Now Reading: ÚjBranch 5. – Az első reménysugár…

Loading

ÚjBranch 5. – Az első reménysugár…

Olvasási idő: 4 perc.

Szóval végre van miről írni. Első hír nem túlzottan jó: eddig a pontig, a héten 9 12 visszautasítás érkezett (péntek 16 óráig – Admin). Az egyik Háerres elvtársnő biztosra ment és összesen háromszor sikerült elküldenie a visszautasító levelet egymás után. A heti lerázásokból egy pozícióra sajnos butaságból, „véletlenül” adtam be a jelentkezésemet: Senor Fullstack Fejlesztő. Persze 1-2 napon belül vissza is utasítottak. Péntekre – hiába az esély -, kissé „leeresztettem”. A külföldi corpo elutasító levél kb. 1-2 nap alatt jön meg, tipikus tartalma: „alaposan áttekintettük a jelentkezésedet, de a szakmai csapattal való megbeszélés során úgy döntöttünk, hogy nem veled megyünk tovább az állásinterjús folyamatban. [Random céges ál-lazaság és bullshit még a végére, hogy jelentkezz újra] Kellemes álláskeresést!” Tényleg érdekelne, hogy mennyi az az „alapos”? Kb. 6 másodperc lehet. Komolyan gyűlölöm a HR-eseket! A kedvencem, hogy még a Prezitől is, ami egy magyar alapítású cég – egy arab csajka utasított el. A hét végére kezdtem magam így érezni, mint itt a videóban Michael J. Fox:

https://youtu.be/36C9eXVSdFQ

Ezen a héten intenzív érdeklődést tettem a középpontba: próbáltam mindenfajta, még lógó, helyi pozíciót megérdeklődni, de sajnos csak egyetlen, lerázó választ kaptam: még várni kell – persze utána a helyi állásportálon meghirdették még egyszer a pozíciót (ott, ahol – teszem hozzá – pékeket, asztalosokat és targoncásokat keresnek). Nem vagyok hajlandó szotyoláért dolgozni egy kormánylapnak, márpedig ez egyértelműen azt jelzi, hogy nem kaptak még számukra megfelelő pályázatot. Én, a magam részéről várok – hiszen mit is tehetnék? -, eközben viszont komolyan keresek: külföldi, budapesti állásokat is.

Van egy saját, rossz tapasztalatom a lengyel állásokról: pár hétig szinte minden nap csak ilyen állásokra jelentkeztem, hiszen gondoltam, hogy a legendás „lengyel-magyar barátság” miatt majd csak jó leszek valahova. Hát nem. Innen jöttek először vissza az elutasítások: plusz még állandó elvárás volt a lengyel középfok (B2) megléte, amit nem értettem, tekintve, hogy angolul programozunk. Így hát már nem szívesen jelentkezem lengyel állásokra.

A másik, helyi pozíció felől nem is kaptam választ.

Már éppen feladtam volna, amikor ma reggel, 7 órakor találtam 3 pozíciót egy budapesti cégnél, ahová heti 1 alkalommal kell bejárni. Nosza jelentkeztem is, erre nemsokra rá 9:28-kor írt a céges Mancika.

Hi!

We received your application for our JavaScript Developer with Angular position. The next step would be a short intro call with me (IT Recruiter) to discuss the basics of our possible cooperation (nothing technical yet) and see the opportunities we might have for you. Please make sure that you are in a space where you can turn on your camera.

You can book this call here: [URL]

Looking forward to speaking with you!
Regards,

 

Ez végre bearanyozta a napomat (dacára annak, hogy még 2 elutasítást kaptam ma, gyors egymásutánban). Nosza, foglaltam is egy időpontot jövő szerdán 12:30-13:00 között – beszélgetésre. Most már biztosra megyek és jól fel fogok készülni a ChatGPT-vel.

A „sötét zsaruktól” még semmi hírt nem kaptam, de mivel 2-4 hónapot ígértek a teljes folyamatra illetve 1 hónapos visszajelzést arra, hogy egyáltalán elkezdhetjük-e a folyamatot. Ha jól számolom, még „csak” 2 hét telt el a jelentkezés óta, szóval nem sietik el.

 

Egy hirtelen ötlettől vezérelve írtam annak a Zolinak is, aki végül meghintáztatott: kértem visszajelzést és adtam némi false feedbacket.

Kedves Zoltán!

Szeretnék köszönetet mondani a korrekt és rugalmas hozzáállásodért a nemrégiben lezárult interjúfolyamat során. Értékelem, hogy időt és figyelmet szántál rám és hogy ilyen professzionálisan kezeltétek a folyamatot.

A [Cégnév] iránti érdeklődésem továbbra is élénk, különösen a fullstack és a Java backend fejlesztői pozíciók kapcsán, amelyeket a honlapotokon találtam. Ezek a pozíciók tökéletesen illeszkednek a szakmai profilomhoz és karrier céljaimhoz.

Szeretném megkérdezni, hogy véleményed szerint mikor lenne célszerű újra jelentkeznem a cégnél? Bármilyen iránymutatást vagy tanácsot szívesen fogadok, amely segíthet abban, hogy a következő alkalommal még jobb eséllyel indulhassak.

Köszönöm még egyszer a lehetőséget és a visszajelzéseket, és remélem, hogy a közeljövőben ismét lehetőségem lesz bemutatni a képességeimet.

Üdvözlettel:

Admin

A válasz? 3 nap alatt semmi. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy a csávó egy valódi szociopata és inkább áldanom kellene, hogy megszabadultam tőle. Tényleg érdekelt volna a cég és nem akartam véglegesen elvágni minden szalmaszálat, de lehet hogy furcsa volt neki, hogy 11 nap múlva írtam. Bizonyos embereknek mindent szabad. 

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy végre valami értelmes állást fogok kapni: valamiért nagyon erős megérzésem van arról, hogy külföldre fogok dolgozni, de ha Budapest lesz, én már ettől is szivárványt növesztek az elmémbe.

Tényleg nagyon várom a fejleményeket.

svg

What do you think?

Show comments / Leave a comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Loading
svg
Quick Navigation
  • 01

    ÚjBranch 5. – Az első reménysugár…