Nagyon érdekes cikket osztott meg az egyik ismerősöm Facebook-on. Az istenadta valamiért az Origo.hu-n talált valami olvasnivalót, amit én – furcsa belegondolni – az internet tesztelésére szoktam begépelni a böngészőbe, s a betöltődése után azonnal be is zárom…

Szóval az érdekes cikk.

1. Bevezetés

Aki ismer, tudja, hogy nyelvészként rajongok az érdekes nyelvészeti határterületekért (digitális nyelvészet, neurolingvisztika, igazságügyi nyelvészet, gendernyelvészet és társai), történészként pedig az 1945 utáni magyar történelem nagy tisztelője vagyok, de különösen a rendszerváltás utáni Magyarország történetét kutatom megszállottan – a magam szórakoztatására. Ennek egyik kulcsfontosságú eleme a Fenyő-gyilkosság volt, 1998. február 11-én. A pert és a nyomozást körülbelül tíz éve követem változó intenzitással a hírekből. Már most előrebocsájtom, hogy sem a vád, sem a védelem tekintetében nem vagyok érdekelt, nincs befolyásom az ügy menetére és nincs is szándékomban ilyesmit elérni. Itt és most  – ahogyan az összes bejegyzésben itt a blogon – a saját, szakmai véleményemet osztom meg.

Ennek a két “dilimnek” a metszeteként jött fel a megosztott cikk, melynek elolvasása után még ötöt “elfogyasztottam”, hogy tudjam, hogy miről is van szó? (Körülbelül 3 éve abszolút nem követem a közéletet.)

Hogy meglegyen közös pont, Nyájas Olvasó, itt vannak az általam átnézett cikkek linkjei:

https://www.origo.hu/itthon/20210706-gyarfas-es-portik-beszelgeteserol-keszult-felveteleket-hallgattak-meg-a-mai-targyalason.html

https://www.origo.hu/itthon/20191112-gyarfas-tamas-birosag.html

https://hvg.hu/kultura/20191024_ranki_sara_magyartanar_nyelvesz_interju

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20210421-nyelvi-vita-a-gyarfas-perben

https://mandiner.hu/cikk/20210630_hangfelvetelek_gyarfas_per

https://magyarnemzet.hu/belfold/gyarfas-per-nem-mutathato-ki-manipulacio-a-hangfelveteleken-9687188/

A lényeg dióhéjban (Forrás: a fentebb idézett Magyar Hírlap cikk):

“A vád a rendőrség által a Farkasréti temetőben megtalált, Portik által titokban rögzített beszélgetések hanganyaga, amelyből 515 percnyi felvétel képezi a vád tárgyát. Gyárfás és Portik is azt állította, hogy manipulált hangfelvételek. A hangtechnikusok által feljavított felvételt rövidesen a bíróságon is lejátsszák, ám tegnap csupán az erről készült szakvéleményt ismerhettük meg.

A szakértő elmondta, véleményét a szöveg azon részeire alapozta, amelyek érthetők és értelmezhetők. „A két vádlott beszélgetése mindvégig koherens, összefüggő. A bűnjelek tartalmilag és logikailag egybefüggő, egybetartozó beszélgetések. A rosszul hallható részleteket leszámítva nem tartalmaznak ugrásokat vagy utólagos összeillesztésre utaló jeleket” – válaszolta a szakértő a bíró kérdésére.”

A bíróságon a vádlottak (Gyárfás és Portik) és azok ügyvédei (itt kifejezetten Zamecsnikot említik a híradások) azonnal a nyelvész szakértő(k) kompetenciáját támadták meg. Az elolvasott anyagok tanulsága szerint a kirendelt igazságügyi nyelvész szakértő Ránki Sára, akinek szakkonzultánsai Kálmán László és Bakró-Nagy Marianne. Jómagam nem ismertem a kirendelt nyelvész munkásságát eddig, de áttanulmányozva a cikkeit látható, hogy a nyelvészet és a kriminológia viszonya érdekli. A két segítőtársát ismerem: Kálmán és Bakró-Nagy szakmai körökben jó hírnévnek örvendő kollégák, bár nem rémlik, hogy ilyen irányú pragmatikával foglalkoztak volna. Ettől függetlenül mindannyiuknak meg lehet a kompetenciája a véleményalkotáshoz. Ránki életrajzából látszik, hogy nem szerzett nyelvészeti doktorátust, bár doktori iskolai tanulmányokat folytatott és – ha jól emlékszem – abszolutóriumot is szerzett. Vagyis: megtanulta, amit meg kellett tanulnia, a vizsgáit letette, de disszertációt nem adott le és doktori cselekményt nem indított.

Az igazságügyi nyelvészeti “szakértéshez” a hatályos magyar törvények szerint nincs szükség releváns doktorátusra, mindössze magyartanári diplomára. Érdekes helyzetet szül ez a törvény, mert az 5 nyelvész szakértő és a 2 gazdasági társaság közül, akik igazságügyi nyelvész szakértőként az Igazságügyi Minisztérium hivatalos névjegyzékében szerepelnek (nyelvészet szakterületen) mindössze 1 (egy!) főnek van releváns (nyelvtudományi) doktori fokozata. (Érdekes módon itt Ránki a 2021.07.26-i állapot szerint nem is szerepel.)

Mindez persze nem jelenti azt, hogy egy szövegekkel és nyelvvel hivatásként foglalkozó magyartanár ne ismerné fel a hamisításokat, a rosszindulatú megtévesztéseket.

2. A bizonyítékokról

Itt viszont most nekünk, kívülállóknak van nehezebb dolgunk. Az újságok az bizonyítékként számba vett 515 percnyi hanganyagból körülbelül 0,01%-ot idéztek, így tényleg csak találgatni tudok. Elnézésedet kérem, Kedves Olvasóm, de mivel itt nem egy nyelvészeti szakcikket írok, így nem fogom egyesével megjelölni a pontos forrásokat – ezt, általánosságban már fentebb megtettem.

“Te most azt akarod velem megértetni, hogy én pszichopata módra elmentem, vaktában megkerestem egy embert, direkt nem mondom ki azt, hogy kit, hogy megnyugtassalak, hátha valaki lemagnóz minket. Igen. Vaktában elmentem egy emberhez, megoldottam a te problémádat, kerestél 8 milliárd forintot ezen az ügyön” 

– mondta Portik a rögzített beszélgetés alkalmával.

“Azóta boldogan élek! ” – vetette közbe Gyárfás.

Mit is jelenthet ez az idézett beszédlépés (turn) egy nyelvész szakértőnek? A sikeres kommunikációhoz szükség van úgynevezett “implikatúrákra”, azaz olyan előfeltevésekre, melyeket mindkét fél vagy tud vagy elfogad. Ha valamivel nem értek egyet, a nyelvtudomány azt feltételezi, hogy jelzem. Itt egy klasszikus és gusztustalan vicc ennek bizonyítására:

– Professzor úr! Igaz, hogy veri a feleségét?

– Nem igaz, nem vagyok professzor, csak egyetemi docens.

Ha nem szólok semmit, főleg egy magánbeszélgetésben (hiszen nem lenne elegáns egy nyilvános beszéd egy mondatára élőben reagálni) – és itt már a nyelvész szakértők ugyanezt mondják ki -, akkor elfogadom az elhangzottakat. Erre utal a cikkíró, amikor azt írja:

“A szakértők megállapították, hogy a beszélgetések során a két vádlott érti egymást, „tehát társalgásuk sikeresnek mondható”.

Ergo: Gyárfás tudta és elismerte, hogy Portik “megoldotta a másik problémáját“, aminek Gyárfás örül, mert jó sok pénzt keresett. Itt még nyilvánvalóan nem lehet tudni – az elhallgatás a nyelvészeti pragmatikában ismert stratégia -, hogy mi is az a “probléma”, de én feltételezném (ahogyan a kollégák is tették), hogy itt valamiféle metonímia, egy névátvitelen alapuló szókép bontakozik ki tehát. A nyakamat tenném rá, hogy a maradék 514 és fél percnyi hanganyagban van még olyan részlet, amely ezt segíthet feloldani. Egyébiránt a bűnözői nyelvezet nagyon gyakran alkalmazza a szándékos elhomályosítást és a mesterséges szóképzést. Ez itt, ebben az esetben is megfigyelhető (ezzel nem kívánom azt sugallni, hogy ők bűnözők – én csak párhuzamot vontam):

Gyárfás: Nem, nem. Én, azt hidd el rólam, hogy álmomban nem feltételeztem, hogy ez így megoldódhat, a-, mint ahogy álmomban nem feltételeztem, hogy te komolyan mondod, hogy a képet nekem odaadod-
Portik: (közbevág) De hát megbíztál vele-
Gyárfás: -ajándékba-
Portik: Most ne hülyéskedj, Tamás, ha megbíztál vele, akko’ csak gondoltál, hogy hátha nem?! Ha megbíztál vele valakit-
Gyárfás: Most ez a megbízás, ez egy értelmezés kérdése, én úgy vettem, hogy ez, ez, ez egy meglepetés!

Ami a nyelvészek dolgát megkönnyíti, hogy az elhallgatást (tehát: csak annyit mondani, amiből világos lesz a másik számára, hogy mit szeretnék mondani, de nem többet a szükségestől) nagyon nehéz huzamosabb ideig alkalmazni, mert ezzel a beszélgetés fenntartásának – mondjuk úgy – “munkaigénye” a sokszorosára nő. Ezért is sikeresek a leggyakrabban a lehallgatások, mert az emberek óvatlanná válnak.

És egy másik példa ennek alátámasztására:

“Én azt kérdeztem tőled, hogy mi legyen az emberrel? Szétb*sszuk?”

A cikkek szerint hosszasan ment az értelmezési vita a nyelvészek és Portik között, hogy a “szétbaszni” szó mit is jelent. Portik szerint ő a “megverni” értelemben használta. A nyelvészek itt is remekül mutatnak rá a csúsztatásra: a “szétbasz” ige vulgáris stílusmegjelölésű, főleg a tolvajnyelv és az argó része, mely – nem is olyan régen – beszivárgott a köznyelvbe is, így még arra sem lehet utalni, hogy speciálisan az adott személy sajátos nyelvhasználatához (nyelvezetéhez) tartozna. Az adott ige jelentése: tönkretesz, véglegesen funkciójától megfoszt (“szétbasztam a telefonom“), elpusztít. Maga az ige szemantikai mezeje a legtöbb értelmezés szerint valamiféle visszafordíthatatlan, pusztuló vagy elpusztult állapotot sejtet és ebből kiindulva mondták a nyelvészek, hogy nagyon valószínűnek látszik, hogy a szó itt, ebben a kontextusban a “megölni” ige szinonimája lehet. A dolog szépséghibája, hogy szerintem, ha Portik 15 évvel ezelőtt érvelt volna ezzel az érvvel, simán elfogadták volna, de mivel – köszönhetően a felfutását élő magyar gengszterrapnek és az egyre mocskosabb nyelvezetű közéletnek – már azzal nem lehet érvelni, hogy “én nem így használom ezt a szót”. A nyelv egy közmegegyezésen alapuló, valóban demokratikus rendszer. Én nem mondhatok holnaptól a “virágföldre” “kutyatápot”, mert rajtam kívül senki sem értené – főleg nem egy olyan személy, aki nem tartozik a közvetlen családi és baráti körömbe (mint például Gyárfás Portikéba).

Én magam ezt még nem érzem végleges bizonyítéknak, mindössze egy nagyon erős, gyanúébresztő nyelvi jelenségnek, de – mint mondtam – egy százalékát sem ismerjük a teljes hanganyagnak. Nagyon valószínűnek látszik, hogy vannak még egyéb, nyelvi bizonyítékok is Gyárfás és Portik érintettségére a nyelvi anyagban – erre mérget vennék a példák alapján.

3. A nyelvészeti kompetenciák

Mire is jó az igazságügyi nyelvészet? Külföldön persze jóval többre használják: 1979-ben egy nyelvészeti szakértő (William Labov) alapján mondták ki, hogy az Ann Arbor-i iskola nyelvi módszerekkel szegregálja fekete tanulóit, akik az otthon használt fekete angol alapnyelvet beszélték, ami nem felelt meg az iskolában használt angolnak. David Crystal és munkatársa egy pedofilok nyelvhasználatát elemző módszert dolgozott ki, melyekkel a ragadozók kiszűrhetőek.

Itthon az igazságügyi nyelvészetet főleg a klasszikus módszerekre: plágiumok, szerzőiség megállapítására, öngyilkossági búcsúlevelek elemzésére használták eddig.

A témáról idáig egyetlen, nehezen beszerezhető, magyar könyv jelent meg: Nagy Ferenc – Kriminalisztikai szövegnyelvészet című munkája (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980.)

Költői kérdés csupán, hogy igaza lehet-e Zamecsnik Péternek, aki szerint:

“a nyelvészszakértői vélemény önellentmondásos, a tényekkel ellentétes megállapításokat és feltételezéseket tartalmaz, nélkülözi az alapvető logikai összefüggéseket, és a vádiratot kívánja alátámasztani a független véleményalkotás helyett”?

Érdekes, hogy ebben az esetben a védelem védekezése mennyire nem professzionális. Egy USA-beli bíróság egy kirendelt, szakértő tanú szakértelmének megkérdőjelezése esetén egészen biztosan elutasítaná, sőt, talán rendre is utasítaná az ügyvédet, ha ilyen ingoványos talajra lépne.

Egy nyelvész hónapokig tanulja a logikát, az érvelést és a szövegelemzést. Jómagam legalább 5-6 szövegelemzést írtam a doktori iskolában, melyekben több száz oldalnyi szöveget szedtem szét ízekre és elemeztem különféle szövegtani modellek szerint. Ezt egészen biztosan megtették a kollégáim is. Az önellentmondásosság az igazságszolgáltatás alapeleme: nem voltunk ott, nem tudhatjuk, hogy mi történt. Annyi tudhat egy szakértő tanú, hogy az adatok ilyen irányú elemzése azt mutatja, a nullhipotézis pedig az ellentétét.

A nyelvhasználat nem számszerűsíthető reáltudomány, de a nyelvhasználat bizonyos részei tipizálhatóak és elemezhetőek – a tévedés lehetőségének fenntartásával.

Saját véleményem szerint a nyelvész szakértők munkája – ez eddig nyilvánosságra hozott információk alapján – kifogástalan és szakmailag megalapozott.