Nem hiszek a divatszavaknak és az éppen trendinek ható irányzatoknak. Éppen emiatt kissé félve definiálom magam multipotenciálisnak.

Magát a multipotenciális (angolul “multipotentialite“, de nevezik még “scanner” típusú személyiségnek is) szót egy szakcikkem írására készülve találtam meg, mikor éppen az átolvasandó szakirodalmat állítottam össze 2018-2019 környékén. Éppen a gamification (játékosítás) jelenségéről írtam volna és szerencsémre találtam is egy jó magyar oldalt, Pusztai Ádám oldalát. Ám, amikor átfutottam a szerző cikkeit, szinte sóbálvánnyá váltam, amikor eljutottam ehhez az anyagához. De hát ez rólam íródott. Ez én vagyok!

https://web.archive.org/web/20171225035842/http://kollektiva.eu/multipotencialis-szemelyiseg/

Sajnos időközben az írás már csak a Wayback Machine oldalán elérhető, de mindenképpen érdemesnek tartom beidézni. Amikor elolvastam, azonnal a könyvjelzőim közé mentettem a linket.

Magát a fogalmat – talán – Emilie Wapnick híressé vált TED előadása terjesztette el az interneten. Itt megnézheted:

Csak egy gondolat belőle:

Észrevettem egy mintát a viselkedésemben: amikor elkezd érdekelni egy terület, teljesen belemerülök, és semmi mással nem foglalkozom. Végül egész jó leszek benne, akármi is legyen az. Aztán elérek egy pontot, amikor elkezd untatni. Ekkor megpróbálom csak azért is folytatni, mert már annyi pénzt, időt és energiát beleöltem, de előbb-utóbb egyre elhatalmasodik bennem ez a »már megy ez nekem, nem jelent kihívást« érzés, ezért el kell engednem azt a területet.

Emilie Wapnick (Ted-előadásából egy gondolat)

Hirtelen helyrekattant bennem minden.

Nem, nincs velem baj azért, mert hajnali kettőkor azért kelek fel, hogy kiguglizzam, hogy hogyan készül a Molotov-koktél, tényleg kell-e bele narancslé? (Nem, nem kell. Ez tévhit.) Vagy vajon hány kilogramm aranyat tartalmaz Tutanhamon halotti maszkja? (Közel 12 kg-ot.)

Imádok olvasni, rajongok az informatikáért, szenvedélyesen szeretem a gitárokat, érdekel a DJ-zés és elektronikuszene-alkotás, mindennél többre értékelem a nyelvészetet és a digitális nyelvészet kutatását, de megőrülök, ha egyedül kell ülnöm hetekig, emberekhez nem szólva.

Imádok írni: szépirodalmat, szakirodalmat, blogbejegyzést és vendégszöveget, bármit.

Mostanában egyre jobban felcsigáz a digitális marketing, egy nagyon kedves ismerősöm Facebook-kampányát igazgatom éppen. Sikerült 20 ezer forintból 0 követőről 1040 követőre duzzasztanom a közösségét, nem egészen 3 hét alatt. Eközben Java programozást tanulok online – magamtól, mindössze egy virtuális mentorral.

És jól megy minden, mert gyorsan tanulok és fejlődöm. Ezek a sikerek éltetnek. Egyszerűen kihívások kellenek. Lebénít és megbéklyóz a tudat, hogy 20-30-40 évig ugyanazt kell tennem hétfőtől péntekig. A tanárság is elsősorban azért elégítette ki a kreatív ambícióimat, mert gyakorlatilag heti 60-70 órát dolgoztam (ezért kezdő tanárként havi nettó 134 ezer forintot kaptam): ha kellett, műsort szerveztem és dirigáltam; ha kellett, érettségiző végzősöknek készítettem kisfilmeket; ha úgy adódott, tankönyvet és vizuális tananyagokat kreáltam a levegőből. Közben nyelvészeti szakszótárat állítottam össze.

Természetesen nem lehetek egyszerre nyelvész, programozó, magyartanár, történelemtanár, egyetemi oktató és marketinges. A multipotencialitás szükségképpen együtt jár bizonyos generalizációval: a speciálisabb szakmai trükkök elsajátításához szükség van a több éves gyakorlatra. Ezt pedig nagyon nehéz – de nem lehetetlen – megszerezni multipotenciálisként.

Mikor erre a blogbejegyezésre készülve szedtem össze saját (és mások által kigondolt) gondolatokat, találtam egy olyan blogot (Kinga blogját), ahol a multipotenciálisokat egész egyszerűen “kreatív kolibriknek” nevezik. Kreatív fogalomalkotás a hölgyek részére! 🙂

Most itt röhögök a monitor előtt, ahogyan elképzelem magamat kecses, 120 kilós kolibriként.