Több mint négy éve húzódik ennek a második résznek a megírása, és a körülöttem zajló események továbbra sem könnyítették meg a dolgomat. Egyik kedves, értő olvasó e-mailben jelezte, hogy szívesen olvasná az Érkezés film nyelvészeti célú értelmezésének folytatását, amelyet még évekkel ezelőtt, az első bejegyzések között kezdtem el írni. Nem is csoda, mert egy kivételesen jól felépített sci-firől van szó, amely a nyelvészetet teszi meg a konfliktus megoldásának kulcsává.

Nos, éppen van is kedvem, úgyhogy el is követem a folytatást. Hálásan köszönöm, hogy eddig is hűségesen vártatok, de ha úgy érzitek, ez a poszt még így is csak „félig” készül el, akkor nem tévedtek: a befejezést és a végső tanulságokat a 3. részben tervezem megosztani. Most viszont lássuk, hogyan folytatódik ez a különleges nyelvészeti kalandozás az Érkezés című filmben! A timekódok – változatlanul – a Blu-Ray verzióból származnak.

Még egy dolog: sokkal jobban van kidolgozva ez a „nyelvész megérti az alien nyelvet” folyamat az Apple TV-s Invázió című sorozatban, amelyben a nyelvészcsaj ugyanazokat a kérdéseket feszegeti, és hasonló módon tálalja a téma nehézségeit, amiket már én is boncolgattam: például hogyan lehet apró lépésekkel feltárni egy ismeretlen, földönkívüli nyelv rendszerét, vagy hogyan segít a kontextus, a testbeszéd és a kultúra egyáltalán bármit is megérteni egy totálisan idegen civilizációból.

Szóval kezdjük. Te mondd, hogy „Nyelvészként szarabb a film”, mert a Te hangod mélyebb.

04:33 – Egy döcögős nyelvtörténeti óra

A film Blu-Ray változatán 04:33-nál találjuk azt a jelenetet, amelyben hősnőnk – Dr. Louise Banks – épp a portugál nyelv sajátosságairól tart előadást. Ezt rajta kívül mindössze hatan hallgatják (bár, hogy van-e pulzusuk, abban nem vagyok biztos 🙂 , lévén, hogy a korábbi, neolatin nyelvcsaládról szóló összefoglaló finoman szólva se váltott ki osztatlan sikert. Ráadásul a monológjában felmerül egy izgalmas gondolat: a portugál nyelv jelentősen eltér a többi újlatin nyelvtől, részben történelmi, részben földrajzi és kulturális okokból, kezdve például Galícia középkori nyelvi örökségével.

Ilyen az élet? Gyakran igen: a bölcsészkarok bizonyos kurzusai sokszor pont arról nevezetesek, hogy sokkal kevesebben ülnek be rájuk, mint a mainstreamnek tartott, „mindenkinek kell” kurzusokra.

Nyelvtörténeti előadás?

A 04:43 körül elejtett megjegyzés szerint a portugál a középkori Galíciában formálódott, amikor “a nyelv még a művészet egy eszköze volt”. Sajátos kérdésként felmerül, hogy akkor most nem az? Mert ha nem, akkor mivel írunk verseket manapság – netán lángvágóval? A nyelv csodálatos eszköz: ha kell, kémiai szaktudás átadására, ha kell, versírásra és művészeti tevékenységre is használható.

A doktornő érvelése szerint a portugál érdekesebb, mint sokan gondolnák, mert a középkori Galícia nyelvi örökségével is szoros kapcsolatban áll. Vagyis – kicsit sarkítva – itt már nemcsak arról van szó, hogy a portugál egyszerűen egy „spanyolra hasonlító” nyelv, hanem arról, hogy történetileg, kulturálisan és földrajzilag is rengeteg saját útja volt. Ez annyiból is izgalmas, hogy miközben a többi újlatin nyelv például a római hatások és a középkori latint használó közigazgatás nyomát mutatja, a portugál fejlődése során egyedi jellemzőket fejlesztett ki. Nem véletlen, hogy a nyelvtörténészek gyakran emlegetik a „Galíciai-Portugál” irodalmi nyelvet mint egy különleges, sok tekintetben önálló kultúrkört.

Mégis: a legtöbb szeminárium sokkal pezsgőbb és érdekesebb ettől, sokkal több munkát és kreativitást várnak el a hallgatótól.

Ezek a kissé ironikus kérdések kiválóan illusztrálják a film (és a hősnőnk) kettősségét: a gyakran száraz, egyetemi tantermi közegben elhangzó tényekre egyszer csak jön egy csavar, amivel kicsit visszarántják a figyelmet a sci-fi „nagy eseményére”: valahol a világban földönkívüliek lehetnek, de Dr. Banksnek mégis a portugál nyelv legapróbb nuanszai fontosak. Perszehogy. Adjunk a sztereotípiának: több tanárom, majd később kollégám szinte Kakuk Marci-szerű figura volt: volt, aki az Uralban kutatott a farkasok közelségében, más Svédországban kocsmázott a szakma krémjével és imádták a terepmunkát. De az is lehet, hogy csak nekem voltak sokkalta „érdekesebb” nyelvészkollégáim, ki tudja?

05:03 – „Dr. Banks, lenne szíves…?”

Felkapjuk a fejünket, amikor az egyik katona „Dr. Banks”-ként szólítja hősnőnket, és arra kéri, kapcsoljon be egy hírcsatornát. Persze, teljesen hétköznapi, hogy egy nyelvészt doktoroznak, még ha a valóságban ez talán ritkábban is hangzik el hétköznapi helyzetekben. A valóság az, hogy legtöbbször még a hivatalos helyeken is lecsalják a doktori címet, nemhogy csak úgy „ledoktorozzanak”. Csak egyetlen esetben láttam, hogy valaki nyelvészként ezt megkövetelte volna: egy szerényebb képességú kollégám az egyik diákját javította ki. A valóság persze az, hogy bizonyos szinten felül mindenki doktor, tehát nincs értelme vagy többlet jelentősége ennek. (És akkor a habil. és társairól még nem is beszéltünk).

Ennek a jelenetnek a lényege mégis inkább az, hogy közben kiderül, mekkora a fenyegetés és mennyire komoly katonai beavatkozás várható. Bár a “tévé” és “tábla” kérdéskör kicsit anakronisztikusnak tűnik, a történet logikájában ez még belefér. Persze megint sztereotípia: a szájtáti, fennakadt szemű bőccsész még azt sem tudja, amit a többi ember. Namajdakatonák!

05:35 – Ki, majd felderülnek az idegen objektumok

A film 05:35-ös részében arról szerzünk tudomást, hogy nyolc plusz egy, azaz összesen kilenc (valójában 12) idegen objektum érkezett a Föld különböző pontjaira. Az elhangzó tájékoztatás során 450 méteres magasságot emlegetnek, de később is változnak ezek az adatok. A lényeg, hogy a bolygó több pontján landoltak a járművek, és ez az állapot – mint kiderül – jó ideig nem is fog változni. Ezt mindenképpen jó mérőfoka a forgatókönyv összeszedettségének és részletességének.

07:18 – Miért pont 12?

A 07:18-nál felmerülő logikus kérdés: “Ha az idegenek békés szándékkal érkeztek, miért 12 objektumot küldtek, miért nem csak egyet?” Az addig elméleti nyelvészeti fejtegetéseken csiszolódó Dr. Banksnek hamar át kell váltania egy sokkal stresszesebb, gyakorlati problémamegoldó üzemmódra. Ez jelzi, hogy a film a “tudományos kíváncsiság – katonai fenyegetettség” kettősségére épít. Egy tárgyalótermi vita, egy “kölcsönös szándékfelmérés” kezd körvonalazódni, miközben senki se tudja, az idegenek honnan és miért érkeztek. Tényleg, miért küldtek redundáns jeleket az idegenek? Lehet, hogy csak biztosítani akarták az információ megmaradását. Erre miért nem gondolt senki? Bár nem vagyok asztronómus, de az csak egy elmélet, hogy ha vannak idegenek, akkor ellenségesek. Sokkalt a nagyobb a valószínűsége, hogy technikailag és erkölcsileg már meghaladtak bennünket és tanítani vagy legalább is megfigyelni szeretnének minket.

Itt a film a nyelvészeti gondolatok mellett földrajzi, politikai és pszichológiai kérdéseket is felvet. Mi lenne például, ha az űrlények tudatosan „több emberi kultúrát” akarnak elérni? Ha a nyelvük annyira bonyolult és idegen, hogy több különböző szemszögből kell megközelíteni, mielőtt bármiféle közös nevezőt találnánk? Ez már önmagában is jelzi, hogy a film a nyelvtudomány és a kulturális sokszínűség olyan széles spektrumát villantja fel, amit ritkán látunk nagyszabású sci-fikben.

Valójában lehet, hogy így nagyobb eséllyel kapnak választ a Föld lakóitól, hiszen több „tudóscsapat”, több kultúra, több nyelvi közeg is dolgozik az ügyön – talán ezzel biztosítják be, hogy valaki előbb-utóbb megfejti a rejtélyüket. Nyelvészként (vagy bármilyen más tudomány képviselőjeként) érdekes felvetés, hogy ha mi akarnánk kapcsolatot teremteni egy idegen civilizációval, vajon hasonló stratégiát választanánk-e? Vagy megelégednénk egyetlen „diplomáciai küldöttséggel”? A modern nyelvészet egyik alapkérdése a szinkrónia és diakrónia mellett az is, hogy egy nyelv közvetítőként milyen tényezők által torzul, amikor más csoportokhoz ér. Ha a Föld különböző részén valóban nagyon más metódussal közelítik meg az idegenek nyelvét, megnő a hibalehetőség. De az is lehet, hogy pont az összevetésből lesz valami igazán nagy áttörés. A film szimbolikusan ezt a fajta összehangolt, de mégis sok helyi specialitást felvonultató nyelvi-kulturális puzzle-t mutatja be.

08:00 – Egyedül a frontvonalon?

Egy rövid, de fontos jelenetben („08:00” környékén) bepillantást kapunk Dr. Louise Banks magánéletébe. A nézőnek feltűnik, hogy a ház, ahol él, első ránézésre egy gyönyörű, tóra néző villának tűnik – gondolhatjuk is: „Erre mégis hogy futja egy egyetemi oktatónak?” Ez persze Hollywood, de dramaturgiailag érthető. A táj szépségével kontrasztba kerül a magányos főhősnő, aki egy tragédia árnyékát hordozza magában. A könyvverzió (Ted Chiang novellája, Életed története) jobban kibontja Louise személyes hátterét és a lánya tragédiáját. A film először csak sejtet valami szomorú múltat: közeli szerettét veszítette el, és a traumát még nem igazán dolgozta fel. Nem véletlen, hogy ez a motiváció kulcsfontosságú lesz a későbbi időkezeléses csavarban.

Egy kis kitérő: a nyelvészkollégák valósága általában nem hasonlít erre. Többen (tanári korszakomban magamat is beleértve) küzdünk anyagi nehézségekkel, posztdoktori pályázatokkal, pluszmunkákkal, hogy egyáltalán fenn tudjuk tartani a kutatásainkat. Dr. Banks-el ellentétben kevesen „ugranak” bármikor helikopterre, hogy egy katonai támaszponton alienekkel csevegjenek. De hát pont ez a lényeg: a film felemeli a hétköznapi egyetemi szférából a főhőst, és ráaggatja a „világ megmentője” szerepet.

09:18 – Nyelvi lelemény és orosz híradó

Külön említésre méltó, hogy Louise Banks simán érti az orosz híradót. Ez egy tipikus filmes húzás: a főszereplő maga a poliglott lángész, akit a Pentagon és a hadsereg is ismer, és csak ő képes a perzsa–kínai–akármilyen szöveg dekódolására. Nyilván a valóságban egy nyelvész sem lehet egyszerre a héber, a mandarin, a perzsa és a portugál fordítás koronázatlan királya (legalábbis nem tipikusan). De a film logikája szerint ezzel demonstrálják: Dr. Banks széleskörű tudással bír, a nyelvészeti tanulmányai és a korábbi munkái során megtanult annyit, hogy az alapvető híradós szövegeket megértse. Ez is felvezeti a „többnyelvűség = zsenialitás” topikot.

10:12 – A munka hőse

Bár a történet szerint szükségállapot van, Dr. Banks mégis könnyedén átjut a katonai kordonon, és bemegy dolgozni. Jogosan merül fel a kérdés: milyen engedéllyel sikerült ezt megtennie? A film ezt részletesen nem magyarázza el, de hamar látjuk, hogy a hatalom képviselői (és némi logisztika) mögötte állnak, így a “kevesebb több” dramaturgia elve érvényesül. Ha ilyen szintű engedélye lenne, amelyet ez a rész sejtet, már sokkal előbb és részletesebben tájékoztatták volna a „doktornőt”.

10:57 – “Ön két éve már végzett perzsa fordítást…”

G. T. Webber ezredes (Forest Whitaker alakításában) úgy gondolja, hogy Dr. Banks az egyetlen, aki hasznos lehet a seregnek. Ez a tipikus Hollywoodi egyszerűsítés. Bár igaz, hogy a „biztonsági átvilágítás” kiküszöböli a bürokráciát, de kicsit túlzónak hat, hogy a hadsereg a világon csak egyetlen emberben bízik. Ezen a ponton azonban a történetnek szüksége van erre a drámai sűrítésre: most, hogy megérkeztek az űrlények, gyors megoldás kell, és Dr. Banks már bizonyított – legalábbis valami perzsa fordítással két évvel korábban.

Tegyük fel a kérdést: Ha tényleg ekkora a válság, miért nem egyszerre vonnak be tíz másik vérprofi nyelvészt, a legjobb kriptográfusokat, meg a rejtjelezési és kognitív nyelvészeti szakembereket? (A valóságban valószínűleg pontosan ez történne.) De a film egyetlen ember köré kell, hogy szerveződjön, különben elveszne a személyes dráma. Ezzel megtartják a néző fókuszát: mindent Dr. Banks szemén keresztül látunk, ő a főhős, tőle várjuk a megoldást.

11:46 – Első találkozás az idegen nyelvvel

Hősünk először hallja az idegenek hangmintáját. Semmihez sem hasonlítható, mégis van benne valami (épp, hogy) emberi füllel feldolgozható minta. Már ekkor felmerül, hogy valahogy jelezniük kell: ez egy „szerves származású” hang, tehát valóban űrlények próbálkoznak. A film jól eltalálja a bizonytalanságot: Dr. Banks sem tud rögtön semmiféle kódot felállítani, ehelyett türelmet kér, és azt mondja, hogy a legnagyobb bravúr lesz egyáltalán rögzíteni, majd rendszerezni ezeket a hangokat, azonosítani a fonémákat (ha vannak egyáltalán), a hangsúlyokat, a ritmust, a kontextust. Ez mind-mind a nyelvészeti terepmunka.

Dr. Banks meghallgatja a felvételt az idegenek “beszédéről”. Reálisan senki nem várhatja, hogy első hallásra bármi érdemi fordítást kapjon, különösen, ha ismeretlen, földönkívüli jelről van szó. Itt a film végre felvázolja azt a dilemmát, ami majd a cselekmény gerincét adja: hogyan lehet egy új nyelvet egyáltalán megérteni, főleg, ha még abban sem vagyunk biztosak, hogy a hangképzésük, sőt, a testfelépítésük a miénkhez hasonló?

Ráadásul a beszélgetésből kiderül: “Ketten beszélnek, de nem egyszerre.” Nos, akkor miért is olyan nagy ügy kideríteni, hogy nem egyszerre? Hiszen aki felvette a hanganyagot, valószínűleg látta a két entitást, és hallotta az (állítólag) párhuzamos „hangkiadást”.

12:52 – “Biztos, hogy van szájuk?”

Már felmerült a kérdés, vajon van-e artikulációs szervük, vagy valami teljesen más testfelépítésük van, ami ezt a hangot adja ki. Ezt a momentumot a film a későbbiekben is kibontja: a magyar fordításban „heptapodoknak” nevezett lények fizikailag is eltérnek tőlünk. A nyelv létrejötte ugyanis erősen függ az anatómiai lehetőségektől (például a hangképzésben részt vevő szervek). Ha teljesen más a szervrendszer, megkérdőjelezhető, hogy ugyanúgy értelmezhetők-e a hangfrekvenciák, mint nálunk. Itt viszont jön a film bravúrja: a történet nem a hang alapján oldja meg a fordítás fő részét, hanem a körkörös, tintaszerű írásjelek segítségével, ami sokkal plasztikusabb és vizuálisan is izgalmasabb.

Még egy bővített gondolat:

Sokszor utalok erre a kijelentésre, mert nyelvészként hajlamosak vagyunk felfedezni a filmben az apró „pontatlanságokat”, a túlzó egyszerűsítéseket vagy a tipikus kliséket (például „a nyelvész = poliglott csodanő, aki két hét alatt dekódolja egy idegen faj komplett nyelvét”). De igazából éppen ez az, amiért a film mégis szerethető – legalábbis a szakmai szemmel nézők is képesek megbocsátani. Elvégre nem dokumentumfilmet nézünk, hanem egy filozofikus sci-fit, amely a nyelv, az idő és az emberi tudat összefüggéseit feszegeti, és közben a Hollywoodi dramaturgia szabályai szerint is helytáll.

Az Apple TV-s Invázió sorozat ezzel szemben kicsit realisztikusabban, lassabban építkezik, hosszabban mutatja, hogyan botladozik előre a nyelvész a teljes ismeretlenségben. Ott időnként még frusztráló is lehet, hogy milyen lassan haladnak, és mennyire bizonytalan minden fázis. Valójában a valóságban is ez történne. A Sapir–Whorf hipotézis (avagy nyelvi relativizmus) szerint a nyelv meghatározza (vagy legalábbis erősen befolyásolja) a gondolkodást – a film ennek a gondolatmenetnek is extrém, sci-fis verzióját mutatja be (a jövő és múlt együttes látásának képességét az idegen írásmód “elsajátításával”).

Cliffhanger – és ami még vár ránk

Ezzel még korántsem értem a végére. A 3. részben egészen odáig megyünk, hogy hogyan formálja Dr. Banks gondolkodását az idegenek nyelvének sajátos, körkörös írásrendszere. Hogyan változtatja meg az időérzékelését, és ennek milyen borzasztóan nagy hatása lesz a filmbeli fordulatokra? Milyen erkölcsi és pszichológiai kérdéseket vet fel az, hogy képesek lennénk-e másképp érzékelni a világot és a létezést, ha egyszerre látnánk a múltat és a jövőt? S végül: hogyan függ össze mindez Dr. Banks tragédiájával?

Érdemes tehát visszatérni a 3. részre is, ahol az ígért befejezést és a végső tanulságokat taglalom majd. Már most elárulom: az idő fogalmának és a nyelvi relativitásnak a szálai ott fognak összeérni, és pont ez lesz az Érkezés legnagyobb erénye. Amíg azonban oda eljutunk, még további izgalmas megfigyeléseket tehetünk Dr. Banks és a heptapodok között kialakuló kommunikációról: miként lesz a művészibb, körkörös „tintafolt” nyelvből a halálosan komoly, mindent eldöntő információcsere eszköze?

Maradjatok velem, és amíg vártok, bátran nézzétek meg (újra) a filmet: lehet, hogy most egészen más szemmel fogjátok látni az első 10–15 percet is, tudva, mennyi – elsőre talán rejtett – nyelvészeti és dramaturgiai apróságot rejtettek el az alkotók. És esetleg vessetek egy pillantást az Invázió néhány epizódjára: jó látni, hogy a modern sorozatok is kezdenek nyitni a nyelvészet, mint központi konfliktusmegoldó erő felé. Lehet, hogy ez a tendencia azt sugallja, a jövőben többször találkozhatunk hasonló tudományos igénnyel felvázolt, mégis lebilincselő sztorikkal.

Folyt. köv.