Ismét egy spontán bejegyzés, ezúttal a munkahelyről. Kvázi azzal is okolhatnám a dolgot, hogy kifogyóban a havi internetkeretem (rohadt proxys net!), de mindenképpen lenne pár apróság, ami böki az oldalamat.

Mivel – tanulva az eddigiekből – nem szeretném időnek előtte ellőni a puskaport, így csak annyit mondok: a történelem ismétli önnönmagát. Több, mint egy éve küldtem be ahhoz a céghez a második jelentkezésemet, melyet reakció nélkül utasítottak el. Ez az a cég volt, melynek bár csináltam próbafeladatot, de kiteszteletlenül küldtem be és végül elutasítottak. Számomra mindig is ez a cég lesz az álommunkahely: remek dolgokat hallottam róla, tényleg jól fizet.

Nos, most egy kedves valaki (tényleg nem én) pár társammal együtt, egy csokorban elküldte az én önéletrajzomat is újfent ehhez a céghez. Igaz ugyan, hogy kérdezte, hogy jelentkeztem-e valahova a városban, de én bevallottam, hogy körülbelül egy éve nem adtam be állásjelentkezést. Ami igaz is.

Ez még mindig nem rengetné meg a Sors kerekét, s ezért nem is született volna bejegyzés, de kiderült, hogy hetünk közül öt, azaz 5 embert behívtak nulladik körös motlevél-írásra. Hármat találhatsz, Nyájas Olvasó, hogy Admin melyik csoportba tartozik. Bezonyám! Én ki lettem szórva azonmód. Őrületig keresem az okát, hogy én miért nem? Idősebb vagyok? Kövérebb? Férfi? A doktori címem az oka? Nem szimpatikus a pofám HáeRre Cuncuskának, vagy mittudomén?

A másik, hogy pont ma küldte a városban levő multi fejlesztő cég automatája az e-mailt, hogy törölnék a jelöltprofilomat a cég szerverén, ha már nincs szükségem rá. Most néztem meg, 2021.11.18-án interjúztam velük: azóta is elrettentő példaként emlegetem, hogy CV-ben hangsúlyosan jelzett, passzív német nyelvtudással akartak németül beszélgetni velem.

Az sem jött össze.

Tényleg úgy érzem, hogy nagyjából megrekedtem a jelenlegi munkahelyemen. Fizetésemelés legalább 2 évre jegelve: hiába kaptak a hivatásosok fizetésemelést, én nem tartozom közéjük: én rendvédelmi alkalmazott vagyok, az én fizetésem ugyanannyi maradt. Tudom-tudom. Én is hallottam a dumát (anyám is rámköpte tegnapelőtt): „aki van munkahelye, az becsülje meg, mert harc lesz az állásokért…” (by Orbán). Ettől függetlenül úgy érzem, hogy nem ott vagyok, ahol lennem kellene. Még nem vagyok „otthon”.

Tényleg úgy érzem, hogy 34 évesen most van itt az utolsó esélyem a karrierváltásra, de esküszöm, mintha a Sors szándékosan szívatna meg, hogy amikor váltanék, vagy COVID-járvány vagy rekordinfláció tör a világra, melyek miatt a juniorok számára a munkaerő-piac annyi eséllyel kecsegtet, mint egy élettel végigjátszani a Dark Souls-t (bár mint a példa mutatja, mindig vannak kivételek 🙂 ).

Igaz ugyan, hogy most legalább van egy hátországom és a házasságom is nagyjából rendben van.

Az apróbb sikerek is sikerek, nem?

UPDATE: Amikor a hatodik srác is bejelentkezett, hogy a cég megkereste, rákérdeztem a dolgra az összekötőnél, hogy én miért maradtam ki? A válasz a következő volt:

„Szia Admin! Sajnos nem véletlen. Azt az információt kaptuk, hogy most frontendre nem keresnek senkit. A többiek egy JAVA alapú fullstack képzést végeztek el, és őket a JAVA miatt keresték meg. Sajnálom. ”

Milyen érdekes, hogy a JAVA-alapú technológiák, melyek szépen-lassan kikopni látszanak a webfejlesztésből, vidéken még tartják magukat. Bár én is tanultam JAVA-t, ettől függetlenül mégis ők lesznek a „jövő” fejlesztői: gyakorlatilag mindannyian ugyanahhoz értünk, azonos szinten. Ettől függetlenül sem kellek. Én meg a Java + Spring Boot és az újhullámos MongoDB és Typescript tudásommal mehetek banánt hámozni.

Viszontválaszom: „Köszönöm szépen az információkat és a kedvességedet. Legalább így pontosabb képet kaptam a dologról. Bizakodó vagyok azért, reméljük, hogy akad majd más lehetőség is. ”

Nem csalódtam ebben a cégben, csak magukat adták. Ezek szerint a hírnév nem minden. A feleségem kommentjét ide másolom még, mert szerintem telitalálat: ” Sajnálom Api, de ezek olyanok mint a Lannisterek, jobb tőlük távol lenni. Lesz sokkal jobb is„