Mindig is imádtam hangoskönyveket hallgatni: egyrészt (mivel elég rossz a szemem) megkímél a folyamatos könnycsorgástól és csillagvillogástól, másrészt pedig imádom a férfias, rekedt hangú szinkronszínészek vagy lágyhangú szinkronszínésznők hangját hallgatni, amivel adnak még egy élvezeti réteget egy amúgy is remek könyvhöz. Mióta megjelent a Voiz nevű applikáció, csak azt hallgatom, miközben utazok bárhova. Naponta körülbelül 45-50 percet töltök az olvasás tisztán esztétikai élményével. Ez és a blogírás az egyetlen hobbim mostanában. A mai bejegyzésem témája egy most hallgatott könyv ismertetése lenne. William B. Irvine – Útmutató a jó élethez (A sztoikus öröm ókori művészete) című könyvet körülbelül két hete kezdtem …
Talán a legnehezebb dolog, hogy pozitív legyek ezekben az időkben – természetesen csak lelki értelemben, járványtani szempontból könnyű összeszedni a pozitivitást. Néhány gondolat, emlékfoszlány a valamikori lelkiállapotomat demonstrálandó: Ahogy a kádban ültem fél órával ezelőtt, azon gondolkodtam, hogy mennyi mindent megéltem már, de még csak hasonló dolog sem történt velem, mint a COVID-járvány. Még gyermekkoromból emlékszem 9/11 tragédiájára. Ott ültünk vagy kéttucatnyian a technikateremben 2001. szeptember 11-én, a rissz-rossz, fekete-fehér Videoton tévé előtt, először tesiórán, majd a 12-13 éves osztálytársaimmal együtt döbbenten néztük, hogy omlanak össze a tornyok, hogyan ugranak ki a kétségbeesett emberek a semmibe. Akkor éreztem magam először …