertetésből. Az alkotás rendezője Kis Ervin Egon, operatőre Boldizsár András, producere Fehéri Tamás. A rendező a magyar internetes kereskedelem egyik jól ismert alakja (a rövid életrajza itt elérhető, egy 2020-as előadása pedig itt). Alapvetően egy karrierváltóról van szó, aki újságíróból végül üzletemberré válik. Ilyen olvasatban érdekes
Szóval úgy van, hogy ez egy nem tervezett bejegyzés. Két aspektusa van a megszületésének: 1. Újra van (ideiglenesen) Netflixünk. A feleségemmel családi hagyomány nálunk, hogy decemberben és januárban egy-két-három fizetős műsorcsomagra előfizetünk. Netflixünk ma éppen két hete van. 2. Megnéztem délután a sorozatot és éppen aludni indultam, amikor nem jött álom a szememre. Tapasztalt mocsári
Tudom, hogy valószerűtlennek tűnik, Nyájas Olvasó, hogy ismételten különvéleményt írok – ráadásul annak másnapján, mikor már egy ugyanolyan típusú bejegyzést publikáltam, de a hétvégén a feleségem és a gyerek az anyósoméknál vannak, így mindenre, amire eddig nem volt időm, igyekszem bepótolni: előretanultam a tanfolyamon, spamcsapdát építettem a feleségem honlapjába, kitakarítottam az erkélyünket a felesleges dobozoktól
Disclamer: Mélyen megértem a szülők és a család gyászát Karesz miatt. Természetesen ezzel a bejegyzéssel nem kívánom a lassan negyed évszázada gyógyuló sebeket feltépni, mindössze csak azt a hatást és szellemi muníciót szeretném prezentálni ebben a bejegyzésben, amit nekem évek alatt ez a film adni tudott. Írásomban igyekeztem a legnagyobb tapintattal érinteni Karesz személyét, de
Új bejegyzés-sorozatot szeretnék indítani a blogon, melyben leírom a gondolataimat és a véleményemet azokról a (főleg magyar) dokumentumfilmekről, melyek számomra értékesek és nem kapták meg a megfelelő figyelmet. Kommentben várom a hozzászólásokat és javaslatokat, kiegészítéseket. Nem titok, hogy nagy szerelmem volt az 1990-es évtized: fiatal, serdülő srácként, viszonylagos anyagi biztonságban, egy nógrádi kis falu védelmében