2021.08.31.És a remek, kimagasló eredeti, a Kansas zenekartól:
Elnézésedet kell kérnem, Nyájas Olvasó a ritkás publikálásért. Nem ígérem, hogy megváltozik minden egyszerre, sőt, néhány hétre búcsúzni kényszerülök Tőled és a blogtól. Most – kissé hosszabb bejegyzésben – igyekszem az ideiglenes visszavonulásomat, kényszerpihenőmet megindokolni, előkészíteni.
A blog látogatottságából látszik, hogy a blogbejegyzéseket értő közönség (=magyar olvasók) teljesen eltűnt hetek óta, még a törzsközönség is felszívódott: csak az amerikai, a kínai, a holland, az orosz és az ír botok próbálják meg szorgos kis hangya módjára feltörni ezt a weboldalt.
A magyar folklór persze ruszki “barátainkat” tartja mindig rossz fejeknek, ha hackelésről van szó: nálam azonban az amcsik a vezetők: több Boardman-i IP címről már 134 látogatás volt a weboldalamon, ami – bármennyire is naiv lélek vagyok – nem hiszem, hogy csak a kiváló és vicces stílusomnak köszönhető. Na mindegy, megfogadtam magamnak, hogy mindig írom, ami a szívemen és a fejemben van, bárki is olvassa, bárki is lássa.
Ezek után is így teszek.
Bámulatosan eseménytelen, másrészről szikrázóan bunkó hónapokon vagyunk túl – én és a családom. Engedd meg, hogy sorra vegyem a “történéseket”. Ha elolvasod ezeket a sorokat, talán megérted, hogy miért nem írtam eddig? Nem szeretnék valami depresszióblogot vezetni és az állandó ismételgetést-újramondást sem szeretem. Egyszerűen megundorodtam mindentől.
Most is csak azért tudok bejegyzést írni, mert kértem két napot a feleségemtől a vizsgára készülésre – így most ők az anyósoméknál vannak.
1. A munka
Ez egy kissé rövid lesz. Már zsinórban egy hónapja nem történt semmi kicsit is pozitívnak tekinthető dolog állásügyben. A hetekkel ezelőtti visszautasítás volt az utolsó, ami bármilyen módon is történt.
Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem/döntöttünk a feleségemmel átgondolva, hogy ideiglenesen felhagyok az álláskereséssel és inkább rövidtávon megbikázom a még hiányzó programozói skilljeimet.
Ergo: családi kölcsönnel belevágtam egy viszonylag “olcsó” Spring tanfolyamba (nettó 243 ezer forint volt, de a többi 400 ezer forintnál kezdődött) annál bootcampnél, amelyiknél a többi modult is végeztem. Mivel eléggé vegyesek az érzelmeim, még nem mondok végleges véleményt a dologról, inkább majd a tanfolyam végén foglalom rendszerbe és bejegyzésbe a gondolataimat.
A másik dolog, amivel megpróbálkozom, az az Újratervezés 2.0. Mivel 10 ezer emberből (amibe már bekerültem) csak 500-at (az 5%!!!) vesznek fel megfelelő képzésre, inkább az erre való felkészülésre fordítottam az időmet. Terveim szerint – mivel viszonylag erős Java back-end skillljeim vannak/lesznek – így inkább az Angularos front-endes képzésre jelentkeznék vagy pedig rendszergazdának.
Én máris nyertem az ügyön, mivel eddig igyencsak hiányos volt a JavaScript tudásom, de hála a 25 órás videóanyagnak, máris kivehetem a CV-ből a “JavaScript (tanulás alatt)” kitételt és a HTML5-ös és CSS-es tudásom is nagyságrendekkel megalapozottabb. Mindenképpen tanulnom kellett, mivel sem Springes tudásom nem volt, sem JavaScriptes keretrendszert nem ismertem – eddig. Jelenleg a 10. fejezet kijegyzetelését és megtanulását kezdtem el a 13 fejezetes tananyagból.
Éppen most jött az e-mail, hogy a vizsga első fele szeptember 10-én lesz, a második (ha aláírod a tanulmányi szerződést és sikerül az első vizsga), akkor szeptember 16-án.
Ha felvesznek (és nagyon reménykedem ebben) az Újratervezés 2.0 programba az 500 egyikeként, akkor a körülbelül féléves megélhetésemet majd Diákhitelből kell megoldanom, de legalább akkor elmondhatom, hogy teljesen Fullstack Java junior vagyok.
Ha nem vesznek fel, akkor mindenképpen teljes erővel a Spring kurzusra fogok koncentrálni: erre egyébként 2021.10.12-ig szól az előfizetésem, szóval addig mindenképpen végeznem kell a tanfolyammal. Jelenleg a 4. fejezet tanári kiértékelésére várok (remélhetőleg már csak 1-2 óra és az ötödik fejezetre léphetek). Maga a tanfolyam 14 fejezetes. Értelemszerűen a tanfolyam végeztekor még teszek egy próbát a frissen szerzett Spinges skillemmel a cégeknél. Gyakorlatilag csak 2 cég maradt a listán, ami szóbajöhet.
Nyilván sokkal jobb esélyeim lennének full stack-es juniorként, de meglátjuk. Én már véglegesen az Úr kezeibe helyeztem a sorsomat.
2. Lelkiállapot
Őrület és pokol – némi kénkővel fűszerezve. Röviden ennyit is mondhatnék – stílszerűen, hiszen Supernatural darát tartok. Jelenleg a 10. évadot kezdtem el: ez a legeslegkedvencebb sorozatom. Kellett ez már, mivel olyan a kedvem, mint a chillivel édesített, frissen facsart napalmbomba a vietnámi Huế város macskakövein – egy júliusi déltájban. Trágya – na!
A gyerek alvászavarban szenved. A hirtelen, egyik pillanatról a másikra jelentkező, villámháborúszerű, fejhangon üvöltés és rémálmok hivatalos orvosi neve: pavor nocturnus. Mindez különösen jót tesz az amúgy is ingatag jószomszédi viszonynak és a békés együttélésnek. A felettünk levő például sportot űz abból, hogy hosszabb-rövidebb ritmusban felidézi a radiátorcsöveken a Disznó-öbölbeli inváziót. És ennek a muksónak 3 gyereke és vagy 8 unokája van, akiket félelmetes leszarással futtat éjjel-nappal fölöttünk: csak úgy zeng a födém. Mi nem szóltunk – éljen a jószomszédi viszony: ő azzal “üdvözölt bennünket”, hogy beköltözésünk pillanatában, amikor még a csillárt furkáltuk fel (amiknek egyébként még a szögeit is[!!!] elvitték az előzőek), ájtatos képpen arról érdeklődött, hogy mikor fejezzük már be. Komolyan 2 órát sem tartott az egész – délután 14-15 körül!
Éjjelente én maximum 4-5 órát, a feleségem még annyit sem alszik. Segítségünk nincs: a nagyszülők – idézem – “nem tartanak el bennünket”. Ebbe – úgy látszik -, hogy az alkalmankénti gyermekfelvigyázás sem fér bele.
A feleségem több hónapja egy gumimatracon alszik a gyerek mellett: közös alvás nincs. Énidő, miidő semmi. Élő, karikás szemű hullákként isszuk reggelente a kávét és eszünk, ha éppen nem kell azon gondolkodnunk azon a délelőttön, hogy van-e mit ennünk? Eddig még meg tudtuk engedni magunknak a 700-800 forintos ebédrendelést fejenként, 3 hete már nem tudjuk. Gyakorlatilag 2 hete nem ettünk rendes főtt ételt.
Folyamatosak a viták, a koszos beszédek és a szeretetlenség. A családot és a házasságunkat borzalmasan megviseli ez az állapot.
A szülők nem segítenek. Anyám tanácsa: “csináljatok már valamit”.
Lassan egyetlen dolog marad: el kell mennem férfikurvának vagy – mint Al Bundy – vérplazmát kellene adnom. *keserédes mosoly*
3. A szülők és nagyszülők
Ez csak maga a totális csőd! Anyámék – bár megtehetnék – de “pedagógiai megfontolásból” (ők mondták így a feleségemnek) nem segítenek sem nekünk, sem az unokájuknak. Legutóbb a múlt héten kellett pénzt kérnem, de az egészből egy véget nem érő és azóta is tartó vita lett. Anyám meggyőződése, hogy én nem is kerestem munkát és csak itthon akarom lógatni a tökömet. Ennyit a 30-50 beküldött álláspályázatról és a 3 állásinterjúról.
Végül megkérdeztem, hogy tudja-e, hogy már hetek óta krumplin és kenyéren élünk? Végül közös, össznépi üvöltés lett belőle, majd apám felhívott és háromnegyed órán keresztül győzködött róla, hogy anyám jó ember és én vagyok a faszpörgettyű. Másnap nagyanyám kezdett el üvölteni velünk, majd végül őt is elküldtem a balfenékre, mire ránkcseszte a telefont.
Tényleg hagyjuk… Már ebben a pokolban élek lassan egy hete.
Még egy dologgal vagyok adós neked, Kedves Olvasóm. Mikor is fogok jelentkezni?
Nos, bárhogyan is alakul, valószínűleg szeptember végén már adok némi életjelet, de ennek fontos kritériuma, hogy egyáltalán kiderüljön számomra is, hogy merre és hová sodor majd az élet?
Addig is, maradj a klasszikusoknál és drukkolj légyszi, hogy bekerüljek az 500 kiválasztott közé, akik ingyen tanulhatnak!
Prev Post
Szoftver architekt
Végigolvastam a blog összes eddigi posztját (na jó, volt amit csak futólag). Nem szoktam blogokon kommentelni, mert többnyire semmi értelme, de itt úgy érzem, érdemes kivételt tenni.
Rendkívül elkeserítőnek tartom, hogy ilyen művelt emberként, az eredetileg választott tanári hivatásodat, amelyet nemcsak hogy jól csináltad, hanem szereted is, kénytelen vagy feladni. És emögött nemcsak a jól ismert anyagi okok vannak, hanem a munkahelyi légkör is nyomasztó – persze sokszor ez a kettő nem összefüggéstelen.
Valamelyik posztban olvastam, hogy ha nincs megfelelő műszaki végzettséged, akkor nem vehetnek fel szoftverfejlesztői pozícióba. Ez teljesen biztosan téves, ez legfeljebb annak a konkrét munkáltatónak a döntése.
Szoftverfejlesztő lévén örülök, hogy belekezdtél ebbe a szakmába. Az látszik, hogy rendkívüli kitartásod van. És az is látszik, hogy ennek a szakmának még valóban nagyon az elején vagy. Meg kell értened, hogy egy jó cég alapvetően a következőt keresi egy szoftverfejlesztőben: legyen okos, és tudjon megoldani valódi problémákat. És ezt többnyire egy állásinterjú alapján kell eldöntenie, hogy erre képes vagy-e. A CV csak egy gyenge előszűrő. Az olvasottak alapján úgy látom, hogy az “okos” résszel nincs gond, viszont a valódi szoftveres problémamegoldással még igen.
Mindenképp javasolnám, hogy a Spring tanfolyamot fejezd be sikeresen, de utána egy darabig ne kezdj hasonlóba, legalábbis ilyen drágába semmiképp sem. Nagyon fontos arra rájönni, hogy szoftverfejlesztést nem a klasszikus tanítás/tanulás formában lehet jól megtanulni, hanem problémák önálló megoldásával. Ez gyakran rengeteg próbálkozással és szenvedéssel jár, de ezzel fogsz valódi, jól megmaradó és jól felhasználható tudást felszedni. Itt kevésbé működnek jól bevált sémák, a legtöbb probléma az elején minden mástól különbözőnek tűnik. Nem önmagában a Java-t meg a HTML5-öt kell megtanulni, hanem a problémák megoldását kell megtanulni.
Az egyik irány, amit javasolnék, az a kis algoritmikus problémák megoldása, tehát pl. a HackerRank vagy hasonló oldalon az algoritmikus és adatszerkezetes feladatok megoldása. Itt arra gondolok, hogy oldj meg legalább 100 kis feladatot sikeresen, amit a HackerRank kódfuttatója is elfogad. Ezzel valamelyest annak a skillset-nek egy részét tudod pótolni, ami egy egyetemi szintű informatikai képzésből az elméleti anyagnak a szoftverfejlesztési gyakorlatban is egy gyakran felhasznált része. És itt egyúttal a választott programnyelv alapjaiban is nagyobb magabiztosságra fogsz szert tenni.
A másik irány, amit szintén követni kéne, hogy konstruálj magadnak kis-közepes méretű gyakorlati, értelmesnek tekinthető feladatokat. Pl. egy mini játék. Vagy egy webalkalmazás, amin valamilyen egyszerű ügyvitelt/nyilvántartást lehet végezni, tényleges adatbázisban tárolva az adatokat. Ilyenből nagyságrendileg 10-20 különbözőt lenne célszerű megcsinálnod, elsősorban olyan technológiákat használva, amiket már ismersz – és amik piacképesek. Ezeket addig kell vinned, hogy ténylegesen kész és a hipotetikus user által jól használható szoftverek szülessenek. És itt aztán használhatsz clean code-ot, SOLID elveket, HTLM5-öt, TypeScript-et meg Sprint keretrendszert. Ezzel elindulhatsz azon az úton, hogy piacképes technológiai tudásod legyen.
Nem tudom, mivel tudnék még ezen kívül értelmes keretek közt segíteni, de az biztos, hogy te megérdemled, hogy segítsenek.
Admin
Kedves Szoftver Architekt!
Köszönöm szépen az alapos és tényleg mindenre kiterjedő hozzászólásodat, a tanácsaidat és azt az időt, amit a blog olvasására fordítottál.
Köszönöm a kitartásom kiemelését is, az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem csak magam miatt ilyen buldogtermészetű: a feleségem, fiam és a saját magam fenntartása miatt igyekszem ennyire. Emellett persze imádok programkódot írni és ez a kettő máris motivál a folytatásra.
Nem tudom, hogy fővárosi vagy vidéki vagy-e, de itt, a déli végeken például az a divat, hogy a CV alapján írják le az embert. Teljesen igazad van arról, hogy úgy kellene működnie egy állásinterjúnak (most nem a HR-es kamukérdésekről beszélek), hogy akkor oldj meg egy problémát ezekkel a paraméterekkel és eszközökkel, ennyi idő alatt vagy itt vagy otthon. Ez tiszta sor. Viszont esetemben hiába “feleltetnek le” az alap Java-s/HTML-es/programozáselméleti kérdésekből, egy kivétellel nem jutottam el odáig, hogy problémákat oldjak meg (most van valami multis állásinterjús dolog a csőben, de nagyon képlékeny még az egész, s inkább hallgatok még róla). Valószínűleg az előző főnököm kavart szart a háttérben és amiatt nem hívnak be a helyi cégek. Szóval eddig nem nagyon jutottam be szakemberhez interjúzni, csak az aktuális HáeRre Mancika küldött el a Balatonra szánkózni egy kör után.
A HackerRank-et és társait ismerem, egyszer unalmamban a 15. szintig jutottam el benne, de abbahagytam, mert olyan unalmas és szájbarágós volt, hogy csak na, de minden bizonnyal a 70. szint körül azért bekeményít. 🙂 Mindenesetre akkor újra elkezdem, mert tényleg gyors sikerélményt ad.
Amúgy divat lett szidni a bootcampeket bizonyos körökben, de én pl.: a StudiCore-nál tanultam meg a Java SE-t, a Mavent, a Springet online mentorált képzésben, hát ott olyan szopatós feladatok voltak, hogy gyakran napokat kellett programozni, mire végeztem velük. Összehasonlításképpen az egy szem próbafeladatot, amit kaptam, simán legyűrtem 2-3 óra alatt, csak ott csesztem rá, hogy kiteszteletlenül küldtem vissza, aztán a céges teszternél kijött, hogy 10 millió másodperc felett már az algoritmus nem jó. Később kijavítottam, valami három zárójelet kellett pótolni bele. Mindegy, egy jó állás bánta, de egy életre megtanultam, hogy programot teszteletlenül nem adok ki a kezemből.
Több kisebb projektem is van (és folyamatosan gyártom ezeket a tanfolyamra): to do list, számológép, HTML-es/Springes táblázatkezelő, alkoholkalkulátor… esküszöm, már csak szemfelszedőt nem írtam. 🙂 Van egy viszonylag aktívan tartott GitHubom és LinkedIn-em is. Bár bölcsészként végeztem, imádok programozni.
Ha nem mondtam volna elégszer, nagyon köszönöm a tanácsaidat! Kérlek, ha időd van rá, gyere vissza majd olvasni, elvileg a közeljövőben már pozitívabb dolgokról is tudok majd írni.