Szóval vége. Ennyi volt. A próbaidő már a múlté. Dicstelenül hullt el a próbaidőszak itt is: de nem csavarok nélkül. Kezdem az elején. Még a húsvéti ünnepek előtt kaptam egy meghívót – vagyis a főnököm már jelezte, hogy szívesen hallaná a véleményünket, ami később kiderült, hogy ez a cégpolitika része –, hogy a magyar és
Elnézésedet kérem, Kedves Olvasóm, lemaradtál a történtekről, mint a magyar életszínvonal. December. 13-a óta, tehát gyakorlatilag 1 hónapja csak száguldanak velem az események. Mivel eléggé sok minden történt, másrészt meg a heti adagokhoz ez azért kevés, így igyekszem az eddigieket 2 bejegyzésbe összeszedni. Szóval – legutóbbi bejelentkezésemben még írtam erről – gyors egymásutánban csináltam végig
Elérkezett ez az idő is. Még februárban kezdtem ez a sorozatot, tehetséges, de állástalan programozóként. Most már véglegesített, junior PHP programozó vagyok. Ez az időszak eléggé megterhelő volt a számomra, de hogy méltó lezárást adjak a Progklapec sorozatnak, így megpróbálom összefoglalni mindazokat a tanulságokat, melyeket ebben a közel fél évben gyűjtöttem. A tanulás A legfontosabb
Eljött tehát ez is: a próbaidő vége. Mácius 1-je óta vagyok hivatásos programozó, ehhez végül közel 3 évnyi tanulás szükségeltetett. A 3 hónapos próbaidőm szerdán hajnalban jár(t) le: ahogyan ígértem 3 hónappal ezelőtt, minden hétről bejegyzés formájában számotam be. Ez 14+1 bejegyzést jelentett, hiszen leírtam a két munka közötti átmenetet is. A progklapec sorozat még
Szóval ez is elérkezett: a utolsó teljes hét a próbaidőből. Itt most tényleg látok sanszot a maradásra: nem csak valami uniós pénzt akarnak felnyalni utánam. Bár hivatalosan a próbaidő jövő szerda éjfélkor telik le, de mivel a pünkösd miatt csak kedden jövünk újra dolgozni a péntek után, így ha el akarnak küldeni, nagy valószínűséggel ezen
Rettenetes hétvégém volt, egy rokonnal sikerült összeveszni egy régi sérelem miatt – az én hibám ebből, hogy felültem a provokációnak és a oda-odaszólogatásnak. Alig pihentem, alig tudtam valami értékelhetőt csinálni a hétvégén. Szinte öröm, hogy munkába kellett jönnöm: a munkaterápia jól kezeli a stresszt. Hétfő Unalmas, szar, kásás-esős idő. Semmi nyár. A Hód péntek
Szóval ismét új hét. “Íme a rettenetes üres, fehér papír, amire írnom kell“. – írta Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című kisregényében. Most tisztán érzem a kínjait. A hét – amennyire az elmúlt hét alapján meg tudom állapítani – nyugodtnak ígérkezik. Amit így hétfő reggel előre látok: lesz egy cégbemutatós írás, amit el kell
A háromnapos hétvégén alig ültem a számítógéphez: próbáltam egy Flappy Bird-szerű, a gamifikiációban használható programot írni, de végül is annyiban hagytam. A gerincem és a derekam valahogyan helyrejött a hétvégén: lemostuk az ablakokat, kimostuk a függönyöket és felolvasztottuk, majd kipucoltuk a hűtőszekrényt. Emellett vagy 10 adag ruhát kellett kimosni: még leírni is rendkívül fárasztó, hát
Új hét, régi érzelmek és hangulatok. A mostani hét már a mentorom és segítőm nélkül kezdődik. Pénteken ugyan nem voltam, de hétfő reggel bejövetelemkor már láttam az egybepakolt MacBook-ot a kiegészítőjével együtt: nincs többé Geri a cégnél. Talán tőle kaptam a legtöbb segítséget, hozzá fordulhattam, ha valamit nem értettem: furcsa lesz nélküle. Az ő hiányával
Lao Ce címben olvasható szavaival kezdem a hetet (miért, hát mondhatta volna ő is?) és azzal, hogy ismét végigdolgoztam a hétvégét is – saját projektekkel. Teljesen kezdi megadni magát a derekam: a nejem szerint ez kezdődő ülőideg-gyulladás, a kezemen is kezd kijönni az ínhüvelygyulladás. Gyors egymásutánban fejeztem be a 2 órás videó feliratjavítását, a YT