Ezzel a bejegyzéssel újtára indul tehát „A szegény kis programozó szimbolista klapec nyöszörgései” vagy rövidebben „Progklapec” nevű sorozatom, mely a „második első junior fullstack developer” programozó állásom próbaidejét mutatja be a nagyérdeműnek. Ideális esetben, „happy end” esetén (így lesz!) véglegesítve leszek és nagyobb lesz a fizetésem.

Vágjunk bele együtt tehát ebben a kalandba együtt!

Bármennyire is nem szeretném idekeverni a Rendőrséget, de mindenképpen beszélnem kell róla, hiszen a leszerelésem is a történet része lesz.

Egy dal, a mostani hangulatomról:

Mi akkor is maradunk, amikor nem marad

belőlünk csak a régi tekintet,

Akkor is maradunk, ha eltűnik innen,

minden, amiről ismerni minket.

Hétfő

Utolsó hét keződidik Robotzsaru-rendszergazdaként.  Mindenki dögrováson van: már csak ketten vagyunk a három RZS-rendszergazdából, emellett hiányzik a titkárnő is. Folyamatosan kaptam a feladatokat. A saját, betervezett feladatom aznapra a Kisokos a Robotzsaru programhoz című vademecum kiadvány befejezése. Ennek érdekében már hajnalban a gépnél ültem és igyekeztem minden olyan dolgot – már amit fejből és az egy év jegyzeteiből rekonstruálni tudtam – beleírni a Word-dokumentumba.

Kivettem péntekre a maradék 2 óra sportkedvezményemet. Ekkor dolgozom itt utoljára. A fájdalomnak keserédes mandulaíze van a számban.

Szemét meló, ráadásul képeket is szerettem volna beletenni. Plusz nehezítés, hogy az RZS csak belső rendőrségi hálózaton fut, tehát otthonról APN kártya híján esélyem sincsen futtatni. Reggel 8-tól délután 2-ig folyamatosan dolgoztam. Végül másnap hajnalban néztem át még egyszer otthon, a 35 collos monitoron a kész szöveget, majd elküldtem a főnökömnek és a kollégámnak.

Hívom a munkaügyet a leszerelő parancs iránt érdeklődni: az ügyintéző hüpi nincsen, az idősebb alezredes csaj segítőkész, de türelmet kér: a „héten meglesz mindenképpen”. Nincs más, mint várni és várni.

Végül 14:55-kor – amikor már nem is számítottam rá – felhívott az „állásgaranciás” cég, hogy „lenne egy jó lehetőség, ha még aktuális az álláskeresésem„. Tényleg jó nagy lehet a córesz náluk, mert 6 hónap alatt egyetlen állásinterjút sem prezentáltak. Egyébként szombaton járt le a szerződés aláírásától számított 6 hónap: ergo megszűnt a szerződésünk. Nem is értettem, hogy miért hívtak? Én egyszerűen nem bírom tovább a feszültséget és az állandó állásinterjúzást. Megköszöntem a lehetőséget és lemondtam róla. Már van állásom: a héten fogják küldeni a munkaszerződésemet. A csaj le volt forrázva és valami rezignált gratulációt rebegett, majd letette a telefont.

Közben mérsékelt mennyiségű telefonáradat és ügyfélpanasz. Megőrülés 30%-on.

Kedd

Egyedül vagyok RZS-rendszergazda. Nincs titkárnő sem. Folyamatosak a telefonhívások és délig beesett két „szaros szendvics” is: két bazinagy probléma, melynek megoldása harmadszorra sem sikerült. Az ötvenedik folyamatos telefonhívás után kis híján összeesek a székkel együtt. Jártányi erőm sincsen, kis híján a sírás kerülget: jelentem, ez a Rendőrségen töltött egy évem legrosszabb és leghosszabb napja.

Ha éppen nem csörög a telefon, akkor megy az „írj ki szabit”, „vidd fel a leszerelőt”, „írd ki a sportkedvezményemet”. 12 óra: végre kijutok vécére.

De már látom a fényt az alagút végén: 9:23-kor „adatkezelési tájékoztató” tárgyú levél érkezett a cégtől. A titkárnő most először vette fel velem a kapcsolatot a „Játékos Kft.„-től. Villámgyorsan kinyomtatom, aláírom és szkennelem az anyagot. Már-már gyanús automatizmusok segítségével írom az e-mailt és küldöm vissza a fájlt – végül 9:51-kor.

Közben 9:00-kor, „Robotzsaru rendszergazda munkakör felvétel” tárggyal kimegy a levél a saját munkaköröm betöltésére, az utódom megkeresésére:

„Tisztelt Felhasználók!

Az Informatikai Osztály felvételt hirdet Robotzsaru rendszergazda munkakörbe rendészeti igazgatási alkalmazotti státuszban.

A munkakör hivatali munkarendhez kötött.

A munkakör betöltéséhez szükséges feltételek:

• felsőfokú informatikai végzettség
• problémamegoldó készség
• jó kommunikációs készség
• monotonitás tűrés

Kérem, ha van a feltételeknek megfelelő érdeklődő, az alábbi e-mail címre küldjön egy rövid szakmai önéletrajzot legkésőbb 2022. 06. 10. 13:30-ig.

Esetleges további kérdések esetén állok rendelkezésre az aláírásban található elérhetőségek bármelyikén.

Tisztelettel:

A legkisebb alezredes”

Szólok, hogy „hát, főnök, a múltban kellene jelentkezni„. Keserű hangulat van a hangárban, egyikünk sem szeretné ezt a helyzetet.

Végül helyesbít 9:05-kor, ugyanazzal a tárggyal:

„Tisztelt Felhasználók!

Előző levelemben tévesen szerepelt a jelentkezési határidő.

Helyesen: az önéletrajzot legkésőbb 2023. 03. 03. 13:30-ig kérem beküldeni.

Köszönöm!

A hibáért elnézést kérek!

Tisztelettel:

A legkisebb alezredes„

Parancsom sehol, de hát mit is vártam. Megőrülés 95%-on.

Szerda

Közben – és erről nem is írtam eddig, mert nem volt biztos -, felkértek bírálónak egy blog témájú tanulmány átnézéséhez. Végül egy hétig nem talált meg a levél, amit Messengeren ígértek. Kölcsönös sértődöttség, végül – utolsó próbálkozásképpen – írok egy e-mailt a megadott címre én – múlt pénteken. Hüledezés, amikor kiderül, hogy egy informatikai és társadalomtudományi szakfolyóirat „gmai.com” címre rövidíti az e-mail címemet.

Kedden délután már megírtam a vázlatát és az első változtatát a bírálatomnak. A tanulmány alapvetően jó, de nagyon yuppi-s íze van. Anglicizmusok és dupla szóközök, forrásfeldolgozás és kevés egyéni munka jellemzi, de kell ilyet is. Az elvárhatótól többet dícsérek, de amúgy stilárisan valami förtelmes a szöveg.

Szerda hajnalban, 2:51-kor végzek a bírálattal. Küldök egy levelet a titkár csajnak. 11:27-kor jön a levél:

„Tisztelt Admin!

Köszönjük a bírálatot, írok is szerzőknek, hogy a bírálói javaslatok alapján dolgozzák át az anyagot.

Amint ez kész van, küldöm Önnek ellenőrzésre.

Köszönjük azt is, hogy számíthatunk Önre a jövőben is! Megtiszteltetés!

Köszönettel és üdvözlettel,

XY„

Megtiszteltetés. Kissé megszédülök, annyira jól esik. Bármennyire is nehéz elhinni, a blogok kutatásában itthon én vagyok a szaktekintély. Egyetlen forintot sem kerestem vele, de legalább elszórakoztat. Most is ingyen dolgozom.

Végre újból ketten vagyunk, mi, rendszergazdák. Rendszergazdák, mint mi. Teljes nonszensz. 12:21-kor végre megérkezik a parancsom: „RENDVÉDELMI IGAZGATÁSI JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE, MEGSZÜNTETÉSE” és a saját nevem. Hát szia! Jeszokédollár! A jövő héten mégis szabadulok. Amúgy nagyon felemás érzésem van: szeretek itt lenni, de rettenetes a kevés fizetés.

Alig hallhatóan hüledezik a telefonban a főnököm: „Akkor az új embernek mennyit mondhatok?” Kis szünet, majd sóhaj: „Ugyanannyit?”. Később felvilágosítom, hogy 390 ezret kaptam bruttóban, ő bólint.

Az internetkvótámat már hétfőn kimerítettem: ki kell iktatnom a gépről ideiglenesen a proxy-t és a telefonomról kell osztani az internetet, ha valamit szeretnék megnézni. Most is így blogolok.

Közben átmentettem minden a Google Drive-ra, amire csak szükségem volt: a legtöbb, nem az utolsó pillanatig szükséges eszközömet ma hazavittem.

Jó hangulatú beszélgetés kerekedik a vietnami háborúról, a papírtokos sörétes lőszerről és a .357-es Magnum Pythonról (Rick klasszikus fegyveréről a Walking Dead-ből). Szívszorító érzés: jó lenne itt lenni tovább, itt maradni. De programozó akartál lenni, nem? – jön mindig rá a belső replika. – Igazad van. – bólintok magamnak.

Megint beesik két újabb „szaros szendvics”. Már megint ugyanaz a nő hívogat újra és újra a problémáival. Szó szerint van egy pont, amikor az idegösszeroppanással küzdök.

Ma, ahogyan hazaértem, konkrétan összerogytam az ágyra és 17:30-tól hajnali 3:30-ig aludtam. Teljes blackout. Rettenetesen túlhajtottam magam a RZS kisokossal és a durchmarsban legyártott bírálattal. Abban reménykedtem, hogy a héten lesz még időm PHP-t tanulni, de eddig semmi.

Csütörtök

Minden összekészítve a gépemnél: már csak 2 töltőkábel és a teáscsészém vár arra, hogy betegyem a hátizsákomba.

Végre van titkárnőnk.

A munkaszerződésem 8:40-kor érkezik. Jó pár „szaros szendvics” van itt a szövegben. Például:

Munkaideje: heti 40 óra, napi 8 óra. 9 órától 17 óráig
Munkáltató a Munkavállalót előzetes egyeztetés és tájékoztatás alapján rendkívüli munkavégzésre, így különösen túlmunkára, valamint pihenőnapon és munkaszüneti napon történő munkavégzésre kötelezheti.

Remek, szóval engem is elért a programozói átok, a „binge”. Bár erről nem volt szó, de valahogyan sejthettem volna. Pedig annyira jó embernek tűnt.. és a munkaidő. Én hajnali pacsirtaveréb vagyok (valamelyik…). Mintha arról lett volna szó, hogy rugalmas munkaidő és a kisfaszom. Meh.

Plusz arról beszéltünk, hogy benne lesz a szerződésben a home office, mint lehetőség. Hát ebben nincs ilyesmi.

A Felek megállapodnak abban, hogy a Munkavállaló a Munkáltatóval történt előzetes megbeszélés és írásbeli értesítése alapján állandó munkahelyén kívüli munkavégzésre és más Munkáltatónál történő munkavégzésre is kötelezhető. Ezen esetekben a Munkáltató a munkavégzés helyéről, várható időtartamáról és a másik Munkáltató személyéről a Munkavállalót tájékoztatni köteles. A Munkavállaló előzetesen hozzájárul ahhoz, hogy az állandó munkahelyen kívüli munkavégzés és más Munkáltatónál történő munkavégzés időtartama a két hónapot – a Munkáltatóval kötött külön Megállapodás alapján – meghaladhatja.

Tényleg nem tudom, hogy ez most valós alternatíva vagy csak ügyvédkedés. Miért került be ez a szerződésembe? Bérbe akarnak adni?

Végül, ami leginkább elvette a kedvem, az a következő:

Munkakör: Junior php fejlesztő

Nem értem, hogy miért. Alapvetően erről volt szó, bár mindenképpen beszéltünk olyasmiről is, mely szerint a frontendbe is besegítek. Valahogyan szíven ütött a dolog. Bár ésszel pontosan értem, hogy attól, hogy 1-2 évet PHP fejlesztéssel foglalkozom, még nem kötelez senki sem arra, hogy egész életemben ezt csináljam, de valahogyan annyira hiányzik a kompromisszum melege. Pontosan tudom, hogy megint 1-2 hónapnyi rövidtávú tanulás vár rám. A javamra fog válni, de azért mégsem akartam ezzel foglalkozni. Szívem szerint Angularral foglalkoznék.

Tényleg megnyugtat, hogy a vezető fejlesztő nagyon rendes és tényleg segítőkész: nem csak dumál és okoskodik, hanem – úgy érzem – kölcsönös szimpátia van közöttünk.

Végül persze elküldtem a szükséges adatokat és egyeztettem egy időpontot hétfőn 10:30-ra a munkaszerződés aláírására. Hogy ne basztathassanak, írtam az „állásgaranciás” cégnek is egy e-mail, melyben jeleztem minden adatot. Természetesen semmit sem segítettek, mindent én értem el. Végül 14:38-kor válaszoltak: gratuláltak az álláshoz! Kesernyés befejezés itt is.

Péntek

Mai hangulatom:

Mindenki megtalálta, én meg azt se’ tudom, hogy mit keresek?

Mindenki célba ért, én meg soha nem voltam jó helyen.

Hol az út, hol a társ, hol a cél?

Soha nem voltam jó helyen.

 

Elmaradt a nagy karrier.

Elmaradt a nagy tűzijáték.

Legalább neked összejött, ami kell.

Megérdemled, Te nyertél!

Rettenetes reggel: nem történik semmi sem, ami elvehetné a kedvemet, mégis ecetes a hangulatom. A buszon van helyem oda-vissza, a reggelem nyugodt, bár a szokásos, reggeli, 20 perces meditációmat kihagyom, hogy még utoljára körülnézzek a Hangárnak nevezett gigairodában, ahol életem elmúlt egy évét töltöttem. Több fotót is csináltam és egy hét és fél perces videóban rögzítve végigjártam a munkahelyem alsó szintjét. Mindent elvittem magammal a telefonomban és az emlékeimben, amit csak érdemes volt.

Még utoljára megszámolom, hogy 261 négyzetből (14,5 sor széles és 18 sor hosszú) áll a plafon és még egyszer próbáltam tudatosan átélni azt az utolsó délelőttöt, ami még megadatott. Próbáltam volna kontaktot kérni a főnökömhöz, őt nagyon bírtam, de meglepő módon egész nap csak fanyar cinizmussal gáncsolta ki minden próbálkozásomat. Ekkor értettem meg, hogy mindvégig csak munkahelyi haverság volt köztünk, én próbáltam ráerősíteni, hogy menjünk el lőni együtt, ha meg lesz az engedélyem, de csak morgott valamit. Neki ez ennyi volt. Megértem, hogy haragot érez és a – Nazareth együttes örökbecsűjével kifejezve – „Love hurts”, de hát ez van. Én nem vagyok kurva, aki strichel a figyelemért. Nekem nem járt sebtében összerántott koordináció, hogy „Admin elmegy, barmok”. Ezt megjárt a mentoromnak, de nekem nem. Baszd meg, gyökér, ha még nem száradt le a pöcsöd!

Volt azért annyi benne, hogy elvitt a másik telephelyre a Humánigazgatásra, ahol – mint az amerikai filmekben – elvették a rendőrigazolványomat, a rendőrségi autók vezetésére jogosító igazolványomat (az úgynevezett „ügyintézői igazolványt”) és az utazási kedvezményes papíromat. 8:50-re már nem vagyok rendőrségi dolgozó, mégis csak egy órával később érek vissza a munkahelyemre.

Milyen jó, hogy pont egy hete még kiváltottam 2 új számot a rendőrségi flottába: a jövendőbeli vállalkozásainkhoz. Akkor fel kellett mutatnom a rendőrségi igazolványomat. Korlátlan beszélgetés + 3 GB net 3006 Forintért havonta. Nem is rossz. Addig, amíg nem változtatom meg a csomagokat, vagy pedig nem megyek ügyintézni, gyakorlatilag nem törlik az előfizetéseimet az ORFK flottából. Ha már 3 évet nyerek vele, tényleg megérte.

Azért – hogy tudjam a helyemet – még fél órát várat a kocsinál, amíg a Legkisebb Alezredes intézi a dolgait. Megalázó, de mosolygok: nem engedem, hogy szomorúnak vagy keserűnek lássanak a munkatársak. Sem oda, sem vissza nem beszélünk: érezhetően sértett, pedig én próbálom megköszönni az egy évet. A mostanra ex-Főnököm még mérges. Én örülök, hogy legalább ennyivel kevesebbet kell elintéznem kedden: ezt is ő ajánlotta fel, hogy elvisz. Az Alez. tüntetőleg jelölt CV-t nyomtat, ott hagyja az asztalán, jól láthatólag. Futólag rápillantok: fiatal csávó, aszongya magáról „IT szakértő” (édesistenem, majd amikor meglátja a Robotzsarut, vért fog pisálni a szagértő úr), rendszergazda végzettség egy helyi középsuliban. Kevés lesz ő ide: itt diplomások vannak, magasan képzett emberek.

Nem is nagyon szól hozzám senki, az egyik munkatársam által mondott viccről nem tudtam, hogy ez lesz az utolsó, rossz szóvicc itt. Még ott van a fülemben: „Hogy hívjuk a szomorú fűszer sétáját? Bú só járás.” Így tromfoltam: „Hogy hívjuk a vécézésért kért pénzt? Szardella.” A többiek – a közvetlen munkatársam kivételével – tüntetőleg kivonulnak: nem tudnak már mit kezdeni velem. Nagyon örülök, hogy a munkatársam még tudott szerezni nekem megyés karjelvényt: kettőt is. Nagyon-nagyon örültem neki, mert a ruhás csajnak sokat segítettem, ő is teljesen elhűlt, hogy elmegyek. Végül – mivel senki sem kérte el a számom – átküldtem a munkatársamnak és kezet ráztam vele. Megható volt. Nem is nagyon találok szavakat még: tényleg nagyon kavarog még bennem minden.

Bármennyire is másnak hittem ezt a munkahelyet, csak igaz lesz: ezeknél is csak elmenő lesz a fasz, aki váltani mert.

Most először tényleg fájt elmenni egy munkahelyről, de tudom, hogy csak jobb állás fog várni.

Kedden végleg leszerelek a Rendőrségtől.