Már szavaim sincsenek arra az avícsire, amiben vagyok. Ezen a héten a körülmények miatt kudarcot vallottam sztoikusként és a heti viselkedésemmel a teljes antitézisét gyártottam le a sztoikus filozófiának. Már csak a totális és tökéletes ellentétével, a következő videóval tudom kifejezni, hogy mennyire elegem van… (Plusz pont a megfejtőnek, aki megmondja, hogy melyik ikonikus filmhez kötődik az alábbi zene és klip.)

Annyira szürreálisan lett szar minden egy pillanat alatt, mintha maga Örkény mester írta volna: esküszöm, hogy ma már csak az őrnagyot várom, hogy egész este dobozoljon velünk (legalább addig valaki vigyázna a gyerekre). Előtte derült ki, hogy a tavaly vett robotporszívóhoz ma átvett karbantartási kellékek 70%-a totálisan nem erre a típusra való, tehát az utolsó fizetésemből feleslegesen dobtam ki majd 15 ezret. Komolyan mondom, már sírni tudnék. Apropó sírás.

Ahogy kell, a klambó éppen akkor ébredt fel, amikor leírtam ennek a bejegyzésnek a címét. Mivel tipikusan fülhallgatóval a fejemen gépelek, egy darabig csak az igen erős háttérzaj tűnt fel, majd amikor kinéztem a dolgozószobámból, egyszerre csak azt láttam, hogy a fiam meztelenül, sziréna módjára, szíve teljes erejéből, istenigazából, fejhangon üvöltött, mintha Pista bácsi ezeréves betonkeverőjét tették volna a lábára. A látványt csak tetézte, hogy az úrfi a háta közepéig szarosan futott el előttem, mögötte pedig a nejem rohant pelenkával és törlőkendővel sikongatva, nehogy a gyerek féktelen, szilaj kedvében a falnak száguldjon. Örkényi életem van – mondom én.

Ez a hét a végtelenbe nyúló próbafeladatoké volt. A héten már túl vagyok egy mini állásinterjún(?), egy elutasításon és két félig-meddig megoldott próbafeladaton.

1. A visszautasítás

Egy hétnyi mákreszelés és intenzív vízgereblyézés után éppen most jött egy eléggé bunkón megfogalmazott elutasítás attól a cégtől, akitől a legjobban vártam egy állásinterjút. Fura is volt, hogy csesztek arra, hogy egy feladatot megírjanak, hanem csak nyúltak egyet Codewars-ról. A múlt hét szombatom ráment arra, hogy jól megcsináljam. Örültem, mert futott a program, tette a dolgát és bár nem volt tökéletes, de tényleg elég jó volt és ma is azt hiszem, hogy állásinterjúra elégnek kellett volna lennie. Már az is gyanús volt, hogy a jelentkezéskor kapott automata levélben nem volt arról szó, hogy kinek és milyen formátumban küldjem el a forráskódot, sőt programnyelvet sem definiáltak hozzá. Mindegy – megoldottam. Ránézésre könnyű feladatnak tűnt, de az adatok kiíratása borzasztóan összetett volt.

„Kedves Admin!

A kollégám kiértékelte a feladatot, ez alapján nem szeretnénk interjúra hívni.

Sok sikert a további kereséshez!

Összegzés:

Nem tudom ellenőrizni, hogy a megoldás/algoritmus helyes-e, mert nincs a forráskódban olyan metódus, amit meg tudnék hívni egy int értékkel és visszaadna egy String értéket. Ilyen értelemben a megoldás nem teljesíti a feladatkiírást. Az nem lenne baj, ha az elvárt public static String formatDuration(int seconds) metódus mellett lenne egy main, ami beolvas értékeket és a konvertált szöveget kiírja, ha meglenne a unit tesztből hívható formatDuration is. Módosítottam a kódot úgy, hogy tudjam futtatni a teszteket, de sajnos nagyon sok hibásan kezelt eset van.  [itt egy csomó, a program által kiírt adat van]

Ezt sajnos így nem tudom elfogadni.”

Persze, később rájöttem, hogy a manusnak annyiban igaza volt, hogy a kiíratást a metódusba kellett volna átrakni (nem a mainben hagyni) és ott visszaadni egy stringet. Aláírom, ez tényleg igaz. De hogy megvédjem magam:

1. a feladatban csak egy általános következtetés utal arra, hogy így kellene, az nincsen explicite megtiltva, hogy a főmetódusban írassak ki, bár tényleg nem a legelegánsabb.

2. Alapvetően egy működő programmal állunk szemben. Félreértés ne essék az idézetben a „hibásan kezelt eset” a kiíratásra vonatkozik, nem a matematikai műveletre/konvertálásra, melyet el kellett volna végeznie a programnak (ezt mondjuk csak gondolom, mert a „kedves névtelen lektor” csak a program által kiírt eredményeket szúrta be a levélbe. Ez abszurd, mert ha rosszul működik a program (ahogyan ők állítják), nem fogom tudni a helyes adatokkal ugyanezeket az eredményeket kinyerni, ugye, kedves névtelen lektor kolléga?. Bezzeg az általa futtatott tesztadatot/teszteseteket nem küldte át, hogy én is ellenőrizhessem. Tehát a feladatmegoldásnak körülbelül 85%-ban megfelel a program. Erre miért nem jár állásinterjú? Megmondom miért: mert ez állás nem létezik. LinkedIn-en, ahol a cég általánosságban hirdet, ez az álláslehetőség már nincs fenn, csak egy vezetői pozíció. Plusz a kedves volt kollégám dolgozott itt is és rákérdezett, hogy akkor tudnának-e nekem állást adni? A válasz: ők csak seniort keresnek. Aha.

Lenne egy kérdésem az ilyen cégekhez: ha nem adtok esélyt a juniornak, akkor meddig lesznek még levadászhatók a seniorok? Egy idő után annyi pénzt fognak elkérni (már a közeljövőben), hogy abból 3-5 juniort alkalmazni lehetne. Hogyan fejlődjek, ha nem kapok esélyt? Hiába gyakorolok otthon, az nem számít „releváns szakmai tapasztalatnak”, ahogyan megtudtam.

Persze, nem tökéletes a program, de egy junior szintjét – úgy vélem – így is sikerült túlteljesítenem. Meg könyörgöm a másik dolog, ha a csajka – aki levelezik – a céges „Team Happiness Manager-nek” nevezi magát, akkor ne fosson már ki olyan levelet, mintha egyszerre, egymás hátán tettem volna újra anyává a kutyáját és a mamáját a konyhaasztalán. Mi az, hogy „A kollégám kiértékelte a feladatot, ez alapján nem szeretnénk interjúra hívni„?

Milyen surmó stílus ez? Legyen így: „Sajnos a beküldött próbafeladatod nem ütötte meg az általunk elvárt mércét, így a felvételi folyamatot – az előre közölt feltételek szerint – nem tudjuk folytatni veled [írhat Veledet is, nagybetűvel, úgy még kedvesebb]. Kérlek, figyeld honlapunkat az újabb pozíciók miatt. A további álláskeresésedhez minden jót kívánunk!” Most megint egy újabb, önjelölt marketingmenedzsert javíthattam ki. Meeeecsoda csegtiszteltetés. Úgybizonydá! Meöcseöplöplöplö! 😀 😀 😀

Hát szarjanak sünt!

Ezzel úszott még egy pozíció egy picsányi városban.

2. Az új lehetőség

Tudtam, hogy az X. cég lecsapna rám, mert a múltkor is írt, ők voltak az elsők, akik állásinterjút szerettek volna velem, még márciusban. Akkor valamiért a szíéó nem válaszolt, de egy volt kollégám mondta utólag, aki két évet volt már ennél a cégnél, hogy ez a csávó borzalmasan szétszórt és hanyag, úgyhogy könnyen meglehet, hogy 2 emlékeztető levél dacára is elfelejtett visszaírni.

Mindegy, most jelentkezett Kispista (nem úgy hívják…), aki bár szoftverfejlesztő a cégnél, de azért meginterjúvolna Skype-on. Mondom okés, gondoltam, hogy a nagyfőnök helyett szervezkedik és miután bemelegített, majd becsatlakozik a CEO is (visszaolvasva ez teljesen olyan, mintha egy homi édeshármas leírása lenne :D). De nem. Vérpisti interjúztatott: miért akarsz informatikus lenni? Mit tudsz? Hol tartasz programozásból? Baszki, mindössze 10 percig tartott az interjú! A feleségem, a legnagyobb melegben ezért bumlizott ki a gyerekkel!

A lényeg, hogy egy gyakornoki/junior programba akarnak beszervezni: először csak belső projektet kellene a többi juniorral és gyakornokkal megcsinálni, utána jönne az éles projekt. A kollégámtól megtudtam azt is, hogy ez a cég fizet a legrosszabbul a városban, de biztos állás lenne legalább.

A srác – mintha csak azért lett volna az első vonalban, hogy megtudja, hogy tényleg jelentkeztem-e vagy csak szívatom őket? – tulajdonképpen csak egy időpontot adott a nagyfőnihez jövő péntek délutánra. Nem mondott pontos feltételeket az állásról. Lehet, hogy egy darabig minimálbéres munka lesz, lehet, hogy csak 6 órában akarnak alkalmazni. Ennek ellenére legalább lesz egy hely, ahol nem egy faszkalap kénye-kedvétől függ, hogy véglegesítenek-e, hanem normális, seniorokkal segített képzésem lesz, amit mindig is szerettem volna.

Jelenleg ennyit tudok.

3. A szívatós cég feladata

Van a városban egy cég, aki a céges bevétele alapján elmarad az élvonaltól, de a munkavállalókkal szembeni elvárása hatalmas. A próbafeladatokra mindössze 48 órát ad emellett teljesen full-stack alkalmazásokat kell próbafeladatként fejleszteni. Eddig kétszer jelentkeztem hozzájuk, de minden alkalommal más stack-et kértek a feladatban, mint amim jelenleg van. Ott szívattam meg magam, hogy kidolgoztam (feleslegesen) a régen kapott PHP-feladatot, mondván, hogy „halihó, én máris készen vagyok vele!”. Most persze mást kértek. Egy teljes RESTful API-t back-enddel és front-enddel. A front-endhez jelenleg még alig értek, a világéletben back-endes pasi voltam.

Addig eljutottam, hogy egy minta alapján (khm…) megvan a PHP-s backend, de a front-end a franckarikának sem megy. A JavaScriptem alapszintű, de ennek ellenére persze belevágtam.

Két eset lehetséges:

1. A cég alapból ekkora „farrokh” és tényleg ilyen munkakörülmények vannak.
2. A feladat tulajdonképpen egy első körös stresszinterjú, hogy mennyire mersz kilépni a konfortzónádból.

Úgy határoztam, hogy nem foglalkozom tovább a dologgal, hanem elküldöm nekik félkészen a feladatot. Ha akarják, akkor beszélgethetünk, de nem akarok további energiát beletenni egy feltehetően bukott ügybe (ez a Concorde-effektus). Valószínűnek látszik, hogy csak arról van szó, hogy nem akarnak egy junior kiképzésével foglalkozni, nekik (is) kész ember kell.

Álláskeresés kezdete: 2021. július 1.

Beküldött önéletrajz: 8 darab.

Elutasítottak 2 cégtől.

Válasz nem érkezett 4 cégtől.

Megoldott próbafeladatok: 3 darab.

Tényleges állásinterjú száma: 1.

Kapcsolatban állok: 2 céggel.