Már idejét sem tudom, hogy mikor jelentkeztem.
Túl vagyok egy majdnem-váláson, egy már majdnem elvégzett front-end tanfolyamon és egy majdnem-költözésen.
De hát a „majdnem halál, nem halál” – mondta House doki.
A majdnem válásom hihetetlenül összetett dolog, erről nem is akarok beszélni vagy írni jelenleg. Annyit mondhatok, hogy sokáig-nem-jelentkezés és a válóper között egyenes arányosság van: egyszerűen nem akartam jogi muníciót adni a feleségemnek és az ügyvédjének.
Persze, rengeteg minden történt a majdnem 4 hónap óta, amíg nem véstem semmit sem a blogba.
Jelenleg van állásom, lassan 3 hete dolgozom a Rendőrségen, mint informatikus. Természetesen megint a lehetetlennel határos az a mód, ahogyan ide bejutottam, de hát velem csak így mennek a dolgok… 😉

Tehát sorrendben:
1. A junior frontend fejlesztő képzést időközben sikeresen befejeztem és már csak a képesítő vizsgák vannak hátra, melyek előreláthatólag a jövő héten zajlanak le. Túlzás lenne azt állítani, hogy de nagy helyre’ Angularos fejlesztő lett belőlem, de az igazat megvallva, kifejezetten élveztem a tanfolyam féléves időtartamát, tetszettek a fejtörők és a furmányos feladatok. A tanárok nagyobbrészt rendben voltak, a tananyagot bőségesen meg lehetett tanulni. Ettől függetlenül azt mondom, hogy néha túlságosan is gyors volt a tanfolyam, főleg az elején. Itt, akiknek nem voltak HTML-es, objektumorientált programozásban is használható ismeretei, gyakorlatilag esélytelenek voltak.
Kifejezetten nem tetszett a havi vizsgák gyakorisága, melyeket feleslegesen sűrűnek és kifejeztten „kigolyózónak” tartottam.
Érezhető, hogy az állam a illendőektől jobban meg akar(t) bennünket rostálni.

Ha lehetséges és van rá mód, szívesen jelentkeznék a junior front-end api fejlesztő ráépülésre, mely 10 hét és egy, plusz egy képesítő vizsgaalkalommal teljesíthető. Nem bánom, ha nem vesznek fel, de szívesen megméretném magam.

2. Időközben jött egy viszonylag shady lehetőség. Mivel nyilvános információkat is tartalmazott a dolog, így annyit elmondhatok, hogy a magyar nyelv modelljét szeretné elkészíteni a Innovációs és Techológiai Minisztérium az OTP Bankkal közösen, hogy ezt majd kvázi egy mesterségesintelligencia formájában majd a telefonos ügyvitel automatizálásában kamatoztatnák. Baromi jó lehetőségnek tűnt a dolog (ma is azt gondolom, hogy érdemes lenne vele foglalkozni), egy kontakton keresztül kerültem bele (majdnem?) a projektbe. Egy teljesen alap, „telepítgetős” rendszergazdai melóra küldtem be az önéletrajzomat, majd – bár az állást nem kaptam meg – egy randó manus hetente küldözgetett e-mailt, hogy küldjem be az állásaimat tartalmazó CV-t is, amit persze nem tettem meg, hiszen nem volt informatikai állásom eddig.
Már ott voltam, hogy elhajtom a manuszt, de aztán felhívott, ahol is nagyon sejtelmesen egy „másik lehetőségről” beszélt. Én ekkor egy sugallattól vezéreltetve mégis beküldtem neki a kívánt CV-t.
Rövidre zárva a történetet: többszöri megbeszélés és telefonhívás után eltelt lassan 3 hónap és a projektből idő közben sem lett semmi sem.
A férfi kínosan ügyelt arra, hogy konkrét összeget vagy később számonkérhető ígéretet véletlenül sem tegyen. Március 7-én beszéltünk utoljára, ahol már konkrétan rá kellett kérdeznem, hogy milyen fizetésről beszélünk? Konkrétumot nem kaptam, sőt, még ő erősködött, hogy én mondjak egy számot: mondtam. Egy 35-40%-kal magasabb nettó összeget, mint a mostani fizetésem. A beszélgetés végén közölte: „ez informatív volt, mert megtudott mindent, amit szeretett volna”. Bocsánat, de a biztos, próbaidős állásomat nem vagyok hajlandó a feláldozni egy bizonytalan, „talán összejön” állás miatt. 8 hónap munkanélküliség után ezt nem tehetem meg.
Folyt. köv.