Szóval megint itt, kissé korábban, mint szoktam. A heti penzum most a HR-esekről fog szólni. Egyébiránt keresztény emberként nem szívesen gyűlölködöm és vagyok negatív, de amit a héten tapasztaltam (kedd van, teszem hozzá!), az maga a sunyiság netovábbja. Az csak egy dolog, hogy Múltheti Cuncus, azaz az állásinterjú megszervezője úgy eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Végül nem vártam tovább, tegnap felhívtam: persze sejtettem, hogy nem fog egy pozíciót hozzámvágni, hiszen azt megtehette volna, csak azért szeretem hallani a verdiktet.

– Nem volt elég a tudásom, amit fejleszthettek volna. – így szólt az elemzés. Én magam teljesen egyetértettem: JavaScript tudásom volt, a ServiceNow-hoz nagyon nem értek és megmondom, hogy állás nélkül nem is akarok: ezt tudták, felmérték, ismerték: CV-met oda-vissza, magyarul és angolul átbeszéltük. Nem értettem, hogy miért nem volt elég az, hogy kijavítottam a hibákat az egyik feladatban, megírtam a szűkre szabott idő alatt 5-ből 3 feladatot, a közben angolul interjúztam és ráadásul kommentáltam a kódólási folyamatról – egy órán belül. Persze ezt az adott multi már 2021-ben is így csinálta: megy a bullshit a marketingcikkekkel, hogy “mi mindenkit felveszünk és évi kétszer emelünk fizetést“, de aztán ha odakerülsz – csak elhajtanak. A csaj a maga módján rendes volt: bíztatott, hogy nyáron próbálkozzak újra nagyobb tudásszinttel (nem, továbbra sem fogok megtanulni egy, a mindennapi munkámban sehol sem használható belső szoftvert ingyen) és ajánlott egy sokkal kedvezőtlenebb munkakört, ami még nem nyílt meg (amúgy most nézem és valószínűleg megnyílt, de angol és német kell, no meg persze 120 év tapasztalat). A végén tényleg rendes volt, de persze csak morogtam magamnak az elbaszott időért.

Hiába a ES22-es tudás, ha az egész szar ES5-nél, azaz kb. 10 éve leragadt: már nem for ciklusokkal dolgozunk, hanem map-ekkel, de azért juszt is ilyen szar, iparági sztenderdektől homlokegyenest eltérő feladatok voltak. Túlterhelve éreztem az agyam akkor, de azért rendesem megvédtem magam: én is elmondtam “búcsúüzenetként”, hogy talán haladni kellene a korral, fiúk. Persze le se szarják: havi 1-1,5 misiért mit érdekli őket, hogy mit makogok?

A másik “zseni” egy indiai faszi, aki a fejébe vette, hogy egy nem annyira passzoló pozícióra mindenáron, kéretlenül, telefonon fel akar hívni: először még kellemetlen volt a tolakodó stílusa, nem vagyok büszke rá, de tiltottam mindenhonnan. Először szinte kikérte magának, hogy nem érek rá abban az adott pillanatban (plusz tényleg percekkel előbb küldte át a pozíciót), emiatt meg is sértődtem rá. De már napok óta újra és újra felhív: felveszem és másodpercekig semmi… majd egy angolul makogó hang próbál valamit mondani. Leteszem. Ezt a számot is tiltom. De a csávó nem adja fel. Komolyan már! Miből gondolod, hogy ha sem levélre, sem telefonhívásra nem válaszolok, akkor próbálkozni kell?

Nem akarok hamis reményeket kelteni sem bennetek, Kedves Olvasóim, sem magamban, de azért a héten mintha megmozdultak volna az új állások szelei. Emiatt is vagyok kissé már ki attól, hogy feleslegesen el kell mondanom magamról minden egyes kibaszott alkalommal, immár nem is tudom hány tucatszorra az elmúlt 2-3 hónapban, hogy ki vagyok, hányas a lábam, mi a végzettségem.

Általánosságban nem is szokott zavarni, de a héten (ma, hogy egészen pontos legyek) egy újabb Mancikával interjúztam, aki egy ügynökségi HR-es volt. Náluk 4 pozícióra jelentkeztem, de mire odajutottam, már csak 1 lett belőle – a sajátja. Egy szemét multihoz kellene menni: persze elvárások seniorak, a pénzt a lehető legjobban lealkudta. Vesztegette az időmet. Az sem biztos, hogy van értelme egyáltalán elkezdeni a folyamatot… Tényleg csak az időmet vesztegette.

A hét második fele-vége lesz inkább eseménydús: most végre több pályázatom is jóváhagyásra vár a megbízó felé. Reménykedjünk a legjobbabbakban: hogy minél előbb lesz valamiféle állásajánlatom végre!