Szóval felmondtam – ismét. Annak ellenére, hogy egyetlen idegszálam sem kívánta és annak idején mondtam, hogy inkább odaszögezem a kezem az asztalhoz, mintsem felmondjak – mégis beadtam a felmondásom. Az élet pedig hoz furcsa helyzeteket. Elöljáróban: nem én akartam menni, de múlt hétfőn 09.11-én (hangulatában passzol az e napon történt másik esemény is) eléggé jól az értésemre adták, hogy nagyon szeretnék, ha mennék. Figyelem, hosszú lesz!

A toxikus munkahely kezdeti jelei

Szóval a Rendőrségtől jöttem ide, ehhez a céghez. Minden vágyam az volt, hogy itt, professzionális környezetben majd végre fejlesztővé érhetek. Szinte repestem a boldogságtól, hogy végre itt, végre fejlesztőként, hogy végre kaptam egy esélyt… hogy végre, végre, végre! Akkor még nem tűntek fel azok az apró jelek, amelyek most már ordítanának: nincs beígért bérfejlesztés, nincs összeszokott csapat, nincsen alap home office, nincs cafeteria.

Az első baljós jel az volt, hogy odeérkezésem után kb. két hónapon belül kirúgták Kisbazsit, a mellettem ülő srácot: szelíd, halkszavú gyerek volt, tényleg dolgozott, mint a güzü. Egy bűne volt: nem kedvelte Roli (nem így hívják) a vezető fejlesztő, mert anno „beugrott” annak, hogy egy problémamegoldó megbeszélésen tényleg a problémákról kell beszélni és ő színt vallott Roliról. Ő elmondta, ami bántotta:

• a kommunikációs problémák: nincs egyértelmű és jól behatárolt feladatkiadás,
• hogy minden feladatot csak egyféleképpen, csak úgy lehet megoldani, ahogyan Roli kitalálta,
• hogy mindenki meg van félemlítve,
• hogy vannak olyan időszakok, amikor szervezetlenség miatt durchmashban dolgozunk csak azért, hogy a főnökök később szétcincálják a munkánkat és újraírassanak mindent.
• Hogy vannak kedvencek, akik hetekig otthon matyizhatnak és vagyunk mi, a többiek, akik az irodában, heti 1-2 nap home office-szal, kettesével csinálják a feladatokat és minden kódsorunkat legalább háromszor újraíratja Roli – nem minőségbiztosítási okokból, csak személyes szimpátiából.

Én akkor még „védve” voltam, igyekeztem Kisbazsival spanolni, ő cserébe sokat segített nekem azokban a feladatokban, amiket mint junior kaptam és medior szintűek voltak. Nagyon sajnáltam, hogy elküldték, tőle tudom a cégnél szokásos elküldési menetrendet: megbeszélés, amin megfenyegetik az embert és nagyobb hatásfokú melóra akarják kényszeríteni (tényleg folyamatosan dolgozunk, ez a csapat nem volt órákon keresztül a városban munkaidőben, mint a környék más programozói) majd 2-3 hét után emberünk megkapta az útilaput és mehetett isten hírével. 

De hogy hogy is történt nálam? A lebaszás nálam a második hónapban jött el először: úgy  „beszéltünk meg” akarta a főnök, hogy próbaidő alatt is folyamatosan, havonta értékelve legyek. Az első hónap végén kb. csak beszélgettünk a tapasztalataimról és hogy szeretek-e itt lenni? Én akkor még eléggé lelkes voltam, annak ellenére, hogy gyakorlatilag nem is kaptam segítséget, vagy csak esetlegesen – egy-egy alkalommal. A második hónap végén jött a letorkolás: azt látják rajtam, hogy nem vagyok lelkes, lassan dolgozok, nem fejlődök úgy, ahogyan az elvárható lenne. Hogy mi lett volna az elvárható, azt nem közölték: én valamennyi feladatot, amit kaptam, a lehető legvehemensebben igyekeztem megcsinálni. Tényleg csak az érdekelt, hogy bizonyítani tudjak nekik.

Minden „négermunkát” én kaptam: dokumentáció-írást (egy 10-12 éves rendszerhez, amit kb. mindenki emlékezetből használ, mert nincs írásos anyag), elfelejtett funkciók leírását, minden csipaszar, szöszmötölős melót. De nem érdekelt, tényleg imádtam csinálni: a többiek már sajnáltak, már látták, hogy mennyire alja munkákat kaptam. Mint kiderült, az, hogy jól és szó nélkül (értsd: panaszkodás nélkül) dolgoztam nem volt elégséges.

A véglegesítés utáni jelek

A harmadik hónap végére elégedettebbek voltak (tényleg eszelősként dolgoztam egy olyan rendszerrel, amit 3-4 hónapja láttam először, egy olyan programnyelvben, amit akkor használtam életemben először – de minden feladatot elvégeztem, de dicséret persze nem járt soha), így véglegesítve lettem, bár azt közölték, hogy „elgondolkodtunk azon, hogy próbaidőt hosszabbítunk, de végül bizalmat szavaztunk neked„.

Velem persze madarakat lehetett volna fogatni: akkor nem tűnt fel, hogy egyáltalán nincsen meghatározott célkitűzés és Rolinak (vagy ahogyan régebben neveztem – Tibinek) a kénye-kedvétől vagy inkább szimpátiájától függött, hogy kinek mennyit és miben kellett teljesíteni? Abban biztos voltam, hogy ha próbaidőt hosszabbítottak volna, akkor azonnal felmondtam volna: az előző cégemnél láttam, hogy mire vezetne ez. Mindegy, örültem, hogy a „próbaidős átoknak” végre vége és most már nyugodtan dolgozhatok. 

Mindegy, beletörődtem, hogy így alakult, de legalább már nincs havi értékelés. Nem is volt – 4 hónapig.

Történt júliusban, hogy mind a nagyfőnök, mind a kisfőnök egyszerre mentek el nyaralni két hétre, a bolt pedig a mi nyakunkba zuhant. Itt írtam róla részletesebben. Összefoglalva: ezek a hetek kimerítőek voltak számomra. Hihetetlen stressz alatt álltam a melóban, a ránkhagyott TODO lista 25-30 elemű volt, pluszban a saját feladatainkkal is haladni kellett. Volt olyan nap, amikor 12 órát húztam le, sőt, juniorként egy olyan nagy, 15 ezer eurót érő projekt megírását és átadását is rámbízták, ami csak hajszálon múlt, hogy nem vitt a padlóra teljesen. Emlékszem, hogy a mélypont az volt, amikor anyámékhoz mentünk pár napra, mivel legalább is home office-ban voltam. Aztán ott, Nógrádban egyre csak jöttek a problémák és kishíján idegösszeroppanást kaptam. A két seniorral együtt kalapáltuk össze a projektet nagy nehezen, de akkor megfogadtam, hogy bármi történik, én még egy ilyen nyarat nem csinálok végig.

Aztán mikor a kisfőnök visszajött, csak kritizált. Mindent az ő elképzelése szerint akart, és gyakran volt olyan érzésem, hogy nem értem, miért kell így és miért nem jó az én letesztelt és működő megoldásom, amit a többiek is támogattak. A kommunikáció elég gyatra volt és még egy közös megbeszélésről is kifelejtettek, amitől eléggé leesett az állam. Pedig csak fél éve voltam itt, de már azon agyaltam, hogy lelépek. Mindeközben a cég is pénzügyi gondokkal küzdött, ami csak tovább rontotta a helyzetet. Végül is nem kellett túl sokáig várni a helyzet romlására.

Nagyrészben emiatt – mint utolsó csepp a pohárban – nem sokkal a nyári „fiaskó” után elment egy senior is (késztették, hogy elmenjen), Tomi: ő kezdetben ellenszenves volt, de végül rájöttem hogy ő és egy másik fejlesztő voltak azok, akik segítettek Kisbazsi kirúgása után. Nagyon bántott, hogy itthagyja a céget, mert szimpatikus volt és munkamódszerét tekintve is közel éreztem magamhoz a srácot. Róla tudtam, hogy el akar menni a cégtől, de nem talál melót, mert nem volt erős az angolja. 

A végjáték kezdete

A második fejlesztő elbocsátásával még több munkánk lett, a rám szánt idő pedig egyre kevesebb. Volt egy főnök kedvence, aki szerintem szerelmi kapcsolatban lehetett Rolival. Ő mindent és bármit megtehetett: ha akart, félórákat késhetett a meetingekről; ha úgy esett jól a dolog, akkor 2-3 hétig egy feladaton szuttyoghatott. Ő gyakornokként került a céghez 1-1,5 évvel ezelőtt: mint kiderült, idén belőle is juniort csináltak. Velem egyszintű programozót: velem, aki több programnyelvet ismert, aki 2-3 évet tanult. Én minden egyéni oktatásból kimaradtam. Ők ketten, Rolival szépen elröhögcséltek, de én semmiféle információt nem kaptam a rendszerről vagy hogy mit is várna el tőlem.

Bármennyire is nem erre fut ki a történet, nekem szilárd meggyőződésem, hogy a cég masszív anyagi szarba került: volt egy osztrák tulajdonosunk, de kivonult márciusban a cégből, őt is ki kellett vásárolni, nem sokkal előtte az alapítót kellett kivásárolnia a CEO-nak. Emiatt ingükből-gatyájukból is kiköltekeztek a főnököm és a felesége. A másik probléma, hogy minden projektmenedzser sógor-koma volt, vagy jóbarát felesége: bár projektünk mindössze 1-2 volt, de projektvezetőnk 5-6 fő is akadt. Emellé 2 fő marketinges és 1 sales-es is volt. Őket nem lehetett kirúgni, mert nehogymár! Inkább rúgjunk ki fejlesztőket, akik hozzák a pénzt.

A fejlesztőcsapat kezdetben, amikor én odakerültem 7 fő volt, míg távozásomkor már csak 4 főre apadtak. Most jelentették be, hogy gyesről visszajön még egy projektmenedzser: szerintem ekkor, itt tudatos költségmegvonás, magyarul spórolás következett be. Különben miért csak 7-8-án utalták volna a fizetésünket? Igaz ugyan, hogy a határidő 10.-e volt erre, de mind a feleségemnek, mind nekem is több ilyen munkahelyünk volt, ott már mégis legkésőbb 5.-én a számlánkon volt a fizetés. Többször láttam elborult tekintettel, ahogyan a valódi pénzügyes, a főnök felesége a netbankba belépett és csak annyit mondott a főnöknek alig hallhatóan: „megint nem utalt senki„.

Ez az egyetlen dolog, amiért haragszom a cégre: ha nincs a színjáték, hogy „szarul dolgozol„, hanem pacekba megmondják, hogy „nem tudunk kifizetni„, akkor teljesen másként álltam volna a dologhoz. Itt azonban emberi önzés ült tort: „nehogy már egy percre is ne a cég dolgaival foglalkozz, hanem állást keress – szó nem lehet róla„!

Az utolsó hét

Nem áltatok senkit sem azzal, hogy együlésben írom meg ezt a bejegyzést. Jelen sorok írásakor 09.18-a van, pontosan egy héttel ezelőtt kezdtem el ezt a bejegyzést. Még eléggé friss volt minden és persze időm sem volt a szaladgálás miatt befejezni ezt a bejegyzést, de most, az első szabadnapomon már szeretném leírni, hogy hogyan történt ez az egész. Mindezt azért, hogy nem csak általánosságban halljatok történetet, hanem okuljatok mindabból, ami velem történt. Nem láttam vagy olvastam még konkrétumot egy fejlesztői mérgező munkahelyről: ha gondban vagy, hogy a Tiéd az e, akkor olvasd el az én példámat és hasonlítsd össze a sajátoddal. 

Tényszerű, hogy kaptam egy nyelvesítési feladatot még júliusban: igaz, ezt mediorok szokták kapni a cégnél, de már nem volt rajtam kívül más, aki szabad lenne, szóval nekivágtam. A feladatra a gyakornokgyökér 2 perces tutorialját kaptam meg (aki egy pici részt már nyelvesített valaha), így dolgoztam vele egyéb feladatok közötti időben – lassan, mivel nem volt sürgős. Mint a végén kiderült, a gyakornokgyökér persze fasságot mondott: sokkal gyorsabban meg lehetett volna oldani a feladatot egy másik módszerrel – erről azonban nem tudtam. 2 héttel ezelőtt nem volt más feladatom, így nekivágtam ezerrel: mivel csak én voltam benn azonap az irodában a fejlesztők közül Rolival, így gyorsan beszédbe elegyedtünk, hiszen meg kellett kérdeznem valamit. Ekkor figyelt fel arra, amit csinálok. Természetesen le lettem baszva, mint a pengősmalac: fasság, amiket írtam, honnan vettem ezeket?

Másnapra, azaz szept. 5-re megbeszélést hirdetett velem, hogy akkor ezt majd jól megbeszéljük: szívtam a fogamat, de persze örültem, hogy utána legalább pár napra megnyugszik, miután szétoltott. Elmondta Roli, amit „kellett” (aminek a 60-70%-t úgy is csináltam), de persze ott volt a gyakornokgyökér is, aki nem értettem, hogy mit keres ott. Roli írt egy jegyzetet, amit persze felülcsapott a következő stand-up, így totális káosz volt a leírt és az elmondott igények között, de én az írások szerint dolgoztam. Másnap írt egy kevéssé releváns jegyzetet, de örültem neki, hogy legalább kapok valamiféle információt.

Csütörtökön-pénteken itthonról dolgoztam. Péntek reggel szerettem volna egy tisztázó kérdést feltenni: a biztonság kedvéért, egy igen-nem kérdést („1. Jelenleg az utolsó migráció a `XY` táblából a `….` oszlopokat törli. Ez maradjon így?„). A válasz helyett a következő párbeszédet kaptam vissza, 28 perc terjedelemben:

Roland, 8:35

Hali, ha alaposan le lett tesztelve a migráció, adatokkal, up down, akkor igen mehet a fileok rendberakása

1.kérdés meghagyom hogy megkeresd rá a választ

 

8:36

logikailag nem törölném a default adatok miatt, de láttam erre példát, azért kérdezem inkább.

 

Roland, 8:43

ácsi

milyen default adatok ?

most már nagyon sokadjára beszéljük át hogy ott nincs default adat, trelloba is fel lett írva, ki a konkrét tábla szerkezet

 

8:43

ha nincs nyelvesített adat, úgy értem.

 

Roland, 8:43

de megbeszéltük hogy melyik mezők ilyenek

kicsit most nem értem hogy miért beszéltünk róla

 

8:45

egy kérdést tettem fel, mert szerettem volna megelőzni egy konfliktust a jövőben. 🙂

nem akartalak idegesíteni

 

Roland, 8:46

értem én, csak azt nem hogy merülhet fel ez a kérdés hogy hogy juthatsz arra válaszra amire amikor 2 órát beszéltünk csak ezekről a dolgokról és jegyzetet is csináltam ami elérhető neked is, nem baszakodni akarok csak szimplán nem értem hol megy félre a dolog

 

8:48

elnézést kérek

 

Roland, 8:54

Rendben, viszont arra kérlek gondold át hogy ez hol megy félre, mi kellene ahhoz hogy ne történjen ilyen

 

8:55

Egyértelműbb, asszertívabb kommunikáció. Mindkettőnk részéről.

ilyen egyszerű 🙂

 

Roland, 8:56

Jól értem hogy nem volt egyértelmű a múltkori megbeszélés, a jegyzet ami lett belőle és úgy foglalkoztál vele ?

 

8:58

A tegnapi és a jegyzet alapján dolgoztam. Én mindig úgy dolgozom már az egyetem óta, hogy ha valami nem egyértelmű vagy nem világos, megkérdezem. Értem, hogy idegesítő és értem, hogy túl vagy terhelve, de nem szándékoztam terhelni vagy idegesíteni vele.

ezért kértem elnézést

 

Roland, 8:58

tegnap erről egy szó sem esett

 

8:58

???

ez a mostani állapot

 

Roland, 8:59

kedden beszéltünk a projekt nyelvesítésről 3an, tegnap csak a felülírós adatok mozgatásáról volt szó. semmi szerkezetbeli eltérésről

 

8:59

tegnap írtál egy remek jegyzetet, amit köszönök.

ezt használtam fel

 

Roland, 9:00

ez melyik jegyzet?

 

9:00

ide írtad

Skype-ra

 

Roland, 9:00

ott szintén nincs szó a projekt tábla szerkezetéről

az még mindig csak a felülírós mezőkről szól

 

9:00

(link a jegyzethez)

Roland, 2023. 09. 07.

ez volt az

 

Roland, 9:00

(Trello-kártya link)

ennek a kiegészítése

 

9:00

így van

 

Roland, 9:01

ez volt az

ebben te hol látod a projekt title legyen felülírós ?

és maradjon ott ?

 

9:01

Éppen ezért kérdeztem

azt még szabad?  😀

 

Roland, 9:02

nem értem, kedden megbeszélünk valamit, utána egy szó sincs róla akkor miért merül fel az hogy legyen teljesen máshogy

de persze lehet ilyeneket kérdezni

 

9:03

köszönöm, hogy van lehetőségem kérdezni.

Tanulságos beszélgetés volt. Egyrészt érződött belőle, hogy nagyon komoly problémák vannak a kettőnk közötti kommunikációval, másrészt pedig világos volt, hogy valami készül a részéről, mivel rettenetes frusztáltságot és idegességet éreztem ki a párbeszédből. Igyekeztem az asszertív kommunikációt alkalmazni, de olyan rettenetesen ideges volt, hogy csak folyamatosan támadott. Nem értettem, hogy egy tisztázó kérdésre miért kell így válaszolni? Tényleg nem bántásból kérdeztem.

Éreztem, hogy itt nem zárult le a dolog, sejtettem, hogy ennek még folytatása lesz. Lett is. Múlt hétfőn, 9.11-én, a vezetői értekezlet kezdete után nem sokkal (10-kor kezdődött), 10.13-kor kaptam egy „Megbeszélés” című megbeszélésre invitáló, Google Meet-meghívót, mely másnapra, 11.00-tól 11.50-ig szólt. Nem voltam hülye, azonnal liftezni kezdett a gyomrom, majdnem elhánytam magam. Írtam a feleségemnek, hogy „nagy baj van, ki fognak rúgni„; plusz írtam a nemrégen felmondott fejlesztőnek, Tominak, hogy mi történt? Ő azonnal utasított, hogy kezdjek állást keresni, mert bár nem tudja, hogy mi történik a cégben (ezt nem hittem el neki, szerintem pontosan tudta, hogy milyen ingatag a helyzetem), de csak egy vége lehet a történetnek.

A feleségem javaslatára „tettem a hülyét” és rákérdeztem Rolinál, hogy miről van szó, miről szeretnének másnap beszélni velem? Először csak szabadkozott, én meg kötöttem az ebet a karóhoz: „legalább egy témát mondj már„. Ekkor valami ördögi vigyor terült szét az arcán és csak foghegyről annyit köpött oda: „általános státuszodról lesz szó„. Kész, itt már tudtam, hogy ki akarnak rúgni.

Kisbazsi és Tomi példáján keresztül láttam, hogy nem fog ott, azonnal kirúgni: először csak húzza az időt pár hétig, majd behívat 1-3 hét múlva, hogy közölje, hogy nem feleltem meg a megbeszélt feltételeknek és elbocsát. Én viszont tudtam, hogy nem fogok Roli karmai között maradni, ha ilyen helyzetbe hoz.

Nem tévedtem. Tényleg ki akartak csinálni. A másnapi megbeszélés hangulatáról ideidézném a 2023. 09. 12., K, 12:59-én érkezett CEO-s összefoglalást:

Szia Admin!

 

Mai megbeszélésünkön jelzett problémákat írásban is szeretném megerősíteni.

 

• Feladataid elvégzésének időigénye túlnyúlik az elvártaknál (nincs kijelölt időkeret, csak jelzem – Admin).
• Feladataid minősége nem megfelelő, sokszor kell akár többször is javítani (aki már valaha csak 1 percet programozott, az pontosan tudja, ez mennyire fasság: hogy erre való a tesztelési fázis – senki sem ír elsőre, másodszorra, még harmadszorra sem hibátlan programokat – Admin).
• Többször előfordult, hogy a feladatokat félreértetted vagy rossz irányba terelted, ahelyett hogy egyértelműen megértetted volna a célokat és a feladatokat.
• Bizonyos szituációkban a stressz rossz hatással van a munkádra így megnehezíted a csapatmunkát.
• Gép használatod nincs a megfelelő szinten a hatékony munkavégzéshez.
• Sajnos a fejlődés és proaktív visszajelzések helyett, több esetben is kifogásokat keresel (kiemlés tőlem – Admin).

 

Üdv,

 

CEO

• lassú vagyok és nem értek meg semmit,
• visszafejlődök (inkább csak kiégtem),
• nem tudom a MacBook-ot kezelni (röhej!),
• nincsen semmi probléma cégnél, csak én nem értek meg semmit,
• a családi problémáimat nem kellene a cégre dobni (soha nem történt ilyen, betegen is dolgozni mentem – ellenben, mint a jó cselgáncsos, kilöktem őket az egyensúlyukból, amikor elmondtam, hogy a feleségemnek is most mondtak fel)
• a beidézett párbeszéd teljesen rendben van, én személyeskedtem,
• én akadályozom meg a csoportmunkát (totális agyfasz, mindent elvégeztem a többiekkel, ha kellett, hárman húztuk az igát)
• jobban kellene bizonyítanom, mert eddig nem bizonyítottam semmit. (Erre reagáltam úgy, hogy 40 feladatot, ebből 2-3 komoly projektet oldottam meg sikeresen – segítséggel, de sikeresen – és kb. még 25 Trello-kártya folyamatban van 7 hónap alatt, így nem érzem úgy, hogy nekem bizonygatnom kellene, hogy itt jó helyen vagyok.)

Roli persze nem tartotta a szemkontaktust velem, mivel az első pár percben beégettem az érvelési hibáját. A főnök rettenetesen személyeskedő volt, szándékosan szalmabáb-érvelést használt.

Tudtam volna védekezni, de aztán rájöttem, hogy ez a meccs már lejátszott, így az első 25 perc után inkább lesütöttem a fejem és igyekeztem túlélni ez a szarvihart. Látszott, hogy mindenképpen el akartak picsázni innen: vagy így, vagy úgy. Csak azt nem értettem, hogy ha nincs pénzük fejlesztőkre, akkor mire föl ez a fasság? Miért nem ezt mondják, és egy szó nélkül eltakarodtam volna? Valószínűleg a hírnevüket féltik: ettől függetlenül az interjúk folyamán úgy is erre fogok hivatkozni, ha rákérdeznek a miértre.

Aznap este rettenetes rémálmaim voltak: azt álmodtam, hogy itt maradok örökre. Megbeszéltünk mindent itthon és megírtam a felmondást. Másnap, szerdán reggel be is adtam a felmondásomat okt. 1-gyel. Indokként mondtam, hogy én nem tudok egy olyan cégnél dolgozni, ahol a saját véleményem és gondolataim „kifogásnak” vannak tartva és szerintem már annyira megtört a bizalom közöttünk a leírtak alapján, hogy én már nem látom az esélyét annak, hogy ki tudjuk javítani. Elmondtam, hogy egyáltalán nem olyan vagyok, mint a leírásban szerepel és hogy nem ismerek magamra a leírásból.

Érdekes módon akkor már semmiféle inzultus és idegeskedés sem volt. Mindenki megnyugodott: én azért elmondtam a többi fejlesztőnek, hogy mi történt és mi bántott. Milyen meglepetés, nekem is ugyanazok a problémáim voltak, mint Kisbazsinak:

• a kommunikációs problémák: nincs egyértelmű és jól behatárolt feladatkiadás,
• hogy minden feladatot csak egyféleképpen, csak úgy lehet megoldani, ahogyan Roli kitalálta,
• hogy mindenki meg van félemlítve,
• hogy vannak olyan időszakok, amikor szervezetlenség miatt durchmashban dolgozunk csak azért, hogy a főnökök később szétcincálják a munkánkat és újraírassanak mindent.
• Hogy vannak kedvencek, akik hetekig otthon matyizhatnak és vagyunk mi, a többiek, akik az irodában, heti 1-2 nap home office-szal, kettesével csinálják a feladatokat és minden kódsorunkat legalább háromszor újraíratja Roli – nem minőségbiztosítási okokból, csak személyes szimpátiából.

Szóval csütörtökön kaptam meg a papírt a közös megegyezésről: pénteken, azaz másnap kellett átadnom mindent, majd két hét szabi és jön az utolsó fizetés. Nem kell többet bemennem. Elfogadtam, hiszen jobb ez így mindannyiunknak. Én úgy számítottam, hogy lesz még egy hetem befejezni a feladataimat, de ezt nem engedték. A többiek sajnáltak, de megértették. Megható volt, ahogyan elbúcsúztak – egyik munkatársam még meg is ölelt, erre én teljesen lefagytam -. Én tényleg szerettem volna megoldani a helyzetet, érdekes módon azt hittem, hogy tényleg lesz rá lehetőség, hogy megbeszéljük, hogy majd marasztalnak. A folyamat gyorsaságából fakadóan ez már régen megtervezett lépés volt.

Roli az utolsó pillanatig kicsinyes maradt, extrán nagyarcú. 

Több tanulsága is van a történetnek: ahogyan mindig, most sem állítom, hogy hibátlan vagyok, legalább 50%-ban az én hibám is, ami történt. De kikérem magamnak, hogy valami nyálcsorgató idótának állítsanak be, aki egy laptopot sem tud kezelni.

Egyrészt többet soha többet nem dolgozom KKV-nak, mert már elegem van a kiskirályokból. Másrészt most már nem érzelmi, hanem logikai alapon hozok döntést a következő munkahelyeimről.

Most 1-2 hétig pihenni szeretnék, de utána belevetem magam az állaskeresésbe, de ez már új történet lesz.