Jelen esszé bő vázlata egy 2007-es jegyzetfüzetemben várta sorsát. Mivel nem fejeztem be, publikálás előtt ezt meg kellett tennem. Csak újraolvasás után vettem észre, hogy mennyire aktuális a lassan 20 éve papírra vetett gondolatfolyamom, így talán az Kedves Olvasóim is hasznát vehetik – ha mást nem, legalább gondolatébresztőnek. A 21. század elején született nemzedéket gyakran
Nem újdonság, amit itt írni fogok. Szeretett tanárnőm, kezdő írói szárnypróbálgatásaim előtt, közben (még 2007-ben) jó előre figyelmeztetett, hogy “XY vidéki városban esélytelen megjelenni, mert nyugdíjas-irodalom” van. Akkor még nem értettem, hogy ezt nem degradációképpen mondta, hanem ténymegállapítás gyanánt. Csak, mert ez a ténykérdés. Na jó, nem ilyen egyszerű: a szépkorúak tömege az egyetlen réteg,
Disclamer: Mélyen megértem a szülők és a család gyászát Karesz miatt. Természetesen ezzel a bejegyzéssel nem kívánom a lassan negyed évszázada gyógyuló sebeket feltépni, mindössze csak azt a hatást és szellemi muníciót szeretném prezentálni ebben a bejegyzésben, amit nekem évek alatt ez a film adni tudott. Írásomban igyekeztem a legnagyobb tapintattal érinteni Karesz személyét, de