Az elmúlt 3 hétben túlélni igyekeztem. No, bevallom, hogy ez kissé drasztikus megfogalmazás… Valójában csak basztam a rezet és igyekeztem megtanulni a céges kutyafittyet. Az első két héten még belépni sem tudtam szinte egyetlen rendszerbe, de erről már írtam valamelyest.

Végül majdnem 3 hét után, e hét szerdáján (január 24-én) megkaptam a fejlesztői gépemet, egy HP ZBook Fury 16 G9-et. Egész jó kis gép: a processzora egy 12th Gen Intel(R) Core(TM) i7-12850HX 2.10 GHz, míg RAM-ból 32 GB-ot kapott. Videókártya egy alaplapi integrált csoda: Nvidia RTX A1000 laptop GPU, amely a Gúgli szerint „offers a slightly slower performance than the consumer GeForce RTX 3050 Laptop GPU„. Nem is rossz. A raktáros (bocsánat, asset-es) gyerek jó alaposan a lelkünkre kötötte, hogy ez egy 1,2–1,5 milliós gép, úgyhogy, ha elrontjuk, szép kis önrészt fizethetünk érte – valójában már nem is forgalmazzák a 2022-es gépet, de az idei árakon – ha találunk, akkor – olyan 800 ezer forintot érhet. Én már átvétel után szinte azonnal visszavittem a régi, regular laptopot (sajnos ezt elfelejtettem lefotózni, de az is HP volt), mert rontja a vérnyomásomat, ha majdnem 2 milliónyi elektronikai cucc van a nevemen.

A gépről egyébként itt van egy saját fotó. Eléggé masszív darab, jó súlya van.

Időközben sikerült végre elfogadtatni a heti 4 napos home office tervet: ehhez tűzoltókészülék és képes szobaaudit(!) kellett. 3 hétbe került, de végre sikerült jóváhagyatni: 02.01-től hivatalosan is itthonról dolgozhatok.

*

Az új srácról direkt nem akartam még írni addig, amíg nem lesz valamiféle benyomásom róla. Furcsa személyiség: van benne egy velem ösztönösen versengő énje, plusz egy jóadag okoskodási vágya, de ezt leszámítva eddig még nem volt vele probléma. Van ugyan némi szereptévesztése arról, hogy nem azért adtam neki elsőbbséget bizonyos dolgokban, mert jómagamnak nem lenne elég tapasztalata vagy véleménye a dolgokról, de mivel ő a szakmailag tapasztaltabb, így én kissé háttérbe vonultam – saját döntésem alapján. Eddig jól együtt tudtunk dolgozni, de pár napja furcsa jeleket ad: például tegnap este szinte utasított(!), hogy menjek be külön napon az irodába, nehogy találkozzunk, ráadásul szinte személyesre veszi, hogy én egy nappal korábban tudtam átvenni a fejlesztői gépemet, mint ő. Nem vesz részt a közösen kitalált onborading videók kijegyzetelésében, sem a közös linkek és tudásanyag megosztásában sem. Erősen gyanítom, hogy másfelé kacsintgat, mivel többször is kifejtette, hogy zavarja, hogy a csapat nem akar/szeret angolul kommunikálni – ő pedig nem akar megtanulni németól, én pedig igen. A főnökömmel is megbeszéltem: a megszerzett némettudás több helyen is busásan megtérül majd – akár a cégnél maradok végül, akár nem. (Apropó: nem akarok még egy zárójelet nyitni, de időközben sikerült céges némettanfolyamra is jelentkeznem, március 18-tól kezdődik, hetente 2X2 órában – én ennek kifejezetten örülök, még azzal együtt is, hogy tanulmányi szerződést kell majd kötnöm.)

Egyre kiélezettebbnek érzem a német csapat és a közöttünk levő viszonyt: ők katlancsatát vívnak, mivel egyszerre kell megküzdeniük a csoportos leépítéssel, plusz azzal, hogy magyarok fogják átvenni a munkájukat. Nyűgösek, burnouttal terheltek és ráadásul még a mi onboardingunkkal is törődniük kell – angolul tartva. A rendszer 10-12 éves és ők írták: minden egyedi és minden ósdi és rajtunk kívül a legfiatalabb csapattag is legalább 10 éve ott van a projekten. Nekik éveik voltak betanulni, nekünk pár hónapunk. Emellett még a belső feszültségekkel is meg kell küzdenünk.

Tegnap gyakorlatilag németül veszett össze a csapat: én csak lestem. 40 percig szinte üvöltöztek, majd a végén valamivel csak elmaszatolták, amikor annyit mondtam: „Wow! That’s sounds serious„. „Just technical matters…” – aha, persze aranyapám, az higgye el, akinek a karika szar is kakaós csiga.

Szóval jelenleg nem vagyok biztos a srác szándékaiban és a csapat összetartásában sem: annyi biztos, hogy a leépítéseknek február közepéig vége lesz, már meg is van a lista, hogy kinek kell mennie a németek közül, de persze ezt is tisztelettel kell nekik adagolni, így kell még 1-2 hét, amíg a plebszhez is leszivárog a méreg. Nekünk pedig lassan virítani kellene valamit, mert az onboardingunkat vezető kolléga márc.1-el el fog menni, de annyira bonyolult a rendszer, hogy másfél hétnyi, mindennapos előadás-sorozattal is csak a felszínt kapargatjuk. A helyzetet nehezíti, hogy hetekig nem volt még IDE-nk sem és így a kódot sem láthattuk.

Annyit biztos, hogy nekem nagyon tetszik ez a hely és kifejezetten szeretnék maradni: legalább 5 évre tervezek. Tuti, hogy bármit is hoz a helyzet, én megoldom, akárcsak a Navy SEAL-nak, nekem is ez a mottóm: „Improvise, Adapt, and Overcome”.