Nemrég megkerestem egy novellámat, amit elfogadtak és kifizettek. És 404-et kaptam. Levették. Ugyanaz a szerkesztő, aki hetekkel korábban lelkesen ajánlgatta, nem méltatott annyira, hogy szóljon róla. Pangram mondott rá egy ítéletet, ami ellen nem volt lehetőség és plénum fellebbezni. Rögtönítélő bíróság volt. Még arra sem méltatott a főszerk, hogy az eltávolításról írjon nekem. Vagy hogy legalább hadd mondjam meg a saját változatomat, véleményemet a dolgok értelmezéséről.

Egy éve viszem magamban, amit most leírok. Ez volt az utolsó kör.

Szóval egy rendkívüli év van mögöttem. Remek és kellemes dolgok érték egymást, olyan pályázatokon nyertem, ahol nem volt kelet-európainak eleddig semmi keresnivalója sem.

Rendkívül nehezen szerkesztek, ami sokkal inkább alapeset. Ha belegondolunk, senki sem tudja megműteni a saját kezét sem, így abban sem hiszek, hogy a saját szövegemet be tudnám szerkeszteni.

Erre jó az AI. Ez egy kurva jó dolog, én hiszek abban, hogy rendkívüli módon demokratikus. Tegyük a szívünkre a kezünket: eddig, ha angolul akartak speculative fictiont írni, akkor vagy anyanyelvi angol kellett hozzá vagy pedig egy remek fordító ÉS anyanyelvi szerkesztő. Egy 5-6 ezer szavas szövegre ez eddig 1000-1500 dollárt kóstált volna.

Most ennek töredékéből kapsz egy feszes, beszerkesztett szöveget.

És az emberek AI slopot kiálltanak: az új boszorkányüldözés. A Claude vízjelezésével kész is a skarlát betű. Eddig csak a Pangram volt annyira pökhendi, hogy 99%-os bizonyosságot emlegetett, most más ezeknek a boszorkányvadászoknak pecsétes papír lesz a kezükben. Mire is? Az Anthropic “AI érintettségről beszél”, de ezt a mezei paraszt nem érti. “AI generált szar. Kész.” Közben lehet, hogy copyeditet kértél, átírattál vele fél oldalnyi szöveget természetesebb angolra. Isten bocsássa meg, talán még a nem angol szövegedet is lefordíttattad vele vagy a nyersfordításodat javíttattad ki vele. Mindegy. AI érintett szöveg.

De közben kell a tökéletes. Már nem elég az “elég jó”, most már a kiváló kell. A legnagyobb hipokrita maga a szerkesztő, aki maga sem akar három percet sem a szöveggel tölteni a helyesírási javaslatokon felül. De mindent kézzel… “emberi” módon.

A rettegők korában élünk. Bérrettegők lettünk. Mert Skynet, mert elveszik az ember. Közben meg szándékosan küzdenek a főfejek valami ellen, amire az AI alapvetően született: a modern, de nem angolszász hangok ellen. A tudáshoz és a lehetőségek való egyenlő és demokratikus hozzáférés ellen. Mi vagyunk a fő áldozatai ennek, akik maguk is jobban ki vannak téve a gyanúnak és az elutasításnak, mint az MFA-t végzett New York-i szerző, aki egy drága Macen pötyögteti a hulladék verseit meg a lopott ötletekből összehányt szellemi hasmenését a Stabucksban. De ő legalább nem használt AI-t… sem. Ahogyan a kreativitását sem.

Érdekes módon ugyanezt látom a programozásban is. Akármit is mondanak, az kurva jó dolog, hogy négyszer annyi feladatot tudok megcsinálni és nem kell gúglizni a fos Stackoverflow-t, ahol senki sem értette, hogy mi a megoldás, de “próbáld ezt a kódot, nekem működött”. És a legtöbben másolták agyatlanul azt is.

Saját magunk ellenségei vagyunk. Nyilván értem én is az AI slopot, meg az AI elkurvulását, ahogyan leszivárog a nyugdíjas papák és mamák közé, hogy emojifejes lufikat, meg chibi stílusban gányolt, ufószemű összebújós képeket okádhassanak a világra. Tudom, hogy kell az eyecandy az incel srácoknak AI barátnőről generált videókról. Mindent tudok én is.
De az AI számomra ettől több. Én három szervert tartok fel, munkámban egyszerre négy ticketen dolgozom és közben intézem az irodalmi levelezésemet és kéziratok szerkesztését is.

És működik: jobban tudok írni, egyre szikárabb és profibb a stílusom, száradnak le a túlburjánzó szóképeim. Képes lettem nemzetközi szintű szöveget írni. És mégis, azt akarják éreztetni velem, hogy amiért az AI-t használom vagy hívom segítségül, az olyasmi, mintha elloptam volna valaki szövegét.
Attól, hogy mesterségesen gyűlöletet keltenek (főleg a Pangramot megszállottan bálványozó árnyékuserek a Redditen) az AI ellen, még a legtöbben használják. Az irodalmi paranoia egészen fantasztikus, titáni szinteket verdes mostanában: a beküldéssel lassan már arról is nyilatkozni kell, hogy nem gondoltál írás közben az AI-ra, és a böngészőelőzményeidben az elmúlt 30 napban nem egyezhet három karakter a beírt domainek közül a főbb AI webcímekkel.
És ezzel bebetonozzák, hogy ugyanaz a 30-40-100 szerző, aki eddig is anyanyelvi angolként írt és megjelenést kapott most is helyzetbe kerül.

Undorodok az egésztől.

Mert a fekete doboz Pangram kiköpött valamit, amit üldözni kell.

Akkor most kimondom nyersen, ami egy éve viszek magamban: ki a faszt érdekel, hogy egy kecske, egy tűzőgép vagy egy AI segített írni egy szöveget, ha a végeredmény egy pörgős, izgalmas szöveg, amitől ledobják a csajok a bugyit a gép előtt? És miért érzik magukat a szerkesztők megtévesztve, szinte digitálisan megerőszakolva, ha átcsúszik egy AI segítette novella?

Miért gondolja mindenki, hogy ez maga az antikrisztus?

Meggyőzhetetlen vagyok annak ellentétéről, hogy az AI a 21.század legnagyobb vívmánya. Millenniumi problémát, egészségügyi fejlesztést,bűnügyeket, több ezer órányi refaktort oldott meg létezésének 3 éve alatt és hol van még a vége?

Nem, nem isten, ahogyan A célszemély nevű sorozatban látták még 2019-ben, de jelentős fegyvertény. És miért kellene petróleumlámpánál, lúdtollal a kezemben írni pergamenre, hogy valóban “emberi” legyen, amit írok?

És miért nekem kell bizonyítanom, hogy AI nem használtam az íráshoz? Legközelebb bizonyítsam azt is, hogy sem gumikacsát, sem rizsfelfújtat vagy krumplireszelőt sem vettem a kezembe?

Szeptember nyolcadikán közzétettek egy bizonyítást a Navier-Stokes-egyenletekről. Kilencven éve nyitott kérdés volt, hogy sima folyadékmozgásban kialakulhat-e véges idő alatt szingularitás. Egy modell nyolcvannyolc óra alatt megoldotta, a Leanben formalizált bizonyítás fent van a GitHubon, bárki leellenőrizheti.

Ugyanez a technológia nem simíthatja irodalmi angolra a nyersfordításomat. Arra az ezerötszáz dolláros anyanyelvi szerkesztő van, aki pontosan ugyanazt csinálja a mondataimmal, csak számlát ad róla.

A novellám még mindig 404.