Now Reading: Különvéleményem a Pártfogolt (1982) című dokumentumfilmről

Loading

Különvéleményem a Pártfogolt (1982) című dokumentumfilmről

Valahogyan végigkísér ifj. Schiffer Pál munkássága. Volt már szó több munkájáról is: leginkább a kései munkái kerültek idáig a blogba, de ma egy olyan művéről lesz szó, amely alkotói korszakai közül talán a középsőbe sorolható. Ebben a korszakban Schiffer alkotói/rendezői koncepciója már kiforrott: bizonyos, etikailag ingoványos helyzetekben biztos kézzel irányítja a hőseit (még akkor is, ha maga a műfaj ezt nem tenné lehetővé).

Ennek alátámasztására itt egy bőségesebb idézet a FilmVilágból, a rendezővel készült interjúból, ebben minden benne van, amit fontosnak tartottam ideilleszteni:

 A módszerem mindkét filmnél a következő volt: kerestem egy olyan személyt, aki valamilyen okból éppen „helyzetben” van, mozdulni fog, valami történni fog vele. Ilyenkor ki lehet számítani, hogy Cséplő Gyurival vagy Kitka Jancsival nagyjából mi történik. Kitka Jánoshoz, a Pártfogolt hőséhez például úgy jutottam el, hogy a Fekete vonatban szerepelt harminchat gyereket végiglátogattam, közülük kettő volt „helyzetben”, mindkettővel elkezdtem a forgatást, az egyik kiesett, s megmaradt Kitka János.

A szereplők életébe, mozgásába csak annyiban avatkozunk bele, hogy előállítottunk számára szituációkat. Amikor például kifogytak Cséplő Gyuri ötletei, hogy hol keressen munkát Pesten, s azt mondta, valami építkezésen próbálkozna, mi egy meghatározott építkezést ajánlottunk neki. Azt, amelyikről – hosszas előkészítő munka után – már tudtuk, hogy az ott dolgozó sváb ácsmesterek előítéletes magatartása alapján milyen helyzet alakulhat ki. De sem Cséplő Gyuri nem tudta, hogy mi ismerjük már az ácsmestereket, sem az ácsok, hogy most Cséplő Gyuriról készül film. Ebben a helyzetben kétségkívül a fikció valamilyen eleme működik, miközben megpróbáljuk megőrizni a teljes dokumentáris hűséget. Munkált bennünk a filmkészítési szándék, hogy a hős nyomonkövetésével sikerüljön egy dokumentumfilm-etűdöt készítenünk a téglagyár kolóniájáról, bizonyítandó, hogy azonos társadalmi helyzetben élő emberek, etnikai hovatartozásuktól függően, hasonló társadalmi jellegzetességeket, szokásokat, öltözködési, de még verbális jellemzőket is felmutatnak. Ugyanakkor tény, hogy ebben a téglagyárban a mi filmkészítői szándékunktól függetlenül, körülbelül 80 cigány dolgozik. Tudtuk tehát, hogy Cséplő Gyurit jó lenne elvezetni a csillaghegyi téglagyárba, de meg akartuk őrizni a dokumentumfilmes hűséget abban a tekintetben, hogy ő ezt a szándékot ne érezze, számára ez véletlen legyen.

– És ha a dolgok nem úgy történnek, ahogy elképzeltétek, ha Cséplő vagy Kitka nem azt a gyárat választja, vagy ha Cséplőnek nem lesz elege a téglagyárból?

– Akkor másképp írja tovább a filmet.

– A módszerrel kapcsolatban fölmerül két veszély. Az egyik: a szereplő élete és a film olyannyira eggyéfonódik, hogy a szereplő a végén már nem azt teszi, amit szeretne, hanem amit a film szempontjából jónak gondol. Tehát – a minimális beavatkozás ellenére is – kilendül az életpályájáról. A másik: miután ily módon kizökkent, a filmesek elmennek, ő pedig – ottmarad.

– Már a filmforgatás közben kifejezett kínokat okoz, hogy érzem, segíteni kellene neki, de ha segítek, ezzel beleavatkozom az életébe és beleavatkozom a filmbe. Ha viszont nem segítek, annak nyilvánvalóan súlyos etikai konzekvenciái vannak. Ez a legfőbb probléma az ilyesfajta filmeknél. Elek Judit – tudtommal – ezért hagyta abba a dokumentumfilmezést. Kétségtelen, hogy ezekben a filmekben jelentkezik az úgynevezett Heisenberg-effektus: a vizsgált tárgy megváltozik a vizsgálat hatására. Ezt csak akkor lehet elkerülni, ha nem vizsgáljuk. Mégis, bizonyos egyéneknél – s ez limitálja ennek a módszernek az alkalmazhatóságát – el lehet érni – vagy azért, mert nagyon tehetséges, vagy mert nagyon intelligens, vagy mert nincs tudatában annak, hogy mi a filmezés –, hogy a kamerától függetlenül a maga életét élje. Úgy gondolom – erre Cséplő is, Kitka is jó példa – minden emberben ott rejtőzik a színész, arra az egy szerepre, ami saját maga. A kapcsolatom egyébként a szereplőkkel nem pusztán a forgatás idejére szól, Cséplő Gyurival a forgatás megkezdése előtt két évvel ismerkedtünk meg, s kétéves folyamatos kapcsolat után jutottunk el vele erre a szintre. Kitka Jánost – akit, Cséplőhöz hasonlóan, nagyon intelligens fiúnak tartok – már a Fekete vonat óta ismerem. Ő egyébként nem is volt hajlandó olyan jelenetekben részt venni, amilyenekhez nem volt kedve. Egyszerűen otthagyott bennünket. A Cséplő Gyuri forgatásának 1976 őszén volt vége, aztán Gyuri haláláig, legalább tízszer jártam nála, ő is jó néhányszor nálam, segítettem neki házhoz jutni, elintéztem a kórházi beutalóját, a leszázalékoltatását… S nyugodtan mondhatom, hogy ebben a furcsa helyzetben barátság alakult ki közöttünk. Kitka János esetében egy számomra is meglepő, súlyos probléma jelentkezett. Egy este, már a film elkészülte után, feljött hozzám, s azt mondta: „Pali bácsi, én már napok óta azon rágódom, hogy milyen ember is vagyok én”. Megijedtem, mert ez tipikus értelmiségi kérdés. Nem tudtam persze megmondani neki, milyen ember, legföljebb annyit, hogy ezt a kérdést mások is felteszik maguknak anélkül, hogy megnyugtató választ találnának rá.

Nem véletlen, hogy pont Kitka és Cséplő Gyuri szerepelnek példaképpen. Mivel már Cséplő Gyuriról volt szó ebben a blogban, így most a Schiffer-történeti univerzum másik ikonikus hőséről, Kitka Jancsiról lesz szó.

Schiffer komolyan vette azt az unalomig ismételgetett alapelvet, hogy “ami mozog, azt nem kell mozgatni“. Újraértelmezés, újrakeretezés történik tehát: az 1970-es Fekete Vonat című, mára már kultikussá nemesedett dokumentumfilmjében a becsületes, dolgozni akaró és tudó cigányság alakját mutatta be. A Szabolcsból Budapestre ingázó munkások és munkásnők önmaguk is ellentmondtak a cigányságról a korszakban keletkezett sztereotípiáknak. Az egyik szereplő ebben a korainak számító Schiffer filmben az akkor még tökmagjankó szerű, vékony, szőke, de cserfes kisfiú, Jancsika, aki az édesapja bántalmazásáról és alkoholizmusáról beszél a maga bájos, gyermeki módján. A néző hajlamos a stílus miatt elfeledkezni a mondanivalóról, de a szőke kisfiú könnyes, párás szemei jól megmutatják, nem csak sejtetik: ebben a családban komoly gondok vannak.

Bő tíz évvel később térünk vissza Jancsihoz: éppen szabadulni készül, egy fiatalkori stiklitől jóval súlyosabb betörés miatt kapott börtönbüntetése miatt. A szemérmes Schiffer itt semmit sem cenzúráz: a fiatalok közötti évődések közepette csak úgy röpködnek a “kurva anyád”-ok, de pont ez teszi hihetővé és hitelessé a történetet. A börtönben jó magaviseletet mutató Kitka csibészes lökdösődése nem ezt sejteti: a néző valahogyan előre sejti, hogy Jancsi színészkedik. Jancsi engedménnyel szabadul: még 8 hónap van a büntetéséből, de ha ezt a próbaidőt a kirendelt pártfogóval együttműködve, “balhéktól” mentesen tölti le, mentesül a büntetés alól.

Számomra akkor lett világos a filmvégi sikertelensége, amikor Jancsi hazamegy: kidőlt-bedőlt falú ház, enervált szülők várják. Az apa láthatólag késve próbál nevelni, számomra nem egyértelmű, hogy a kamerának vagy a fiának magyaráz. Itt derült ki: Jancsi őrült összeget, majdnem 15 ezer forintot lopott el a helyi italboltból. Ez akkoriban egy fél lakás ára volt. Jancsi persze tojik az apjára és a kamerára: a szabályokat elmondó pártfogó mondókájára is csak bólint, de látható: a szép szavak nem érnek el a fiú elméjébe. A filmet végigtekintve le a kalappal a pártfogó előtt: nemcsak utolsó utáni esélyt ad Jancsinak, hanem érvel és kérlel a szülőknek is, de mindhiába. A film vége felé láthatjuk munkájának feleslegességét: Jancsi feladja az esélyét és akárcsak Cséplő Gyuri, visszakullogni kényszerül a szülői házba. Itt látható, hogy a szülők sem akarták Kitka kitörését: az anya szinte habzó szájjal kergeti el a kamerát a házuk elől, amikor Schiffer rákérdez, hogy itthon van-e a hetek óta nem látott Jancsi?

A szülők számára egyszerre szégyenteljes és szeretetteli a gyermekükkel való viszony: a fiatal szabadságvágyát mégsem tudják csillapítani.

Az első szabály, amit Jancsi megszeg, hogy nem keresi azt a galerit, amely bevonta bűnbe: pár schnittel később boldogan dőlnek egymás karjaiba. Este, buli, bor, Edda Művek. Részeg éjszaka. A második megszegett fogadalom: az ivászat és az éjszakázás mellőzése.

A fiatalok láthatólag jól mulatnak Jancsi szerencsétlenségén. Jancsi azonban még ekkor nem adja fel az álmait: hivatásos gépkocsivezető szeretne lenni, azonban ez nem lehetséges, csak Budapesten.

A harmadik megszegett ígéret: a rendes munkavégzés. A pártfogó a film negyede körül csörtézik Jancsival: ő dolgozik – állítja- … de nem – kontráz a pártfogó -, mert nem ezt mondta a vállalat. Rettenetesen feszült pillanatok ezek: itt leszünk az első erkölcsi dilemma szemtanúi. A pártfogónak azonnal jelentenie kellene, hogy Kitka munkakerülővé vált: az alkalmi munkavégzés nem engedélyezett a bírósági végzés szerint. A pártfogó visszanyeli a dühét és ad egy utolsó esélyt is: Jancsinak azonban sokkal több kell. Ő Budapestre akar menni, levetkőzni az utolsó szabályzó, kontrolláló erőket is magáról. A pártfogó kötélnek áll. Talán itt már mindannyian tudjuk: nem lesz happy end. Talán az egyetlen pozitív figura, már-már hős a pártfogó, aki hisz és bízik Jancsiban még akkor is, ha sem ő, sem a szülei nem bíznak benne.

Jancsi börtönviseltsége a pszichológiai vizsgálat során kiviláglik az orvosoknak: ő pedig magyarázkodni kényszerül. Mivel mind a vállalatvezetők, mind az orvos bíznak a fiatalember képességeiben, Jancsi folytathatja a gépkocsivezetői tanfolyamot. Talán a film ezen pontján vesztette el Schiffer a lázadó tinit: innentől már csak rohanunk az események után, Kitka egyre kevesebbszer van jelen a képernyőn.

Először verekedésbe keveredik a munkásszálló előtt: az intézkedő önkéntes rendőr, az igazgató és több társa segítségével sem tudják megfékezni, végül nyugtatót kap. A munkásszálló fegyelmi ülését Schiffer szinte teljes terjedelmében közli: Kitka még itt is kap egy utolsó esélyt.

Nagy ugrással újabb botrány részese lett a kamera: Kitka megint nem jár be dolgozni. Amikor mégis “tiszteletét teszi” a munkahelyén a munkások kioktatják, de a művezető még egy utolsó esélyt ad neki.

Kitka személyisége talán itt hasad meg véglegesen. A fiatal, tehetséges munkás végleg feladja az ambícióit, teljesen elmenekül a kamera elől, csak a híres és hírhedt Edda Művek-es koncertlátogatásáról láthatunk képeket, amivel a film is zárul. Itt már látható: Jancsiból “sem lesz ember soha“, ahogyan felénk a balhés, semmit nem akaró emberekre mondják az öregek.

Jancsi szarik a világra: a feleséget és felelősséget csak álmában kívánó Jancsi feje felett a film végére összecsapnak a hullámok. A pártfogója hivatalos jelentést tesz róla a bíróságon, várhatóan Jancsinak vissza kell mennie letöltenie a maradék büntetését. Munkája nincs, a gépkocsivezető tanfolyamról kitették. Ugyanoda érkezik vissza, mint ahonnan a film elején elindult: a szülői házba. Az apa egyszer halálos ellensége, máskor szinte cinkosa volt a fiának. Kettejük ellentmondásos viszonya a film teljes egészében fennáll: az apa a film elején indokolatlanul hízeleg a fia pártfogójának, a film végére mégis szinte sértődötten küldi el – a filmesekkel együtt.

Cséplő Gyurival ellentétben itt egy másik sorsdráma játszódott le: míg Gyuri tele volt ambícióval és motivációval, csak a lehetőségeket vették el tőle rendre, addig Jancsi minden jóindulatot és esélyt megkapott a sorstól és az emberektől, mégis, saját maga motiválatlansága és céltalansága okozta a saját vesztét. A filmvégi csapó után sem tudunk többet Jancsiról és a terveiről, mint a film elején.

A film utóéletéről nem sokat tudni: egyes kommentelők úgy “tudják”, Kitka Jancsinak terjedelmes családja lett és köszöni szépen, él és virul: a Facebook-on fenn van. Én nem találtam a profilját. Mások állítják, hogy “Jancsi bácsi” már meghalt – az alkoholizmusa miatt viszonylag korán, a 90-es évek elején.

A filmet végignézve nem tudok szabadulni attól az aranyos, szőke, beszédes kisfiútól és attól akivé vált. Vajon a kisfiú egyetértett volna a jövőbeli sorsával? Schiffer talán maga is ezen tűnüdhetett, hiszen – nem titkoltan hatásvadász szándékból – odavágta a végefőcím elé a 10 évvel korábban készült interjút, amelyben a kisfiú gyári munkás szeretett volna lenni.

Nem sikerült neki.

Annyit még útravalónak, gondolkodni valónak hagynék a Kedves Olvasó számára: hogy vajon ez a fiú predesztinálva volt a bukásra vagy Schiffer kitüntetett figyelme, a hőssé vagy antihőssé válás kötelessége okozta a fiú bukását? Akkor is bukott diák lett volna a forgatás időpontjában mindössze 17 esztendős Jancsi, ha nem ő, hanem a másik, “helyzetbe hozott” fiú sorsát követte volna a rendező? Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy minden blogra látogatónak ajánlom a dokumentumfilm megtekintését, amely e sorok írásakor szabadon, korlátozás nélkül megtekinthető a YouTube-on.

svg

What do you think?

Show comments / Leave a comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Loading
svg
Quick Navigation
  • 01

    Különvéleményem a Pártfogolt (1982) című dokumentumfilmről