Szóval éppen valamelyik beszélgetés/filmnézés során ötlött fel a dolog: mi az a villamosprobléma? Magát a fogalmat ismertem, de az adott filmben azt mondta az egyik szereplő, hogy egyáltalán nem szabad részt venni ebben a gondolatkísérletben. Miért? Mi a lényege ennek? Úgy gondoltam, hogy megkérdezem erről a ChatGPT-4-es modelljét. Bízom benne, hogy a Kedves Olvasó is
Valahogyan végigkísér ifj. Schiffer Pál munkássága. Volt már szó több munkájáról is: leginkább a kései munkái kerültek idáig a blogba, de ma egy olyan művéről lesz szó, amely alkotói korszakai közül talán a középsőbe sorolható. Ebben a korszakban Schiffer alkotói/rendezői koncepciója már kiforrott: bizonyos, etikailag ingoványos helyzetekben biztos kézzel irányítja a hőseit (még akkor is,
Szóval bevallom, hogy csak az alkalomra vártam, hogy valamiféle, nem a programozásról szóló írást elkövethessek. Ez hosszú lesz, megint szigorúan önvallomás jellegű. Talán pár embernek, akik nem rettennek el a fekete betűdzsungeltól, érdekes lehet. Olvastam egy remek cikket, melyben 3 tanárt (nőket – ez valamiféle nemi összetételt súghat a tanár szakmáról) mutattak be, s megkérdezték
Szóval éppen szörföztem a weben és unatkoztam. Mióta először állást kerestem, 2013-ban random időpontokban rákerestem a Fejvadászra, arra csokornyakkendős, nagyon elegáns, de közben nyegle férfira, akinek éles nyelve azonnal levett mindenkit a lábáról. Legutoljára 2020-ban kerestem a cikkeit és a nyilatkozatait, de akkor halálos csend volt. – A Covid… biztosan a Covid. – legyintettem. Éppen