Érdekes módon ismét fellángolt a vita, arról a kérdésről, melyet én már körülbelül másfél éve, 2021 nyarán feltettem. Milyen értéke van vidékiként egy bootcamp elvégzésének a munkaerő-piacon?

Több szakmai csoportot is követek Facebook-on, néhány helyen erről élénk vita folyt pár héttel ezelőtt, majd pár napja találkoztam egy podcast résszel Youtube-on is  – hasonló kérdésfelvetéssel.

Mielőtt véresszájú kommentek lepnék el a weboldalamat – ismét, mint mindig – elmondom, hogy saját tapasztalataimat osztom meg: nem általánosítok és nem kinyilatkoztatok, azonban saját és ismerőseim példája alapján azért trendeket látni vélek.

Szóval akkor a jelenlegi helyzet: 2022 júliusában vizsgáztam le egy államilag elismert, mégis bootcampben szerzett szakmában: a „junior fullstack API fejlesztőben”. Tényleg, nem „fingani tudással” érkezett a papír: keményen beleálltunk az Angularba és a Node.js+Express.js kombóba, ehhez pedig jött az előző tanfolyam ismerethalmaza: SCSS, Boostrap, Javascript ésatöbbi. Egy komoly CRUD-os alkalmazást kellett készítenünk: szerepkörökre osztott funkciókkal, jelszótitkosítással és teljes form-validációval. Tényleg úgy éreztem, hogy végre programozónak mondhatom magamat, mert végre megvan az a tudásom, ami ehhez kell.

Szóval a saját példám:

Előre bocsátom, jelenleg nem keresek aktívan állást: egy viszonylag nyugis, kényelmes helyem van a Rendőrségen rendszergazdaként, a pénz jelenleg még éppen elég (bár ilyen infláció mellett erre visszatérhetünk 2-3 hónap múlva). Jött azonban egy olyan lehetőség, hogy a bootcampem egy másik bootcamppel összefogva, ún. „állásgaranciás” állásközvetítést ígért nekünk, végzetteknek. Saját bevallásuk szerint a sikerrátájuk 80% körüli.

Pont most, 30 napja „veszem igénybe a szolgáltatásukat”. Eredmény: 0 darab állásinterjú (nekünk, a „másik kutya kölykének”, a sajátjaikból 3 embert már elhelyeztek). Egy társamat megkérdeztem, aki a 4+2 hónapos állsközvetítés végén végül saját maga talált állást. Tényleg siralmas.

Saját magam körülbelül 1-1,5 millió forintot és 3 évet adtam az életemből a programozástanulás miatt eddig: ebben benne van egy teljes Java SE+Maven+Git+Spring Boot tanfolyam (a nulláról) plusz oktatóanyagok és egy Oktávos szoftverfejlesztő Okj képzés. Ehhez még (mivel közvetlenül nekem nem került pénzembe) hozzá kellene számolni egy körülbelül 15 milliós költséget (körülbelül négyszeres áron túlárazva) az Újratervezés 2.0 program két fordulójára.

Most már nem hiszem el a bootcampek marketingtől átitatott, ánizsszagú dumáját arról, hogy „az informatikai szféra majd felszív mindenkit” – egyszerűen nincs így. Nem junior kell, hanem tapasztalt fejlesztő. Nyilván a kettő között korreláció van, de rövidtávon kegyetlenül szívunk mi, juniorok. Én 34 évesen – feleséggel és kisgyermekkel – nem tudok minimálbérért fél-egy évre elmenni rabszolgának gyakornoknak egy céghez, mivel még rövidtávon sem tudom a mostani fizetésem körülbelül felét nélkülözni.

A már említett junior Java fejlesztői szintre felkészítő iskola (amit én is elvégeztem) most küldött hírlevelet a számomra (is). Rájöhettek, hogy már-már szinte meseszerű az, amit ígérnek, így mindig egy adott ember történetét mutatják be. Jelen esetben – egy ismerősön keresztül – hallottam a mostani és múlt heti hírlevélben szereplő srác történetét.

Bár hollywood-i sikertörténetként van leírva, én azonban pontosan tudom, hogy a srác hónapokat hagyott ki, mert elege lett a tempóból és a Spring Boot modul elvégzésére már nem is maradt pénze, így azt tőlem kérte el: tőlem, aki 300 ezer forintot fizettem érte. A hírlevél persze nem írta le, hogy mennyi idő után és hogyan kapott állást emberünk: én azonban tudom, hogy körülbelül fél évig keringőzött Győrben, mire talált valamilyen állást. Ja, és neki nem a pénz számított, szóval gyakorlatilag ingyen dolgozik, hiszen a szülei cége eltartja őt is, aki szarért-húgyért melózik juniorként. A mese vége a hírlevélben persze, hogy a tanítványból is mester lett: most már ő gyártja a videóanyagokat a kezdőknek és köszöni szépen a Daninak, a főfasznak az igazgatónak, aki olyan szinten ellenséges volt velem, hogy csak na! De örülünk, Vincent. Happy end, mert hát velünk, a mi segítségünkkel talált munkát – Händel Hallelujája szól a háttérben és boldogvég-felirat úszik be.

De ez egy marketingelhető sikertörténet.

Bámulatos volt látni, hogy mennyire másként működik a valóság és az előre megkonstruált, marketinges maszlag.

A valóság drámai: ha nincs ismeretséged és nincs disznó nagy szerencséd, maradsz önmagadnak programozó surmónak, akit lépten-nyomon megtalálnak a Facebook-algoritmusai: „szerezz biztos állást”, „keress havi 1,5 milliót” és társai: „és mindez csak most, csak itt 1,2 millió Ft”. A valóság, hogy csak fejőstehén vagy számukra.

Tényleg nem kellene elhinni azt (nekem sem), hogy majd XY cég képzése automatikusan bejuttat mindenfelé.

Persze, lehet, hogy csak bilibe lógott a kezem és a valóság teljesen más – mindenesetre én ezt tapasztaltam a saját bőrömön.