Egy szoftverfejlesztő krónikája 4. – Az utolsó nap (Tasziló skatulyájában)

És itt – szokásostól eltérően – a bejegyzés tartalmához illő zeneszám. Kifejezetten tetszik a “naked as the eyes of a clown” hasonlat benne. 😀

Kérem szépen, ma felmondtam a próbaidőm vége felé járva. Mérnök úr, a kommentszekció oszlopos és ez idáig egyetlen tagja már jó előre megmondta, hogy ezt kellene tennem és végre beláttam, hogy totálisan igaza van. A feleségem hasonlóképpen vélekedett. Eddig szándékosan nem beszéltem a munkámról az elmúlt 2 hét során. Idegesített, frusztrált, felcseszte az agyamat, már minden egyes pillanatomban a munkámmal foglalkoztam, még álmomban is programoztam. Én persze nagyon jól tudtam, hogy úgy lenne helyes, ha felmondanék, de az anyagiakat már megint a józan ész elé helyeztem.

Az elmúlt két hétben kaptam egy feladatot: a szöveges kalandjátékomat (mi mást?) kellett Angularos előtéttel és Springes háttérrel ellátnom. A feladat meglepően jól dokumentált volt, a kapott dokumentumban pontokba voltak szedve a megoldandó problémák és a kiépítendő funkciók. Furcsálltam is. Nehéz volt, de úgy voltam vele, hogy segítségem van, angoltudásom van, internetem van, mit veszíthetek? Az első funkció tulajdonképpen a lépkedés megvalósítása volt a helyszínek között: mivel egyik programnyelvet sem bírtam eddig, ezért bele kellett tanulnom annyira, hogy meg tudjam oldani a dolgot. “Ronda és finom” volt a kód, nem tökéletes, de tényleg, minden tőlem telhetőt megtettem, még a hétvégémet is rááldoztam (borzalmas volt látni, hogy a feleségem és a fiam az anyósomékkal mennek az állatkertbe. A fiam akkor ment kis életében először állatkertbe – nélkülem, mert én programoztam). És a kód lefutott, tette a dolgát. Borzalmasan élveztem, hogy valami működő dolgot alkottam és hogy egyre bonyolultabb funkciókat tudok már megvalósítani.

A múlt heti konzultáció aránylag simán ment: hangsúlyozom, Tasziló, a vezető progmanusz elfogadta a megoldást, majd kiadta, hogy tovább, a többi funkcióra… (Bár azt azért hozzátette, hogy ez volt a legkönnyebb része a feladatnak.)

A múlt héten, bevallom, hogy segítséget kértem egy kollégámtól, aki jobban otthon “lehet” a feladatban, ő egy medior (tehát már majdnem feketeöves programozó). Leült mellém és együtt nagyjából megoldottuk/kiépítettük a maradék funkciókat két délelőtt alatt. Ezt is nagyon izgisnek találtam, mert végre egy profi magyarázott kellő részletességgel. A program a hét végére – ha nem is lett tökéletes – de működött (a harcrendszer szarakodott, de az egyik programverzióban működött, így azt küldtem el). A mostani hétvégét úgy töltöttem (“pihenéssel”?), hogy Tasziló most már nem tud mit tenni, biztosan meg kell, hogy engedje, hogy ottmaradjak a cégnél.

Keservesen csalódnom kellett.

Ma, a 9 órási találkozóra Tasziló 9:35-re érkezett be az irodába, majd 30 perc bájcsevej után volt hajlandó fogadni. Úgy gondoltam, hogy a múlt heti fesztiválozás végre emberire lúgozta ki az agyát, főleg egy ilyen pöpec feladattal végre – ha nem is megdícsér, de legalább elismeri a munkámat. Hát nem. Gyakorlatilag mindenbe belekötött, még a múlt heti, elfogadott funkcióba is. Egy órát szidott a picsába, majd megismételte halkan, de egyre határozottabban, hogy “ilyen programhibákkal” nem engedhet projektre. Fasza, tehát gyakorlatilag dísznek vagyok a cégnél. Mondom neki: “futtasd le a kódot, működik“, erre ő “ilyen bizonytalan kódot ő nem futtat le“. Ez a huszonkettes csapdája: érted, ha nem fut le, szar a program. Ha lefut, akkor is. “Mert 2-3 indításnál már elromolhat”.  És nekem ezt honnan a rabok faszába kellene tudnom előre? Annyira nevetséges volt, hogy bármit mondtam, csak magyarázkodott. Végül meguntam és mondtam neki, hogy guglizza ki a “holdudvarhatást“. Ennek lényege, hogy aki nekem nem szimpatikus, mindegy mit tesz, még a fején is pöröghet, akkor sem értékelhető a szememben pozitívan. Ezt nekünk pedagógusoknak kifejezetten tanították, hogy el tudjuk kerülni. Taszilókám, annyira nevetségesen kereste az indokokat, hogy miért nem akarja elfogadni a kódot, hogy már fogtam a fejemet. Már a mondanivaló felénél tudtam, hogy nem bírok ki még egy ilyen hetet, még egy ilyen “szeánszot”.

Azt is világosan láttam, hogy maximum egy hét van még ebben a történetben: az irodában nem működik a légkondi és nekem kötelező bejárnom (nekem, egyedül nekem kötelező a cégnél). Egy hőségriadós hét nem ér ennyit. Ráhagytam mindent Taszira, majd a rögtön a találkozó után kezdődő vezetői értekezlet alatt felhívtam a feleségemet telefonon. Ő kimondta, amit már én is tudtam: ez a találkozó gyakorlatilag egy Game Over volt. Meg amúgy is, nyíltan elmondta Tasziló, hogy nem elégedett, tehát – következtettem – a jövő heti kiértékelésnél egész biztosan negatív dolgot mondana. Még mindig jobb, ha én teszem ki a pontot az egészre.

Arra jutottunk, hogy már a múltkor ki akartak tenni, de olyan jól érveltem, hogy teljesen beléjükfagyasztottam a szart is. Keringőztünk még 2 hetet, de gyakorlatilag minden ugyanolyan szar maradt. Ez gyakorlatilag a “nyuszi és a sapka” tankönyvi esete volt: bármit csinálhatok, félremagyarázza és letagadja, amit a múlt héten mondott. Ha emlékeztetem erre, egy másik kamu indokot gyárt: bármit csinálok az neki nem lesz jó.

A többi már viszonylag gyorsan ment: a munkahelyi gép alaphelyzetbe állítása, a cuccaim összeszedése sima liba volt. Még nyomtattam 2 példány felmondást mai dátummal, majd éppen ebédelni indultak a főnökék, amikor át akartam adni, de nem vették át. Én ott Tasziló asztala előtt elmondtam nyíltan, hogy miatta mondok fel. Aztán még 2 órát kellett dekkolnom, amikor “látni kívántak”.

Én – naiv – teljesen azt hittem, hogy majd keresünk valami megoldást, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy el akarták vágni a torkomat már jó régen és az is csoda, hogy eddig húztam ott.

Az álbeszélgetés (ún. “exit interjú”) lényegét tekintve megerősített benne, hogy ez már egy jóideje tervezett dolog volt. Az teljesen nonszensz, hogy majdnem 3 hónapig nem tesznek projektre, de ennek ellenére elvárják a senior színvonalat. Könyörgöm, a saját programkódomon kívül nem láttam mást! Pontosan tudom, hogy milyen programozási tudású emberek fordultak meg a cégnél: volt olyan, hogy 2 junior koma hetekig dolgozott 1 metóduson(!) [kb. egy programdarabka], majd végül feladták és az általam is “igénybe vett” kolléga pakolta össze a kódjukat – és megfeleltek, maradtak. Volt olyan, hogy 1 senior egy hónapig nem tudott megoldani egy feladatot, de nem kért segítséget. De tőlem “clean code”-ot várnak el és mérnöki diplomát 3 hónap önképzés alatt.

Könyörgöm, napi 12 órás önképzés után azt mondják: “nem a készülés mennyiségével, hanem a minőségével van baj“. Igen, édsapám, mert a szerződésben “belső tanfolyamot” ígértetek, ami nem valósult meg. A főfasz egyszer elszólta magát: “ezzel jelentősen leegyszerűsítetted a mi dolgunkat“. Persze, mert abból a leheletfinom, kétheti lelki terrorból nem volt eléggé nyilvánvaló, hogy mit akartok. Vagy a szombat éjféli üzenetből. Vagy az állandó hétfői kizsigerelésből.

Ez egók harca volt: Taszi megmondta, hogy alkalmatlan vagyok programozónak, nem akart felvenni, akkor majd bebizonyítja, hogy ez így van. Aztán arról győzködtek, hogy Ő volt az(!), aki miatt alkalmaztak. Nekem az ellentétét mondta. És hozzá is tette, hogy ilyen tudással nem tesz projektre. Ez is nagyon tanulságos volt, hogy 14:20-kor hagytam el az irodát, már 15:50-kor le voltak tiltva a hozzáféréseim az e-mailcímhez, a munkaidő-nyilvántartáshoz és a belső kommunikációs csatornához. Több, mint gyanús.

Jó tanácsként annyit mondanék magamnak, hogy hiába jössz ki tökéletesen a kollégák és a főnökség 99%-ával, ha a közvetlen főnököd egy tetves, nem mentornak való péniszhegy, aki teljesen alkalmatlan az emberi normák betartására.

Összegzésként az előző horrormunkahely egyetlen tapasztalatát tudom idézni: “úgyis mindig az lesz a fasz, aki éppen elmegy. A főnökség és a cég soha és semmiben sem hibás, mindig csak a távozók hibája, hogy ennyire nem bírták itt ki“.

Tényleg összetörnék, de mivel bűzlik, hogy a cégnél ki akarták zsarolni a felmondásomat, inkább örülök, hogy én léptem először. Arra a kérdésükre, hogy “akkor hogyan tovább?” azt feleltem: végre pihenni szeretnék, mert 8 hónapja napi 10-12 órában tanultam.

Most végre nyugalmat szeretnék. Állást majd ezután szerzek.


Comments

  1. Mérnök az utcáról

    Szia Admin!
    Szerintem nagyon bátor döntést hoztál és én ezért büszke vagyok rád. Jó volt olvasni a történetedet. Remélem a cég bukja a projektet. Mivel lelkileg nagyon megterhelő lehetett amin átmentél ezért legalább 1 hónap aktív pihenőre lesz szükséged. Addig el tudsz gondolkodni a továbblépésen.
    Én nem vagyok fejlesztő, de angolul én is tudok, ezért ezt a youtube csatornát ajánlom neked megnézésre:
    https://www.youtube.com/c/JoshuaFluke1/videos
    Ez egy hozzád hasonló cipőben járó, az iparból kiábrándult fejlesztő srácé. Ha megnézel tőle pár videot majd eldöntöd hogy bejön-e vagy sem. A sztoicizmusról szóló bejegyzésed tetszett, de nekem az nem megy. Egyelőre ennyit tudok írni. Aztán majd meglátjuk hogy mit hoz az élet. Üdv: Mérnök

  2. Admin

    Szia Mérnök!
    Köszönöm a biztatást és elnézést, hogy csak most válaszolok, de olyan szinten elegem volt a világból, hogy tartottam egy hétnyi digitális detoxot és családoztam.
    Baromi jó dolgokat ajánlottál ismét. Tegnapelőtt megnéztem a srác néhány videóját és azóta szó szerint rákattantam. Tegnap éjfélig néztem videóit. Legutoljára ezt néztem meg tőle:
    https://www.youtube.com/watch?v=SuS1gmsF6rI
    A srác gyakorlatilag még kinézetre is hasonlít rám (leszámítva a testalkatát) és a gondolkodásmódja nagyon hasonlít, még a billentyűzete is ugyanolyan a linkelt videóban, mint az enyém :). A mondatait hallgatva egyértelmű, hogy ő is multipotenciális: másként gondolkodik ezért potenciális ellenfele a CEO-knak.
    Ha van még ilyen nyalánkság a tarsolyodban, nyugodtan linkelj, nagyra értékelem a jó és minőségi tartalmakat.

    A sztoicizmus nekem sem ment azonnal: körülbelül 2 évig napi gyakorlatokat végeztem (például meditáció vagy hálanapló) a reggeli gyaloglásaim előtt. Manapság, mióta megszületett a fiam, már nem tudok tervezni (és mozogni/sportolni) semmit sem, de észreveszem azokat a kognitív mintázatokat, melyeket beleégettem a gondolkodásomba. A legfontosabb talán – szerintem – a minél tovább tartó hála érzése: ezt én nem keresztény motívumnak gondolom, de tény, hogy a Bibliában is ott van (ahogyan sok más ókori gondolat is). Ha gondolod, a közeljövőben írhatok az önfejlesztésről (is). A legtöbb Szabó P.-s baromság közelében sincs annak, amiről ennek kellene szólnia (az angol irodalma ennek sokkal részletesebb és minőségibb, mint a magyar). És ezért haragszom rá, mert ő és a pajtikái “elkurvították” ezt a témát.

    Még egyszer köszönöm a hozzászólásodat és a legjobbakat kívánom Neked!

    Üdv.:
    Admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .