Egy szoftverfejlesztő krónikája 3. – Van-e kiút Tasziló skatulyájából?

2021.06.08.mindennapok, munka, személyesadmin

A múlt hétvége volt életem Top5 leggázabb időszakainak egyike.

A nyilvánvaló idegösszeroppanást megelőzendő, ettől a héttől ismét elkezdtem a reggeli meditációt, imádságot és hálanapló vezetését. Jelentem, működni látszik a dolog: rengeteg stresszt égetek így ki a testemből, a kedvem is jobb és türelmesebb is vagyok.

Hétfő reggel úgy indultam el munkába, hogy nem tudtam, hogy kell-e még bemennem másnap? A főnök persze cinikusan tojt rám és “majd kedden beszélünk” üzenettel elküldött a balfenékre. Én aznap átnéztem a JavaScript alapokat, bár úgy vélem, hogy a várakozás inkább lelki terrornak volt szánva. Kedden természetesen alig voltak benn az irodában, de legalább nekem be kellett mennem, mert… (eznempolitika, hallode 🙂 )

Szóval ma már kevésbé türelmesen vártam a soromra, de azért 12:50 körül már csak rákérdeztem a főnöknél, hogy “merre ugat a mókus”? De a találkozót persze ma is húzták, ameddig lehetett. Ráírtam a Főni Cuncira, hogy “mikor mehetek?” Aszongya: “Rövidesen. Fogok szólni.” Ergo: majd ha a fáraó látni kíván, akkor mehetsz. Amikor másfél óra múlva behívott, a biztonság kedvéért azért állatott az iroda előtt is 5 percet, csak hogy tudjam, hogy hol a helyem…

Végül úgy jöttem ki, majd hónap végén döntenek arról, hogy mi legyen velem. Tasziló, a vezető progmanusz szerint önállótlan vagyok és lassan fejlődök. Elnézéstbocsánat, nem Taszi mondta, hanem “ez csapódott le a vezetőségnél“. Valószínűnek látszik, hogy hónap végén próbaidőt hosszabbítanak – mondták az elején, a végére aztán arra jutottak, hogy Tasziló fog feladatokat adni, és ő értékeli. Ettől függ, hogy a hónap végén mi lesz velem.

Én azért “a hallgattassék meg a másik fél is-elve” alapján elmondtam, hogy a feladatkiadás akadozik és hogy szerintem ellenszenv van benne, mióta felvetettem a mentori értekezleteket (illetve azok hiányát) neki.

Elmondtam, hogy sokszor olyan feladatokat kér számon, amiket nem adott ki, illetve elmondtam, hogy a kiadott feladatok is a kezdő Java tanfolyam első tíz leckéjébe esnek. Megosztottam a főnökséggel, hogy 3 hétig unitteszteltünk, dacára annak, hogy említettem, hogy ezt elvileg tudni vélem. Elmondtam, hogy nem tudtam Taszilónak, a vezető progmanusznak elmondani, hogy mit tanultam, mert két hónap alatt egész egyszerűen nem kérdezte meg. Elmondtam, hogy semmiféle pozitív visszajelzés, dicséret nincs.

Jól telebeszélte a fejüket, ez remekül látszott. De azért cinikusan széttették a kezüket, hogy “Tasziló alapvetően pozitívan nyilatkozott rólad“. Aha… meséljetek még! Alig bírom követni a hadarásotokat, annyi pozitív dolgot soroltok rólam.

A Főnök No.2. aszongya: “hagyjuk az ellenérzéseket” meg “majd Tasziló ellenérzés nélkül értékel“. Jawohl, apukám, ez az igen derék legény a pártatlanságáról híres! Az is tuti, hogy már akkor informálták telefonon arról, hogy mit mondtam, amint kiléptem az ajtón, aztán holnapra majd hoz majd egy durva feladatot, hogy legyen okuk kipicsázni.

Meg is lepődtek kissé attól, amit mondtam, akkor kezdtem tompítani a panaszkodást. Ahogyan érezhető volt, nem nagyon bíznak abban, hogy ebből lesz valami. De azért, 1 max. 2 hónapra még meghosszabbítják a próbaidőt, ha sikerülnek a feladatok. Nem fognak. Erről Taszika majd tenni fog.

Rákérdeztek az előző, naaagyon profi munkahelyemre is. (- Mi a tosz? – gondoltam. – Most megint állásinterjúzunk, vagy mi?) Mondtam, hogy nem tudtam vállalni ezt az életvitelt. Tévedésnek neveztem. Pontosan úgy tette fel a kérdést, hogy “Hol dolgoztál eddig?” Mintha nem látná a munkakönyvből. Nagyon úgy tűnt, hogy utánamkérdeztek. De tuti, hogy nem adtak ki adatot egy randó cégnek, ráadásul már alig van ott valaki a cégnél, aki még ismerhet.

Semmi bizalom nem sugárzott abból, amit mondtak. Mintha csak pont addig akarnák húzni az időt, ameddig találnak valakit helyettem. Érted: egy nyíltan ellenséges főnök fog értékelni és arról határozni, hogy maradhatok-e a próbaidő végén? Ha Taszikán múlik, 1-2 héten belül kitesznek innen. Márpedig rajta múlik. De, hogyha valami csoda folytán maradhatnék is, akkor is tuti, hogy rám lenne szállva.

De azért jelezzem, hogy ha valamivel nem vagyok elégedett és azért kérdezzek nyugodtan más kollégákat is. Persze, a hatalmas, helyben dolgozó kollektívából (4 fő, rajtam kívül) van itt 2 programozó is, de azokat is szarrá terhelték egy állami projekttel. De kérdezgessem csak őket feszt, biztos ráérnek tutujgatni engem. Még a pénzért fizetett programozástanárom se szaggatja az istrángot, de majd Random Robika az irodában bezzeg megmutatja!

De azért arra kínosan ügyeltek, hogy itt tartsanak az irodában, nehogy esetleg még állásinterjúra is tudjak menni. Ők persze felvételiztethetnek. Most már tuti, hogy a múlt pénteki kolléga is castingos lehetett és most már az is biztos, hogy teszt volt a fordítás is: hazugságon akartak kapni. A céget “családiasként” mutatják be, de hogy mi lesz a kisfiammal és a gyesen levő nejemmel az én fizetésem nélkül – nos, az már a lőtéri kutyát nem érdekli.

Most vegyes érzések vannak bennem. Egyrészt annyira reménykedtem, hogy itt talán nem az az őrületes sumákolás és kizsákmányolás megy, mint a többi helyen, de azért tudtam a lelkem mélyén, hogy de. Aztán annyira csűrték-csavarták ezt a próbaidő meghosszabbítás dolgot is: “majd holnap megkérdezzük Taszilót róla“, 10 perc múlva már ilyesmire változott: “majd hónap végén, ha Tasziló jóváhagyja“. Gyakorlatilag nem mondták kétszer ugyanazt.

Amikor mondtam, hogy én szívesen dolgoznék itt továbbra is, a Főnök No.1. arca összerándult egy pillanatra. Ezt direktbe mondtam. Ősi állásinterjús trükk a szimpátia monitorozására.

Lehetőségem csupán csak egy van: fogamat összeszorítva kitartani és annyira felpumpálni magamat tudásanyagot tekintve, amennyire csak lehetséges a hónap végééig, aztán felemelt fejjel távozni. Tasziló a vezető progmanusz már úgy is beletaszigált a saját balfasz-skatulyájába. Innen nincs menekvés vagy ha van is, nem lesz könnyű.

A főnökségnek – a “kellemes” hétvégéért, amit okoztak a szombat éjféli üzenetükkel – pedig a következő jókívánságot tudom szívből küldeni :