A mai egészségügyi sétám alkalmával lőttem ezt a képet. Bár maga a videótéka már jó 20 éve csődbe mehetett (én csak körülbelül 10 éve élek itt), de az az igazi napszítta, függöny fedőnevű giccshalom még az ablakban van, az ízlésesen kidekorált, „Videokölcsönző” formájú műanyag iszonyattal. Annyira retro hangulatba kerültem, hogy majdnem becsöngettem egy „A szikla” kaziért (R.I.P. Sean Connery 🙁 ), dacára annak, hogy jó 20-25 éve nem volt a közelemben VHS-lejátszó.

A graffitik minden városban hozzátartozó részét képezik a kirakatoknak, így azokat is teljes pompájukban megörökítettem.

A fiatalabbaknak: a videotékák voltak az előző évezred Netflixei, annyi különbséggel, hogy egyszerre általában egy videókazetta-példány volt a filmekből és egy napra, illetve hétvégére lehetett azokat kikölcsönözni. Ha nem hoztad vissza, késedelmi kamatot kellett fizetned. Amúgy be lehetett dobni az ajtón hagyott levélrésen keresztül is a szajrét, ha nyitvatartási időn kívül hoztad volna vissza.

A kölcsönzés igazi pikantériáját az adta, hogy nem mindig az volt a videókazetta tokjában, amiért fizettél, s ez a szülők vérnyomását is fel tudta csűrni – ingyen. Könnyen megeshetett bizonyos falusi videótékákban (khm…), hogy már csak otthon, a „Play” gomb lenyomása után jöttél rá, hogyha nem lépsz azonnal a tettek mezejére, egy ördögi tinédzser miatt, az ötéves gyerekeddel Hófehérke helyett Hókefélkét fogod nézni este.

Aztán, megvolt a VHS-szalag azon rossz tulajdonsága is, hogy minél többször nézték, annyival rosszabb volt a minősége. Egy sikerfilm esetében könnyen úgy járhattál, hogy két hónappal a premier után a kazettán szereplő film bizonyos jeleneteit csak a képzelőerőddel és árnyékbábokkal tudtad feldolgozni. Ha csak rá nem vett valaki valamit a kazettára (khm… ez is megtörtént…).

És akkor nem beszéltem a hangalámondásról… Az egyszerűen „fantasztikus” volt. Mondanám, hogy milyen retró egy – hangjából ítélve – munkába induló, ukrán bérgyilkosra hajazó szinkrontolmács negédes baritonját fülelni, de azóta sem hiányzik az élmény. Tessék, itt van 2 perc az 1980-as évek végi, magyar filmnézési lehetőségekből. Én szóltam. És ezt még pornófilmekkel is megcsinálták. OMG!