Éppen ma jött meg a digitális formában írt munkaszerződésem, így talán néhány tippet és trükköt, mint az elmúlt 10 év legzivatarosabb időszakában állást talált álláskereső, megosztanék Veled, Kedves Olvasó.

1. Vezess álláskeresési naplót!

Kinek? Mikor? Milyen pozícióra? Milyen címre? Mikorra ígérték a választ?

JobAngel blogján olvastam a technikáról, s már pár alkalommal használtam – remek dolog, mert szervezettséget ad és szisztematikusan segít az álláskeresésre tekinteni. Ez tulajdonképpen nálam egy Excel-tábla, melybe beleírom minden jelentkezésemhez a következő adatokat:

Cégnév:

Pozíció neve:

Jelentkezés ideje:

Kapcsolattartó neve:

Elérhetősége:

Álláshirdetés link:

Mivel foglalkozik:

Cég bemutatkozó honlapja:

Érdeklődj ekkor:

Választ ígértek (ekkor):

Egyéb információ:

Bár JobAngel nem tartja jó ötletnek az Excel-táblázatot, de mivel amúgy sem mehettem sehová, így könnyebb volt átlátni az adatokat egy 34 colos monitoron, mintsem, hogy egy füzetbe írjam az adatokat, kézzel.

2. Készülj fel állásinterjúra a cégből!

A cég történetéből, az általuk készített szoftverekből, a cég munkamódszeréből és víziójából. Keress közös pontokat a cég története és a saját életed között („2013 mind a cégnek, mint nekem fontos volt: a cég akkor tört be az európai piacra, én pedig akkor végeztem el az egyetemet.„): dedósnak tűnik a módszer, de nálam nagyon csipázták.

A felkészülést egészen addig folytattam, amíg 5 percig nem tudtam folyamatosan beszélni a cég dolgairól. Közben állandóan átkötöttem a saját igényeimre és arra, hogy mind a cég, mind az én szempontomból hogyan lehetne összehangolni a közös munka sajátosságait.

3. Készülj fel állásinterjúra a tipikus szakmai kérdésekből!

A szoftverfejlesztő állásinterjú sajátossága, hogy állandóan bizonyítanod kell a rátermettségedet. Tanárként ezt nem kellett, elég volt a diplomát lobogtatni.

A feleségem szerint megalázó, ha kikérdeznek, mint egy óvodást, de valljuk meg, elég sok a wannabe programozó, aki teljesen kompetens emberként adja el magát a cégnek, majd 3 hónap után befuccsol, aztán a cég bottal ütheti a nyomát, s a többieknek kell elpucolniuk a trágyahalmot, amit maga után hagyott. Ezt akarja elkerülni minden cég.

A jó hír, hogy a tipikus kérdések tanulhatóak. A gyakran előforduló feladatokat összegyűjtik. A Google ontja a találatokat. Ha meguntad az olvasást, a YouTube is segít. Készülj fel, mert ha megtisztelnek azzal, hogy behívnak és kíváncsiak rád, neked is meg kell tisztelned őket azzal, hogy a legjobb formádat adod.

Egy állásinterjúra körülbelül 3-4 óra alatt (úgy értem, hogy nincs Facebook, pornó, játék stb. készülés közben) kimagasló szinten fel lehet készülni, 2-3 óra alatt tűrhetően.

4. Gyakorold a szakmádat, amikor nem állást keresel!

A legtöbb ember az állástalanság időszakát úgy fogja fel, mint az amerikai filmekben: mellkasig érő szakállat növeszt, kisgatyában, koszos atlétatrikóban nézi a Netflixet álló nap. Én ezzel szemben napi 10-12 órát programoztam, este filmek helyett szakmai videókat néztem: 3-4 hónap után tűrhető szinten ismerem a Java SE-t és a programozási elvekkel is nagyjából képben vagyok. (Nem tökéletesen, de annyira éppen eléggé, hogy a vezető programozóval például el tudtam beszélgetni a mockolásról a unittesztek esetében.)

5. Ne menj keseregni a FB-os „szakmai” csoportokba!

Fura ez a tanács, de mindjárt kifejtem, hogy mire gondolok. Amit a szakmai fejlődésedért tehetsz az önképzésen túl, az az, hogy pozitív és motivált lelkiállapotban tartod magad. Az állásinterjún mosolygós, lelkes, motivált, dolgozni kész embert akarnak látni: nem a Schindler listájában játszó statiszták egyikét.

Az álláshajsza elején úgy tűnt, hogy segít, ha szoftverfejlesztő csoportok tagja leszek. A csoportokban persze jó magyar szokás szerint egymást hergelték egyre idegesebbre, amivel  a maroknyi kezdő maradék önbizalmát is elvették: a meló egyre szarabb, egyre kevesebbet fizetnek, a „klikkhuszárok” elveszik a munkát, a kezdők basszák le a fizetéseket, 3-4 hónap, amíg állást találsz ésatöbbi. „Úgysem találsz állást, én sem találok 5 év tapasztalattal” – és társaik.

Ez a tipikus magyar mentalitás: akármilyen szakit kérdezel meg munkájáról, egyet teszek száz ellen, hogy a következő választ hallod majd: „Péknek/autószerelőnek/programozónak/tanárnak…satöbbi ne menj, mert itt szart se lehet keresni, itt látástól vakulásig hordhatod a ganajt obulusért, inkább menjér’ másnak.” Az ember pedig a végén úgy érzi, hogy inkább fejbelőné magát. Az ilyen csoportokban – finoman fogalmazva – nem a legélesebb kések posztolnak és kommentelnek: akik igazán profik, azok inkább dolgoznak. A kedvencem, amikor egy mentorálással is foglalkozó, kb. 20-25 éve a pályán levő pasast széttéptek a kommentfalon a kollégái egy segítő videója miatt.

Nem kell ez neked, inkább készülj tovább!

Univerzális csodaszerek nem léteznek, de szisztematikus, nap nap után egymásra rakódó munka előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét.