A felelősség ára – amikor a távozók nyomában csak a káosz marad Technikailag ma volt a közvetlen kollégám utolsó napja a cégnél. Két exitinterjúja volt, az egyiken a HR-es leányka finoman közölte vele, hogy hazugság lenne azt állítani, hogy a cég harmadszorra is visszavárná. A másik, talán a jelen bejegyzés szempontjából fontosabb találkozója a hub
Boldog újévet kívánok a Nyájas Olvasóknak 2025 első bejegyzésében! Tavaly óta tényleg igyekeztem a személyes jeremiádák számát minimálisra csökkenteni, de idén valahogy úgy érzem, mintha hátrafelé ültem volna a 2025-ös évre. A közvetlen kollégám két hét alatt összekapart magának egy új állást. Nemcsak hogy kevesebbet fizet, de az értelem szikráját is nélkülözi. “Utánam a vízözön”
Több mint négy éve húzódik ennek a második résznek a megírása, és a körülöttem zajló események továbbra sem könnyítették meg a dolgomat. Egyik kedves, értő olvasó e-mailben jelezte, hogy szívesen olvasná az Érkezés film nyelvészeti célú értelmezésének folytatását, amelyet még évekkel ezelőtt, az első bejegyzések között kezdtem el írni. Nem is csoda, mert egy kivételesen
Jelen esszé bő vázlata egy 2007-es jegyzetfüzetemben várta sorsát. Mivel nem fejeztem be, publikálás előtt ezt meg kellett tennem. Csak újraolvasás után vettem észre, hogy mennyire aktuális a lassan 20 éve papírra vetett gondolatfolyamom, így talán az Kedves Olvasóim is hasznát vehetik – ha mást nem, legalább gondolatébresztőnek. A 21. század elején született nemzedéket gyakran
Nem újdonság, amit itt írni fogok. Szeretett tanárnőm, kezdő írói szárnypróbálgatásaim előtt, közben (még 2007-ben) jó előre figyelmeztetett, hogy “XY vidéki városban esélytelen megjelenni, mert nyugdíjas-irodalom” van. Akkor még nem értettem, hogy ezt nem degradációképpen mondta, hanem ténymegállapítás gyanánt. Csak, mert ez a ténykérdés. Na jó, nem ilyen egyszerű: a szépkorúak tömege az egyetlen réteg,
Tegnap újabb szívszorító hírt kaptam: egy motoros vesztette életét a 21-es főúton, nem messze attól a helytől, ahol éveken át éltem. Ez már a harmadik ember a faluból, akit közlekedési baleset ragadott el. Három különböző élet, három egyedi sors, de mind ugyanarra a végzetre jutott: a sebesség vált az életük végpontjává. A 21-es úton történt
Tegnap este – gyanútlanul, mint a levegőben felejtett szívlapát – eltalált A Bálna. Régóta szerettem volna megnézni, de hol az egészségügyi gyíkok, hol a szerverem, hol a most induló webrádióm vette el az időmet. Tegnap végül letöltöttem és aztán olyan 22:30 elkezdtem nézni. Éjfél utánig tartott, mert egy szuszra néztem meg, belepörgetés nélkül. 15 éve
Van egy ötéves fiam. Egy kis őrült, tele élettel és lendülettel. Ha nem lenne, most talán nem is érteném, mennyire kegyetlen tud lenni a sors és milyen őszinte humorral szúr oda, ha éppen arra van kedve. Két éve próbálunk neki testvért adni, a feleségemmel minden megteszünk, amit csak lehet. A női oldal “‘hiányosságait” feltételezte a
avagy miért hagytam el a tanári pályát öt éve? Ha jól csalom le az időt, éppen az ötödik tanév kezdődött el nélkülem, mióta otthagytam a most már bízvást nemzeti cirkusznak tekinthető közoktatást. Öt éve hagytam el a tanári pályát. Ahogy Vajda János is visszatekintett az idő múlására Gina-verseiben, úgy én is gyakran gondolok vissza azokra
Jelen sorok írója nem orvos, bár – önképzés során megszerzett némi orvosi ismeretet. Jelen írás inkább a logikára és a józan észre épít. Kérem, hogy ha egyértelmű logikai hibát vétenék, írj az e-mail címemre vagy ide megjegyzést. Watch this video on YouTube Csokonai Vitéz Mihály, a felvilágosodás kori magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja már életében