Tegnap újabb szívszorító hírt kaptam: egy motoros vesztette életét a 21-es főúton, nem messze attól a helytől, ahol éveken át éltem. Ez már a harmadik ember a faluból, akit közlekedési baleset ragadott el. Három különböző élet, három egyedi sors, de mind ugyanarra a végzetre jutott: a sebesség vált az életük végpontjává. A 21-es úton történt
avagy miért hagytam el a tanári pályát öt éve? Ha jól csalom le az időt, éppen az ötödik tanév kezdődött el nélkülem, mióta otthagytam a most már bízvást nemzeti cirkusznak tekinthető közoktatást. Öt éve hagytam el a tanári pályát. Ahogy Vajda János is visszatekintett az idő múlására Gina-verseiben, úgy én is gyakran gondolok vissza azokra
Kedves Péter! Hogy a legfontosabbal kezdjem: engedd meg, hogy gratuláljak most megjelent könyvedhez, a Várni a 29-esre címűhöz. Hogy stílszerű legyek: a könyvedet egy Montecatini Termé-ből, vagy még pontosabban Pistoia-ból hazafelé úton olvastam el – egyszuszra, körülbelül a feléig. Elnézésedet kérem, hogy máris billentyűzetet ragadok, de túl sok minden kívánkozik ki belőlem a könyved olvastán
Szóval bevallom, hogy csak az alkalomra vártam, hogy valamiféle, nem a programozásról szóló írást elkövethessek. Ez hosszú lesz, megint szigorúan önvallomás jellegű. Talán pár embernek, akik nem rettennek el a fekete betűdzsungeltól, érdekes lehet. Olvastam egy remek cikket, melyben 3 tanárt (nőket – ez valamiféle nemi összetételt súghat a tanár szakmáról) mutattak be, s megkérdezték
Szóval éppen szörföztem a weben és unatkoztam. Mióta először állást kerestem, 2013-ban random időpontokban rákerestem a Fejvadászra, arra csokornyakkendős, nagyon elegáns, de közben nyegle férfira, akinek éles nyelve azonnal levett mindenkit a lábáról. Legutoljára 2020-ban kerestem a cikkeit és a nyilatkozatait, de akkor halálos csend volt. – A Covid… biztosan a Covid. – legyintettem. Éppen